English
Hungarian
Ügyszám:
.
499/B/1998
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 27/1998. (VI. 16.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1998/197
.
A döntés kelte: Budapest, 06/15/1998
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                      A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az  Alkotmánybíróság az állami irányítás egyéb  jogi  eszköze
      alkotmányellenessége  megállapítására   és   megsemmisítésére
      irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

                              határozatot :

      1.  Az  Alkotmánybíróság  megállapítja:  mindaddig,  amíg   a
      jelenlegi  választási rendszer érvényesül, az  olyan  párthoz
      tartozó  országgyűlési képviselőket, amelynek  pártlistája  a
      valamennyi   területi  pártlistára  leadott   és   országosan
      összesített  érvényes  szavazatok  több  mint  öt  százalékát
      megkapta,    akkor    is    megilleti   a    képviselőcsoport
      létrehozásának   joga,   ha  az  Országgyűlés   egyébként   a
      képviselőcsoport alakításához magasabb létszámot határoz meg.
      Az   ilyen   párt  képviselőcsoportjának  létrehozásához   és
      működéséhez   szükséges  létszám  a  párt  képviselőinek   az
      Országgyűlés alakuló ülésekor meglévő száma.

      2.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja: a  Magyar  Köztársaság
      Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.)  OGY
      határozat (a továbbiakban: Házszabály) 15. § (1) bekezdésének
      első  mondata  alkotmányellenes. Ezért ezt a rendelkezést  az
      Alkotmánybíróság  1998.  június  2-ára  visszamenő  hatállyal
      megsemmisíti.

      3. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség áll fenn  a
      tekintetben,  hogy  a  Házszabály nem  tartalmaz  garanciális
      rendelkezést arról, hogy a képviselőcsoportokhoz nem  tartozó
      képviselők   ténylegesen  tagjai  lehetnek  az   Országgyűlés
      állandó   és   ideiglenes   bizottságainak,   különösen   nem
      szabályozza   az  összes  képviselőre  kiterjedő   részvételi
      lehetőség  és  a  helyek  arányos  elosztásának  módját.   Az
      Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy  jogalkotási
      kötelezettségének 1998. szeptember 1-jéig tegyen eleget.

      4. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy alkotmányellenes  a
      Házszabály  31., 32.És 33. §, továbbá a 35. §  (2)  bekezdése
      és  a  36.  §  (4)  bekezdése is. Ezeket a rendelkezéseket  a
      Házszabály  azon  rendelkezéseinek  hatálybalépése  napjával,
      amelyek    a    3.    pontban   meghatározott,   mulasztásban
      megnyilvánuló    alkotmányellenességet    kiküszöbölik,    de
      legkésőbb   1998.   szeptember  1-jével  az  Alkotmánybíróság
      megsemmisíti.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                  Indokolás
                                     
                                     I.

        1.   Az   indítványozó   —  az  1998.  májusi   országgyűlési
        képviselőválasztásokon a területi és az  országos  pártlistán
        összesen tizennégy mandátumot szerzett párt — kérte, hogy  az
        Alkotmánybíróság   állapítsa   meg   a   Magyar   Köztársaság
        Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.)  OGY
        határozat  15.  §  (1) bekezdésének alkotmányellenességét  és
        semmisítse meg azt. Egyben indítványozta: az Alkotmánybíróság
        az  Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi  XXXII.  törvény  (a
        továbbiakban   Abtv.)   43.  §  (4)  bekezdése   alapján   az
        alkotmányellenes  jogszabályt  az  indítványozó  tekintetében
        visszaható  hatállyal semmisítse meg, továbbá állapítsa  meg,
        hogy  a  Házszabály 15. § (1) bekezdésének  első  mondata  az
        indítványozó  országgyűlési  képviselőcsoportja  megalakulása
        tekintetében nem alkalmazható.

