Hungarian

Ügyszám: .	1094/D/2001
Előadó alkotmánybíró: Kukorelli István Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 1094/D/2001. AB határozat .

ABH oldalszáma: 2005/1033 .

A döntés kelte: Budapest, 07/12/2005 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság   alkotmányjogi    panasz,    jogszabály alkotmányellenességének    utólagos     vizsgálata     valamint mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta az alábbi                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló  1959. évi  IV. törvény 84. § (1) bekezdés e) pontja illetve a 355.  § (1)  és  (4)  bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja. 2.  Az  Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló  1959. évi  IV. törvény 84. § (1) bekezdés e) pontja illetve a 355.  § (1)  és (4) bekezdésével kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség    megállapítására   irányuló    indítványt elutasítja. 3.  Az  Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló  1959. évi IV. törvény 84. § (1) bekezdés e) pontjának „a polgári jogi felelősség         szabályai        szerint”        szövegrésze alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.                            Indokolás                               I.                                 1.  Az  Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett,  amelyek  a Polgári   Törvénykönyvről  szóló  1959.  évi  IV.  törvény   (a továbbiakban:  Ptk.)  nem  vagyoni  kártérítéssel   kapcsolatos rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezték. Az indítványokat    az   Alkotmánybíróság   hasonló    tartalmukra tekintettel egyesítette, és egy eljárásban bírálta el. 1.1.    Az    egyik    indítványozó   a   Legfelsőbb    Bíróság Gfv.I.31.144/2000.  határozatával  összefüggésben  nyújtott  be alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybírósághoz a Ptk. 84.  §  (1) bekezdés  e) pontjának illetve a 355. § (1) és (4) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát kérve. Álláspontja  szerint  az említett szabályozás  alkotmányellenes értelmezést is lehetővé tesz, ezért sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság elvét. Az indítványozó  kérte az  említett jogszabályhelyek részbeni megsemmisítését, illetve másodsorban,  ha az Alkotmánybíróság szükségesnek látja,  annak kimondását,   hogy  a  jogalkotó  a  támadott  jogszabályhelyek esetében mulasztást követett el. Az  indítványozó leírja azt, hogy a jóhírnevét érintő ügyben az első  és másodfokú bírósági határozatban foglaltak szerint  nem történt személyiségi jogsértés. A Legfelsőbb Bíróság azonban  a felülvizsgálati  eljárás során kimondta,  hogy  a  személyiségi jogsértés  megtörtént, viszont az alperest terhelő  kártérítési fizetési  kötelezettséget nem állapított meg.  Mindezt  a  Ptk. vonatkozó   szabályai   alapján  azzal   indokolta,   hogy   az elszenvedett   személyiségi   jogsértés   mellett   az    azzal összefüggésben   bekövetkezett  hátrányt  a   fél   nem   tudta bizonyítani. Az   indítványozó  szerint  a  Legfelsőbb  Bíróság   az   adott tárgykörben      olyan,     az     Alkotmánnyal      ellentétes törvényértelmezést   alkalmazott,   amelynek    értelmében    a személyiségi    jogsértésen   túl   az   azzal   összefüggésben bekövetkező  hátrány  bizonyítása is feltétele  a  nem  vagyoni kártérítés  megítélhetőségének. Az indítványozó  álláspontjának alátámasztására  több  helyen  hivatkozik  az  Alkotmánybíróság 34/1992  (VI.  1.)  számú nem vagyoni kártérítéssel  foglalkozó határozatára.  Többek  között  kiemeli  a  határozat   III/4.2. pontjában foglaltakat, miszerint „[h]a a polgári jog elismeri a nem  vagyoni  kártérítést  a személyiségvédelem  eszközeként  – mivel  annak  alkalmazásához objektív kritériumokat  nem  lehet felállítani  -,  azt  nem  kötheti olyan  külső  feltételekhez, amelyek  szükségtelenek  és  önkényesek”.  