        Az  indítvány  szerint a Házszabály azon rendelkezése,  amely
        szerint   "képviselőcsoportot  legalább   tizenöt   képviselő
        alakíthat" (15. § (1) bekezdés), újabb feltételtől, a tizenöt
        fős  létszám  elérésétől teszi függővé azt, hogy  a  területi
        listán öt százalékos küszöböt elérő, s így a pártlistáról  az
        Országgyűlésbe  került, ugyanazon párthoz tartozó  képviselők
        jogaik teljességét gyakorolhassák. Az indítvány számos példát
        hoz  fel  az  Alkotmányból  és  a  Házszabályból  arra,  hogy
        bizonyos jogok csakis a képviselőcsoportok vezetőit,  illetve
        a  képviselőcsoportok  tagjait illetik  meg;  így  például  a
        Házbizottságban és az országgyűlési bizottságokban  csakis  a
        képviselőcsoport  vezetői illetve tagjai vehetnek  részt.  Az
        indítványozó  szerint a Házszabály 15. §-a ezért  ellentétben
        áll  az  Alkotmány  70/A  §  (1)  és  (3)  bekezdésével;   az
        országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV.
        törvény (a továbbiakban: választási törvény) 8. §-ával, amely
        a  pártok  országgyűlési képviselethez jutásának  lehetőségét
        szabályozza,  s  az  öt százalékos küszöb  elérésén  túl  más
        feltételt nem tartalmaz; a választási eljárásról szóló  1997.
        évi C. törvény 26. § (3) bekezdésével, amely szintén nem szab
        feltételt   a  képviselőcsoport  alakításának;  s   végül   a
        jogalkotásról  szóló  1987.  évi  XI.  törvény   1.   §   (2)
        bekezdésével, amely szerint az alacsonyabb szintű  jogszabály
        a magasabb szintű jogszabállyal nem lehet ellentétes.

        2.  A  Házszabály  14. § (1) bekezdése szerint  az  ugyanazon
        párthoz   tartozó   országgyűlési  képviselők   tevékenységük
        összehangolására képviselőcsoportot hozhatnak létre.

        A  15.  §  (1)  bekezdése  kimondja, hogy  képviselőcsoportot
        legalább  tizenöt képviselő alakíthat. A képviselő  csak  egy
        képviselőcsoportnak lehet tagja.

        Az   Alkotmánybíróság  megállapította:  a   Házszabálynak   a
        képviselőcsoport     létszámára    vonatkozó     rendelkezése
        alkotmányossága nem vizsgálható önmagában, hanem szükséges  a
        képviselőcsoport jogosítványainak bevonása is a  vizsgálatba.
        A   Házszabálynak   erre   vonatkozó   szabályai   közül   az
        Alkotmánybíróság a következőket vizsgálta:
        31.  §  (1)  Az  állandó  bizottságok számára,  elnevezésére,
        feladatkörére,  tagjainak számára, elnökének, alelnökének  és
        tagjainak  megválasztására – a 28. §-ban és a 33.  §  (1)–(2)
        bekezdésében foglaltak alapján – a képviselőcsoportok vezetői
        ajánlásának   megfelelően   a   Házbizottság   terjeszt   elő
        javaslatot   az   Országgyűlésnek.  A  bizottság   elnökének,
        alelnökének és tagjainak személyére vonatkozó változásra –  a
        képviselőcsoportok  vezetői  ajánlásának  megfelelően  –   az
        Országgyűlés elnöke tesz javaslatot.
        (2)   A  javaslatot  az  Országgyűlés  elnöke  ismerteti.   A
        javaslatra  csak  a  képviselőcsoport  vezetője  –   személyi
        javaslatra csak az érintett képviselőcsoport vezetője – tehet
        módosító  javaslatot,  arról  az  Országgyűlés  vita   nélkül
        határoz.
        32.  § (1) Az országgyűlési bizottság elnökének, alelnökének,
        tagjának megbízatása megszűnik:
        a) a bizottság megbízatásának megszűnésével,
        b) képviselői megbízatásának megszűnésével,
        c)  a  képviselőcsoportból való kilépésével vagy kizárásával,
        független     képviselő     esetében     pedig     valamelyik
        képviselőcsoporthoz való csatlakozásával,
        d) a képviselőcsoport általi visszahívással,
        e) a képviselőcsoportjának megszűnésével,
        f) a megbízatásról való lemondással.
        (2)   A   megüresedett  hely  betöltéséről  az   Országgyűlés
        elnökének  javaslata  alapján  az  Országgyűlés   a   31.   §
        rendelkezései szerint határoz.
        33.  § (1) Az állandó bizottság munkájában bizottsági tagként
        minden   képviselőcsoportból  annyi  képviselő  vehet  részt,
        amennyi    a   képviselőcsoportok   közötti   létszámaránynak
        megfelel.
        (2)   A   képviselőcsoportok  vezetői  az   (1)   bekezdésben
        foglaltaktól   eltérően  is  megállapodhatnak.   Az   állandó
        bizottságokban bizottságonként a képviselőcsoportok  legalább
        egy-egy képviselőjének helyet kell kapnia.
        (3)   Az   Országgyűlés  úgy  is  határozhat,  hogy  valamely
        bizottságba mind a kormánypárti képviselőcsoport(ok), mind az
        ellenzéki    képviselőcsoport(ok)    együttesen    ugyanannyi
        képviselőt jelölhetnek (paritásos bizottság).
        35. § (2) Az eseti bizottság elnökének, tisztségviselőinek és
        tagjainak   jelölésére   és  megválasztására   a   31.   §-t,
        megbízatásuk  megszűnésére a 32. §-t kell  alkalmazni  azzal,
        hogy  az  eseti  bizottság tagjainak legfeljebb  a  fele  nem
        országgyűlési    képviselő   is    lehet.36.    §    (4)    A
        vizsgálóbizottságot  a  33.  § (3) bekezdésében  foglaltaknak
        megfelelően   kell  megalakítani.  A  Kormány  vagy   bármely
        kormányzati     szerv,    továbbá    valamely    minisztérium
        tevékenységét  vizsgáló bizottság elnöke az érintett  Kormány
        ellenzékéhez tartozó képviselő.

        3.  Az Alkotmány 20. § (1) bekezdése szerint az országgyűlési
        képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik.

        Az   Alkotmány  3.  §  (2)  bekezdése  értelmében  a   pártok
        közreműködnek      a     népakarat     kialakításában      és
        kinyilvánításában.

        A   választási  törvény  4.  §  (4)  bekezdése   szerint   az
        országgyűlési képviselők jogai és kötelességei azonosak.

        II.

        1.   Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata   szerint   a
        Házszabályról szóló országgyűlési határozat, mint  az  állami
        irányítás  egyéb  jogi  eszköze, bárki indítványára  utólagos
        normakontroll tárgya lehet. (39/1996. (IX. 25.) AB, ABH 1996,
        134;  29/1997. (IV. 29.)AB, ABH 1997, 122; 50/1997. (X.  11.)
        AB,   ABH   1997,   327.)  A  Házszabály  vonatkozásában   is
        megállapítható           mulasztásban           megnyilvánuló
        alkotmányellenesség, ha a Házszabály nem tartalmazza azokat a
        garanciákat, amelyek az országgyűlési képviselőket  megillető
        jogok  gyakorlását biztosítják. (29/1997. (IV. 29.)  AB,  ABH
        1997,   122.)  Az  a  körülmény  tehát,  hogy  az  Abtv.   az
        "országgyűlés  ügyrendjét"  név  szerint  csak  az   előzetes
        alkotmányossági vizsgálat tárgyai között említi  (1.  §  a)),
        semmilyen    összefüggésben    nincs    azzal,    hogy     az
        Alkotmánybíróság   hatásköre   az   utólagos    normakontroll
        tekintetében   teljes;   az   Alkotmányból   eredően   minden
        jogszabályra, ezen kívül az Abtv. alapján az állami irányítás
        minden  normatív jogi eszközére kiterjed. (4/1996.  (I.  22.)
        AB, ABH 1997,41, 45.)

        2.   Az  Alkotmány  értelmében  az  országgyűlési  képviselők
        mandátuma szabad mandátum. Ezt az Alkotmánybíróság a  2/1993.
        (I. 22.)AB határozatában az Alkotmány 20. § (2) bekezdése  és
        a  20/A.  § (2) bekezdése alapján kifejezetten megállapította
        (ABH 1993, 33,38.). Összhangban van ezzel a Házszabály 15.  §
        (2)  bekezdésének  az  a rendelkezése  is,  amely  szerint  a
        képviselőcsoportból   kilépett   vagy    kizárt    képviselőt
        függetlennek kell tekinteni.