Az  indítványozó  az idézett    alkotmánybírósági   határozat   alapján    arra    a következtetésre   jut,   hogy   a   nem   vagyoni    kártérítés megállapításához   a   jogsértés   meglétén   túlmenően   egyéb előfeltétel bizonyítása nem tehető szükségessé, mert az e fajta törvényértelmezés  az Alkotmánynak a diszkrimináció  tilalmáról rendelkező 70/A. §-ába ütközne. Mivel    az   indítványozó   szerint   a   Legfelsőbb   Bíróság gyakorlatából   megállapítható,  hogy  a   Ptk.   nem   vagyoni kártérítésre  vonatkozó  rendelkezései ilyen,  alkotmányellenes értelmezést  is lehetővé tesznek, ezért a szabályok  sértik  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság elvét. 1.2.  A  másik indítványozó eredetileg alkotmányjogi panaszként benyújtott   indítványát   utóbb,   az   alkotmányjogi   panasz benyújtására   nyitvaálló  határidő  elmulasztása   miatt,   az Alkotmánybíróság   Főtitkárságának   tájékoztatását    követően utólagos normakontroll-kérelemre változtatta. Az indítványozó a Ptk. 84. § (1) bekezdésének e) pontját részben, „a polgári jogi felelősség    szabályai    szerint”    szövegrészében    tartja alkotmányellenesnek, és kéri megsemmisíteni a 34/1992. (VI. 1.) és az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatra tekintettel. Álláspontja szerint   „a   személyhez  fűződő  jog   megsértése   önmagában immateriális  sérelmet okoz, és kellő szankcionálási  lehetőség nélkül  a  Ptk.  84. §-a (1) bekezdésének e) pontja  az  emberi méltóság  védelmére alkalmatlan és utaló szabályként alkalmazva értelmetlen rendelkezés (…). Ha ugyanis az e) pont nem lenne, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése attól még létezne és a Ptk. 355. §-ának  (1)  és (4) bekezdésével együtt alkalmazva nem  vagyoni hátrány  keletkezése miatt érvényesített nem vagyoni  kárpótlás megfizetése iránti kereset alapjául szolgálhatna.” Az indítványozó szerint tehát „a jelenlegi törvényi rendelkezés és  a  vele  kapcsolatos állandó bírósági  gyakorlat  sérti  az emberi méltósághoz való alapvető jog[ot]”. 2. Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezések: Az Alkotmány rendelkezése: „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban   minden   embernek veleszületett  joga  van  az  élethez  és  emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2)  Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.” A Ptk. rendelkezései: „84.  § (1) Akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez  képest  a  következő  polgári  jogi   igényeket támaszthatja: (…) e)  kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség  szabályai szerint.” „355.  §  (1)  A  kárért  felelős személy  köteles  az  eredeti állapotot  helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges,  vagy  a károsult  azt  alapos  okból nem kívánja,  köteles  a  károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. (…) (4)  Kártérítés címén a károkozó körülmény folytán  a  károsult vagyonában  beállott  értékcsökkenést és  az  elmaradt  vagyoni előnyt,   továbbá   azt  a  kárpótlást  vagy   költséget   kell megtéríteni,  amely  a károsultat ért vagyoni  és  nem  vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.”                               II. Az indítványok nem megalapozottak. 1.1.  Az  Alkotmánybíróság  az  alkotmányjogi  panasz  esetében elsőként  azt  vizsgálta,  hogy az  előterjesztésének  törvényi feltételei fennállnak-e. Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a továbbiakban:   Abtv.)   48.  §  (1)   bekezdése   szerint   az Alkotmányban    biztosított    jogainak    megsértése     miatt alkotmányjogi  panasszal  fordulhat az Alkotmánybírósághoz  az, akinek  a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit  már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A (2) bekezdés értelmében az alkotmányjogi  panaszt a  jogerős  határozat kézbesítésétől számított 60  napon  belül lehet az Alkotmánybírósághoz írásban benyújtani. Az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata az, hogy az  Abtv. 48.  §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat együttesen kell irtelmezni, és figyelembe venni [23/1991. (V. 18.)  AB  végzés, ABH 1991, 361.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306.]. Ebből  következik,  hogy az Abtv. 48. § (1) bekezdése  szerinti jogorvoslatokon is csak azokat a jogorvoslatokat  kell  érteni, amelyeket  az  ügy jogerős befejezéséig terjeszthetők  elő.  Az alkotmányjogi   panaszra   megállapított   határidő   számítása szempontjából  tehát  a  rendkívüli  jogorvoslatokat  figyelmen kívül   kell   hagyni.  Vagyis  a  rendkívüli  jogorvoslatoknak (perújítás,  felülvizsgálati  kérelem  stb.)  az  alkotmányjogi panasz   benyújtására  megállapított  határidőt  meghosszabbító hatálya nincs. Mindazonáltal  lehetséges,  hogy a kifogásolt  alapjogsértés  a rendkívüli   eljárás   során,  így  a  perújítási   eljárásban, illetőleg  a  felülvizsgálati rendkívüli eljárásban  következik be.  Mind  a polgári, mind a büntető felülvizsgálati rendkívüli eljárás  során  törvényi lehetőség van  ugyanis  arra,  hogy  a felülvizsgálati  bíróság  a jogerős  határozatot  hozó  bíróság álláspontjától  eltérő érdemi álláspontot foglaljon  el.  Ha  a felülvizsgálati bíróság határozata az ügyet ilyen  módon  zárja le  jogerősen, az alkotmányjogi panasz benyújtására  megszabott törvényi  határidő a felülvizsgálat tárgyában hozott  határozat kézbesítésétől  veszi  kezdetét, mert az  alkotmányjogi  panasz benyújtására   jogosult  a  felülvizsgálat   tárgyában   hozott határozat folytán kerül csak abba a helyzetbe, hogy az  ügyében alkalmazott  jogszabály  alkotmányellenességét  és  az   emiatt bekövetkezett alkotmányos alapjogsértést állítsa és panaszolja. Ezért minden ilyen esetben az alkotmányjogi panasz benyújtására megszabott,  az  Abtv.  48. § (2) bekezdése  szerinti  törvényi határidő    a   felülvizsgálat   tárgyában   hozott   határozat kézbesítésétől  számított  hatvan nap.  [41/1998.  (X.  2.)  AB határozat, ABH 1998, 306.] Az   Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  az  indítvány  az alkotmányjogi   panasz  benyújtásához  szükséges  feltételeknek megfelel.  Az  indítványozó perében az  elsőfokú  és  másodfokú bíróság  azt  mondta  ki,  hogy  személyiségi  jogsérelem   nem történt,  így  az  indítványozó kártérítésre  sem  jogosult.  A Legfelsőbb   Bíróság  felülvizsgálati  ítéletében   a   jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, azonban megállapította,  hogy a  személyiségi  jogsértés  megtörtént.  A  Legfelsőbb  Bíróság ítélete  szerint „[a] valótlan tény állítása azonban  önmagában nem vonja maga után a kártérítési fizetési kötelezettséget”. Az indítványozó   személyiségi  jogsérelmét  tehát  a   Legfelsőbb Bíróság  mint  felülvizsgálati  bíróság  állapította  meg.   Az indítványozó  az  indítványt a nyitva álló 60  napos  határidőn belül  nyújtotta be az Alkotmánybíróságnak. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt érdemben bírálta el. 1.2.  Az  Alkotmánybíróság  34/1992.  (VI.  1.)  AB  határozata szerint, a nem vagyoni kártérítés jogintézménye általánosságban a  személyiséget  ért  sérelmek  kiküszöbölésére  alkalmas.  Az említett  határozattal semmisítette meg az  Alkotmánybíróság  a Ptk. 354. §-ban található szűkítő rendelkezést, miszerint a nem vagyoni  kártérítés csak akkor ítélhető meg, „ha a károkozás  a károsultnak   a  társadalmi  életben  való  részvételét,   vagy egyébként  életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a  jogi  személynek  a gazdasági forgalomban  való  részvételét hátrányosan  befolyásolja.”  A szakasz  a  következő  szöveggel maradt  hatályban: „A károkozó köteles megtéríteni  a  károsult nem  vagyoni kárát.” Mára a 354. §-t hatályon kívül  helyezték, de a rendelkezés maga beolvadt a 355. §-ba. Az  Alkotmánybíróság  e  határozatát azzal  indokolta,  hogy  a ”tartósan  vagy súlyosan” kifejezések a nem vagyoni kártérítést a  jogi  szabályozásban  –  a  következményeket  tekintve  –  a súlyosabb  esetekre  korlátozták, mely az  egyenlő  méltósághoz való  jogból  fakadó  megkülönböztetés tilalmába  ütközött.  Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy nemcsak a kár nagysága, de maga a  személyi  kár  bekövetkezte is  becslésen  alapul,  amelynek objektív mércéje nincs. Ennek eldöntése mindig az egyedi ügyben eljáró  bíróság feladata. A jognak tehát egyenlően – és  nem  a jogsértés  súlya  szerint  –  kell  minden  személyiségi  jogot védelmeznie. A  nem  vagyoni  kártérítés a 34/1992. (VI.  1.)  