        A  szabad  mandátum a képviselői jogállás  alapja.  A  szabad
        mandátum  azt jelenti, hogy a megválasztás után  a  képviselő
        jogilag   függetlenné  válik  választóitól;  állásfoglalásait
        meggyőződése és lelkismerete alapján alakítja ki,  s  így  is
        szavaz;  képviselői  tevékenysége  és  szavazata  miatt   nem
        hívható  vissza.  Ugyanez a szabadság  érvényesül  azonban  a
        képviselő  és az őt állító párt viszonyában is.  A  képviselő
        legitimációja a megválasztáshoz és nem a párthoz  kötődik.  A
        párt  jogi eszközökkel nem kényszerítheti a képviselőt a párt
        véleményének  képviseletére. A pártból kilépett  vagy  kizárt
        képviselő   országgyűlési  képviselői  jogállása  sértetlenül
        fennmarad.   A   megválasztott  képviselő  szabad   mandátuma
        gyakorlása   részeként  vesz  részt  valamelyik   pártfrakció
        munkájában.

        A  szabad mandátum e jellemzői abban is kifejeződnek, hogy  a
        képviselők  jogállása  egyenlő,  azaz  —  mint  a  választási
        törvény   mondja  —  jogaik  és  kötelességeik  azonosak.   A
        képviselői  feladat ellátásához szükséges jogok és szervezeti
        feltételek   tekintetében  nem  lehet  a  képviselők   között
        aszerint  különbséget  tenni, hogy milyen  módon  nyerték  el
        mandátumukat  —  vagyis,  hogy  pártlistáról,   vagy   egyéni
        választással   kerültek-  e  a  parlamentbe   —,   és   ennek
        megfelelően  mandátumuk  mögött több vagy  kevesebb  szavazat
        áll;  nem lehet különböztetni aszerint sem, hogy a képviselőt
        párt  indította, vagy támogatta-e, avagy pártoktól  független
        jelöltként   indult;  s  aszerint  sem,  hogy   megválasztott
        képviselőként       csatlakozott-e       valamely        párt
        képviselőcsoportjához, vagy sem.

        A  szabad mandátum fenti tulajdonságai meghatározóak a pártok
        parlamenti jogállása tekintetében is; jóllehet az ebből eredő
        következményeket  a  pártok sajátos  funkcióival  egyensúlyba
        kell  hozni.  Annak  azonban, hogy  ezen  korlátok  között  a
        parlamentben képviselt pártoknak egyenjogúaknak kell  lenniük
        és  igényük  van  arra,  hogy a pártok  sajátos  feladataihoz
        szükséges  jogok  teljességét élvezhessék,  egyik  forrása  a
        képviselők  szabad mandátuma. Ezért például ha  a  parlamenti
        ciklus  tartama alatt pártok szétválnak, új pártok  alakulnak
        stb.,  s  a  képviselők ezeknek az eredetileg, a választáskor
        még  nem  létező  új pártoknak a képviseletét  látják  el  az
        Országgyűlésben,    úgy   ezen   pártok   legitimációja    az
        Országgyűlésben nem közvetlenül a választók akaratából, hanem
        a képviselők legitimációjából ered.

        3.  A  képviselők  szabad mandátuma mellett  az  Országgyűlés
        működésének  másik  alapja  a  politikai  pártok  parlamenten
        belüli szervezett tevékenysége.

        A  pártoknak  nem csupán általában van közvetítő  szerepe  az
        állam  és  a társadalom között (Alkotmány 3. § (2) bekezdés),
        hanem az Alkotmány kifejezetten olyan "többpártrendszert"  és
        "parlamenti  demokráciát" valósít meg (Alkotmány preambulum),
        amelyben  a  pártoknak az Országgyűlésben kifejezetten  jelen
        kell    lenniük,    mert   az   Alkotmány   a    demokratikus
        intézményrendszer működéséhez nélkülözhetetlen feladatokat ír
        elő a pártok parlamenti képviselőcsoportjai, illetve vezetőik
        számára  (19/B. § (2) bekezdés, 28. § (5) bekezdés,  32/A.  §
        (4) bekezdés). A pártok országgyűlési szerepe az Alkotmányból
        következik;  ez  az egyetlen olyan fogalmi  ismérv,  amely  a
        "pártot" más társadalmi szervezetektől megkülönbözteti. (Csak
        az  a  politikai  szervezet "párt",  amely  képviselőjelöltek
        állításával  bizonyítja  ama törekvése  komolyságát,  hogy  a
        "népakaratot"    az    Országgyűlésben    képviselői    által
        "nyilvánítsa ki". (53/1996. (XI. 22.) AB, ABH 1996,165,  169,
        171.)