AB  határozat alapján    az    elszenvedett   személyiségi    jogi    sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozására rendelt polgári jogi  eszköz, mely  a sérelemért körülbelül egyenértékű másnemű előnyt nyújt. Ennek   oka,   hogy  a  nem  vagyoni  károk  vagyoni   mércével mérhetetlenek, szoros értelemben vett megtérítésükről ezért nem is  lehet  szó. A nem vagyoni kártérítés felelősségi alakzatban való  meghatározásában – mindezekre tekintettel –  a  jogalkotó nagy szabadsággal rendelkezik. Az  Alkotmánybíróság a határozat III./2 pontjában kifejti, hogy felelősségi  szabályként  tehát  nem  alkotmányellenes   az   a konstrukció,  amely  a  károsultnál  jelentkező  következmények bekövetkeztének bizonyítását írja elő a nem vagyoni  kártérítés feltételéül.  [34/1992. (VI. 1.) AB határozat  ABH  1992,  192, 195, 198.] 1.3.  Mindezeket  figyelembe  véve  az  Alkotmánybíróság  jelen ügyben  azt vizsgálta, hogy a Ptk. támadott szabályai  sértik-e az   Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  foglalt  jogbiztonság követelményét. Az   Alkotmánybíróság  11/1992.  (III.  5.)  AB   határozatában szögezte  le,  hogy  felfogásában  a  jogbiztonság  szorosan  a jogállamiság     alkotmányi     elvéhez     kapcsolódik.     Az Alkotmánybíróság  21/1993.  (IV.  2.)  AB  határozatában  ehhez hozzátette,  hogy  a „jogbiztonság pedig – az  Alkotmánybíróság értelmezésében – az államtól és a jogalkotótól  azt  várja  el, hogy  a  jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai  is világosak,  egyértelműek  és  a  norma  címzettjei  számára  is értelmezhetőek  és  követhetőek  legyenek.  A  jogbiztonság   e szempontjainak súlyos megsértése egyben az Alkotmány 2.  §  (1) bekezdésében  deklarált jogállamiság sérelmét is jelenti.  [ABH 1993, 172, 180.]” A  Ptk.  84. § (1) bekezdése szerint az, akit személyhez fűződő jogában  megsértenek, az eset körülményeihez képest kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A  355. § támadott rendelkezéseinek nem vagyoni kárra vonatkozó szabályai  szerint a kárért felelős személy köteles a  károsult nem   vagyoni  kárát  megtéríteni.  Kártérítés  címén   azt   a kárpótlást  vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért  nem  vagyoni  hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Az    Alkotmánybíróság   a   fenti   szabályokat   megvizsgálva megállapította,  hogy  a  Ptk.  e  rendelkezései   egyértelműen rendezik  azt  a  kérdést,  hogy ki  jogosult  a  kártérítésre, illetve  ki és milyen mértékben köteles megtéríteni a  kárt.  A Ptk indítványozó által megjelölt rendelkezései tehát önmagukban nem   sértik  az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében   foglalt jogállamiságból levezetett jogbiztonság elvét. Az,  hogy a konkrét esetben a jogalkalmazó hogyan jutott  el  a kárpótlás     jogszerűségének     illetve     összegének      a meghatározásához,  már a jogalkalmazást érintő  alkotmányossági kérdés lenne. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. szerint azonban a konkrét  bírói,  jogalkalmazási gyakorlat alkotmányosságának  a vizsgálatára nincs hatásköre. Az   Alkotmánybíróság  a  kifejtett  indokokra  tekintettel  az alkotmányjogi   panaszt  nem  találta  megalapozottnak,   ezért elutasította. 2.    Az   Alkotmánybíróság   ugyanezen   indítvány   mulasztás megállapítására vonatkozó részét vizsgálta a továbbiakban. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 49. § (1) bekezdése   szerint   hivatalból  vagy  indítvány   alapján   a mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor   kerülhet  sor,  ha  a  jogalkotó  szerv  a  jogszabályi felhatalmazásból  származó jogalkotói feladatát  elmulasztotta, és  ezzel alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó  szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül  is  köteles  eleget  tenni,  ha  azt  észleli,  hogy  a hatáskörébe-  és  feladatkörébe tartozó  területen  jogszabályi rendezést   igénylő  kérdés  merült  fel.  