        Az    "Országgyűlésben   képviselettel   rendelkező    pártok
        képviselőcsoportjainak"  létét  és  működését  az   Alkotmány
        idézett  rendelkezései feltételezik; létrehozásuk alkotmányos
        kötelesség. A képviselőcsoport fogalmi ismérveit azonban  sem
        az  Alkotmány, sem a választási törvény, sem az országgyűlési
        képviselők  jogállásáról szóló 1990.  évi  LV.  törvény,  sem
        pedig    az    országgyűlési   képviselők   tiszteletdíjáról,
        költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló  1990.  évi  LVI.
        törvény  nem  határozza meg. Ezért az  Országgyűlés  a  saját
        működését  szabályozó Házszabályban maga állapíthatja  meg  a
        képviselőcsoport fogalmi ismérveit és jogosítványait.

        Az   Alkotmány  szóhasználatából  nem  következik,  hogy  "az
        Országgyűlésben   képviselettel   rendelkező   párt"    eleve
        képviselőcsoportként   van  jelen  az   Országgyűlésben.   Az
        Országgyűlésben  képviselettel  rendelkezik  az  a  párt  is,
        amelynek  akár  egyetlen,  egyéni választókörzetben  indított
        képviselőjelöltjét     megválasztották,     vagy     amelynek
        képviseletét   valamelyik,  eredetileg  az   illető   párttól
        függetlenül  a parlamentbe jutott képviselő vállalja  —  mint
        ahogy  továbbra  is képviselve marad az a párt  is,  amelynek
        frakciója  — például haláleset miatt — az előírt létszám  alá
        süllyed  és megszűnik. Sem az Alkotmány, sem más törvény  nem
        zárja   ki,   hogy   az   Országgyűlés   a   képviselőcsoport
        alakításához   további   feltételeket   állapítson   meg.   A
        képviselőcsoport  fogalma és jogosítványai kialakítása  során
        az  Országgyűlésnek  kétirányú  alkotmányos  kötöttsége  van,
        amelyek  a  parlamenti demokrácia két alkotmányos pilléréből:
        egyrészt    a    szabad   mandátumból   és    a    képviselői
        egyenjogúságból,  másrészt  a  pártok  sajátos   feladataiból
        adódnak.

        4.  A  képviselőcsoport fogalma és jogai meghatározásánál  az
        Országgyűlésnek  tehát  figyelemmel  kell  lennie  azokra   a
        jogokra  és  arra  a felelősségre, amellyel  az  Alkotmány  a
        képviselőcsoportok által delegált bizottsági tagokat, illetve
        a   frakcióvezetőket  felruházta.  Ezzel  összefüggésben,  de
        tágabb     értelemben,    a    képviselőcsoport    intézménye
        meghatározásának  a  parlamenti  munka  hatékonyságát  és  az
        Országgyűlés    működése   stabilitását   kell    szolgálnia,
        tekintettel   azokra   a  feladatokra,   amelyek   a   modern
        képviseleti    demokráciában   a   pártokra    hárulnak.    A
        képviselőcsoportok a politikai véleményformálás és a vélemény
        egységes  képviseletének eszközei, munkájuk  által  tudják  a
        pártok  alkotmányos  feladatukat,  a  népakarat  közvetítését
        hatékonyan   ellátni.   A   frakciók   nélkülözhetetlenek   a
        parlamenti  vita  strukturálásában,  lehetővé  teszik,   hogy
        többszáz, szétszórt egyéni vélemény helyett néhány egyértelmű
        álláspont   jelenjék  meg  és  ütközzék.  Az   így   elérhető
        hatékonyságot  szolgálják azok a jogosítványok,  amelyek  nem
        egyes   képviselőket,   hanem   kifejezetten   a   frakciókat
        (képviselőjüket) illetik csak meg.

        Bár   a   Házszabály  megalkotására  az  Alkotmányban   adott
        felhatalmazás   az  Országgyűlés  működése  szabályainak   és
        tárgyalási   rendjének  megállapítására  szól  (24.   §   (4)
        bekezdés),  a hatékony parlamenti működés messze e  technikai
        értelemben  vett működési renden túlmutató, alkotmányos  elv.
        Ezt  a  hatékonyságot  a politikai pártok  vonatkozásában  az
        Alkotmánybíróság  kezdettől  fogva  mint   a   pártoknak   az
        Alkotmány  3.  §  (2)  bekezdésében  meghatározott   feladata
        ellátására való képességét értelmezte és egyben összefüggésbe
        hozta   a   párt  megfelelő  támogatottságával.  Ezeknek   az
        ismérveknek  alapulvételével járt el  az  Alkotmánybíróság  a
        párt fogalma (jelöltállítási képesség, 53/1996. (XI. 22.) AB,
        ABH   1996,   165),   a   párt  parlamentbe   való   bejutása
        (meghatározott arányú támogatás elérése, mint  párt,  3/1991.
        (II.  7.)  AB,  ABH  1991, 15), a parlamentbe  jutott  pártok
        állami támogatása (országos listán mandátumot szerzett pártok
        kiemelt támogatása, 2197/B/1991.AB, ABH 1994, 520), és  ebben
        a  határozatban  a  képviselőcsoport alakításának  feltételei
        tekintetében is. E határozatok értelmében a választók általi,
        meghatározott támogatottság alkotmányosan lehet a  parlamenti
        párt  fogalmi  ismérve,  továbbá  a  törvények  alkotmányosan
        megszabhatnak   az   illető  szabályozási  tárgyhoz   igazodó
        támogatottsági  küszöböket, amelyek a  párt  adott  feladatra
        való  alkalmasságát bizonyítják. A hatékonysági kritériumokat
        tehát az Alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte és egységesen
        alkalmazta  a  párt  fogalmától kezdve a választási  rendszer
        vizsgálatán  át a párt parlamenti működésének az Alkotmányban
        meghatározott   legteljesebb  formájáig,  a  képviselőcsoport
        jogainak gyakorlásáig.

        A   hatályos  választási  rendszerben  a  párt,   mint   párt
        támogatottsága elsősorban a rendszer arányossági összetevőjét
        képviselő  pártlistákra  adott szavazatokon  mérhető  le.  Ez
        akkor is így van, ha az országos listára az egyéni jelöltekre
        adott  töredékszavazatok  is  felkerülnek,  hiszen  ezeket  a
        töredékszavazatokat  is  csak azok a pártok  hasznosíthatják,
        amelyek  a területi listán az öt százalékos küszöböt elérték.
        A   választási  törvény  szerint  pártlistán  szerezhető   az
        országgyűlési  mandátumok jóval több mint  fele  (210  a  176
        egyéni   mandátummal  szemben).  A  listás  mandátum   mögött
        általában több szavazat áll, mint egy egyéni mandátum mögött.
        A  hatékonysági követelmény itt az öt százalékos küszöb révén
        két  vonatkozásban is érvényesül: az ezt el  nem  érő  pártok
        nemcsak pártként szerzett szavazataikat vesztik el, de egyéni
        jelöltjeik  töredékszavazatait is; a bejutottakat  viszont  a
        rendszer jutalmazza.

        Az  egyes képviselők szabad mandátumai között nincs és nem is
        tehető  különbség, így azon az alapon sem, hogy  a  képviselő
        listán vagy egyéni jelöltként szerezte-e mandátumát. A pártok
        parlamenti  jogállásában azonban, amikor  tehát  mint  pártok
        szerepelnek és élveznek jogokat, tekintetbe kell venni,  hogy
        az   illető  párt  mint  párt  szerzett  képviseletet,   azaz
        juttatott képviselőket a parlamentbe, s nem fordítva,  amikor
        — jóllehet szabály szerint a párt által indított, de — egyéni
        képviselők  szereznek  a  pártnak  képviseletet.   A   listás
        mandátum  megmarad a párt számára akkor is,  ha  a  képviselő
        meghal   vagy   megválik  mandátumától.  A  párthoz   tartozó
        képviselő egyéni választókörzetben szerzett mandátuma viszont
        ilyen  esetben  elveszik a párt számára: a  választókörzetben
        ugyanis   új,  időközi  választást  kell  tartani.   Ezen   a
        különbségen  és  a  választási  rendszerből  eredő  szélesebb
        támogatottságon  alapulnak  az Alkotmánybíróság  határozatai,
        amelyek   alkotmányosnak  mondják  ki   a   csak   pártlistás
        mandátumokhoz  kapcsolt jogokat. (2197/B/1991.AB,  ABH  1994,
        521  és a jelen határozat.) Ahogy viszont az egyes képviselők
        mandátuma  teljes és egyenlő, úgy a pártokra osztott  sajátos
        feladatok  tekintetében  is a listán bejutott  pártoknak  (az
        őket   képviselő  szervezeti  egységnek)  egyenlő  és  teljes
        jogállást kell biztosítani.