Az  Alkotmánybíróság mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenességet  állapít  meg akkor  is, ha alapvető jog érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak,  illetve  ha  a  hiányos szabályozás  alapvető  jog érvényesítését veszélyezteti. [46/2002. (X. 11.) AB  határozat, ABH 2002, 602.] Az  Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB  határozatában  már kimondta  a nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatban, hogy  „azok az   ismérvek,   amelyek   alkalmazhatóságát   külső   jelekhez kapcsolják,  a  személyiségvédelem alkalmatlan  kritériumai  és szükségtelen  korlátai. (…) Ha a polgári  jog  elismeri  a  nem vagyoni  kártérítést a személyiségvédelem eszközeként  –  mivel annak   alkalmazásához   objektív   kritériumokat   nem   lehet felállítani  -,  azt  nem  kötheti olyan  külső  feltételekhez, amelyek  szükségtelenek és önkényesek. Nemcsak a kár  nagysága, hanem a személyi kár bekövetkezte is becslésen alapul, amelynek objektív   mércéje  nincs,  s  amelyet  éppen  ezért   a   jogi szabályozásban  alkotmányosan  nem  lehet  a  következményekhez igazítani.  Ebben  egyedül a bíróságok józanságának,  személyes elkötelezettségének  és  mértéktartásának   lehet   meghatározó szerepe. [ABH 1992, 192, 198.]” Mindezek    alapján    az   Alkotmánybíróság    jelen    ügyben megállapította, hogy a Ptk. vonatkozó szabályainak  esetében  a jogalkotó  nem  követett el mulasztást, az indítványt  ezért  e tekintetben is elutasította. 3.  A másik indítványozó utólagos normakontroll iránti kérelmet nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pont,  „a polgári jogi felelősség szabályai szerint” szövegrész tekintetében.  Az  indítványozó szerint a  támadott  szövegrész sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot, mert a szabály bizonyos esetekben akadályozza a nem vagyoni hátrány –  a  Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezések szerinti – kiküszöbölését   vagy   csökkentését.   Az   indítványozó    az Alkotmánybíróság  57/1991. (XI. 8.) AB határozatára  hivatkozva kéri,  hogy  a  jogszabályt  az  Alkotmánybíróság  a  meglátása szerint állandó bírósági gyakorlattal együtt értelmezve bírálja el. Az   Alkotmánybíróság  8/1990.  (VI.  23.)   AB   határozatában kimondta,  hogy  „[a]z Alkotmánybíróság az  emberi  méltósághoz való   jogot   az  ún.  „általános  személyiségi   jog”   egyik megfogalmazásának   tekinti.  A  modern  alkotmányok,   illetve alkotmánybírósági  gyakorlat  az általános  személyiségi  jogot különféle  aspektusaival  nevezik meg:  például  a  személyiség szabad   kibontakozásához   való  jogként,   az   önrendelkezés szabadságához     való    jogként,    általános     cselekvései szabadságként,   avagy  a  magánszférához  való   jogként.   Az általános személyiségi jog „anyajog”, azaz olyan szubszidiárius alapjog,  amelyet  mind az Alkotmánybíróság, mind  a  bíróságok minden  esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha  az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.” [ABH 1990, 44, 45.] Az  Alkotmánybíróság  a 800/B/1993. AB határozatában  kimondta, hogy  a  „kártérítéshez való jog nem alapjog. Nemcsak, mert  az Alkotmány  arról  kifejezetten  nem  rendelkezik,  hanem   mert alapjogi  volta az Alkotmány 13. §-ából sem következik.  (…)  A kártérítési  jogviszonyban  a jog  a  károsultat  –  elvileg  – bármely károkozóval szemben oltalmazza és a reparációt  –  ahol erre  sort  kerít – a károkozó tulajdonának terhére oldja  meg. (…)  A  jognak  tehát  egy  olyan kárelosztási  (kártelepítési) mechanizmust  kell  működtetnie, amelyben nemcsak  a  károsult, hanem  a  károkozó alkotmányos tulajdonvédelme  is  megfelelően igazolható. Ennek a kárelosztási – ellensúlyozó – rendszernek a szempontjait  a  törvényhozó – a minden tulajdonosra  kiterjedő alkotmányos tulajdonvédelem keretei között – általában szabadon mérlegelheti. [ABH 1996, 420, 421, 422.] Az  Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB  határozatában  már vizsgálta   azt,  hogy  a  nem  vagyoni  kártérítés   szabályai ellentétesek-e   az  Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésével.   Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jognak egyenlően  –  és nem  a jogsértés súlya szerint – kell minden személyiségi jogot védelmeznie,  s  ha a személyiséget a kártérítés  szankciójával védi, akkor annak a következményekhez igazodó megszorításával a személyeket  már  nem  egyenlő méltóságú személyekként  kezeli, következésképpen az ilyen önkényes határvonal az Alkotmány  54. §  (1)  bekezdésében  deklarált  „általános  személyiségi  jog” alkotmányos érdekét sérti. A társadalmi életben való részvétel, vagy  egyébként  az élet tartós vagy súlyos megnehezülésének  a nem   vagyoni   kártérítés   alapjakénti   feltétele   önkényes határvonalnak minősül. Felelősségi  szabályként azonban önmagában nem alkotmányellenes az a konstrukció, amely a károsultnál jelentkező következmények bekövetkeztének bizonyítását írja elő a nem vagyoni  kártérítés feltételéül. [ABH 1992, 192, 195, 198.] Az  Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB határozatban  tehát kimondta,  hogy általában véve nem alkotmányellenes  az,  ha  a jogszabály     a    károsultnál    jelentkező    következmények bekövetkeztének bizonyítását írja elő a nem vagyoni  kártérítés feltételéül,      azonban     meghatározott      következmények bizonyításának  a nem vagyoni kártérítés alapjakénti  feltétele önkényes határvonalnak minősül, és így sérti az Alkotmány 54. § (1) bekezdését. Az   Alkotmánybíróság  jelen  ügyben  a  korábbi  határozataira tekintettel azt vizsgálta, hogy a Ptk. szabálya – mely szerint, akit  a  személyhez fűződő jogában megsértenek,  kártérítést  a polgári   jogi   felelősség  szabályai  szerint  követelhet   – meghatározott   következmények  bizonyítását  előíró   önkényes feltételnek minősül-e. A  Ptk.  84.  §  (1)  bekezdés  e) pontjának  „a  polgári  jogi felelősség  szabályai  szerint” szövegrésze  a  Ptk.  általános felelősségi   szabályát  tartalmazó  339.  §-ára  utal,   amely szerint,  aki  másnak  jogellenesen  kárt  okoz,  köteles   azt megtéríteni.  Mentesül a felelősség alól, ha  bizonyítja,  hogy úgy  járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A  bíróság  a  kárért  felelős személyt rendkívüli  méltánylást érdemlő   körülmények   alapján  a  felelősség   alól   részben mentesítheti. A  Ptk.  355. § (1) és (4) bekezdése rendezi azt, hogy a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig  az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból  nem kívánja,  köteles  a  károsult vagyoni  és  nem  vagyoni  kárát megtéríteni. (…) Kártérítés címén a károkozó körülmény  folytán a  károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az  elmaradt vagyoni  előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy  költséget  kell megtéríteni,  amely  a károsultat ért vagyoni  és  nem  vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Az   Alkotmánybíróság  jelen  ügyben   a   Ptk.   nem   vagyoni kártérítésre   vonatkozó  felelősségi  szabályait  megvizsgálva megállapította, hogy a hatályos keret jellegű – a  nem  vagyoni kártérítés   megítélhetőségének  meghatározott   következmények bizonyítását  előíró  konkrét  feltételeit  nem  tartalmazó   – szabályozás nem ellentétes az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint a szabályozás  lehetővé teszi  a  jogalkalmazók számára, hogy az  egyes  konkrét  ügyek elbírálása  során az Alkotmánybíróság vonatkozó  határozatainak megfelelően járjanak el. Az Alkotmánybíróság jelen határozattal megerősített álláspontja tehát  az,  hogy  a  Ptk.  84. § (1) bekezdés  e)  pontjának  a „polgári jogi felelősség szabályai szerint” szövegrésze  és  az Alkotmánybíróság  mindenkire  kötelező  határozatai  együttesen biztosítják,  hogy  a  konkrét  ügyben  eljáró  jogalkalmazó  a sérelmet  szenvedett fél nem vagyoni kárát az  emberi  méltóság védelme alkotmányos követelményének megfelelően értékelje. Mindezek    alapján   az   Alkotmánybíróság    az    indítványt elutasította.                        Dr. Holló András                   az Alkotmánybíróság elnöke                                    Dr. Bagi István                         Dr. Bihari Mihály    alkotmánybíró                               alkotmánybíró                                    Dr. Erdei Árpád                       Dr. Harmathy Attila    alkotmánybíró                               alkotmánybíró                                    Dr. Kiss László                      Dr. Kukorelli István    alkotmánybíró                        előadó alkotmánybíró                                               Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva                          alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	1094/D/2001
Date of the decision: .	07/12/2005
.
.