        A  választási  rendszerhez,  a pártok  parlamentbe  jutásához
        kapcsolódó  sajátosságok akkor érvényesülnek a  legélesebben,
        amikor az Országgyűlés megalakul. Ekkor vágja el a mandátumok
        már  saját  hatáskörű  igazolásával  és  az  eskütétellel   a
        parlament a választásokhoz kötődő köldökzsinórt, s  az  ettől
        kezdődően  érvényre jutó szabad mandátumgyakorlás  elmoshatja
        ezt   az  élesen  kirajzolódó  kiinduló  szerkezetet.  De   a
        megalakuláskor még a választói akarat szerint kell  a  pártok
        jogállását   biztosítani.  A  Házszabálynak   is   úgy   kell
        meghatároznia   a  pártoknak  járó  sajátos  feladatokat   és
        jogokat,  hogy  a  kifejezetten e  minőségben  a  parlamentbe
        került  pártokat  egyenlőként,  s  teljes  jogúként  kezelje.
        Bármely különbségtételhez tehát alkotmányosan kielégítő indok
        szükséges.

        A  hatékonyság  —  a  parlament  szétaprózódásával  fenyegető
        szélsőséges  esettől eltekintve, amely a  rendszerváltás  óta
        Magyarországon kialakult pártstrukturát tekintve  nem  reális
        veszély  —  önmagában  nem  lehet elégséges  indok  a  listán
        bekerült  pártok  közötti  különbségtételre,  mert  a  szabad
        mandátum  és a képviselői jogegyenlőség alapelvéből a  pártok
        jogállására következő követelmények olyan erősek, hogy azok a
        hatékonyság  érdekében  a  már a pártként  való  bekerülésnél
        érvényesülő  differenciáláson és  válogatáson  túli,  további
        különbségtételt  nem engednek. Míg a többi esetben,  ahol  az
        Alkotmánybíróság a törvényhozási hatékonyságra  és  a  pártok
        támogatottságára figyelemmel volt, az alkotmányossági  mércét
        csakis  ehhez,  s így az adott ügy saját belső szempontjaihoz
        igazíthatta,   ebben   az   ügyben  olyan   más   alkotmányos
        követelményt   is  érvényesítenie  kell,  amely   folytán   a
        hatékonyság szerinti megkülönböztetést a pártok  között  —  a
        választás    és   az   Országgyűlés   megalakulása    közötti
        összefüggés,   sőt   érintkezés   miatt   logikusan   —    az
        Országgyűlésen  kívülre,  vagy  legalábbis  a  működés  kezdő
        határvonalára  helyezi.  Ez  a sajátosság  —  az  egyeztetési
        kényszer — a frakciókkal kapcsolatos összes kérdés eldöntését
        meghatározza.

        Az  országgyűlési  képviselettel  rendelkező  pártoknak  járó
        jogok  teljességét a pártok képviselőcsoportjai  élvezik.  Az
        Országgyűlés megalakulásakor azoktól a pártoktól,  amelyeknek
        pártlistája  a  valamennyi területi  pártlistára  leadott  és
        országosan  összesített  érvényes  szavazatok  több  mint  öt
        százalékát  megkapta,  a képviselőcsoport  alakításának  joga
        alkotmányosan   nem  tagadható  meg.  Ha   ugyanis   a   párt
        Alkotmányból    adódó    fogalmi    ismérve    a    népakarat
        kinyilvánítása,  s ezt a feladatát — szintén az  Alkotmányból
        következően  — az Országgyűlésben is el kell látnia,  továbbá
        ha  erre  a  feladatra  a választási törvényben  megkövetelt,
        kifejezetten  a  pártnak szóló választópolgári  támogatottság
        felhatalmazza a pártot, akkor azok a pártok, amelyek ezzel  a
        támogatással  rendelkeznek, nem foszthatók  meg  a  feladatuk
        gyakorlásához szükséges jogoktól és szervezeti feltételektől,
        akkor  sem,  ha  egyébként  az  Országgyűlés  —  hatékonysági
        szempontok  miatt — a képviselőcsoport alakításához  magasabb
        létszámot határozna meg.

        5.  A frakcióalakítás másik alkotmányos feltétele az, hogy  a
        pártok   feladatait   és  az  Országgyűlés   működőképességét
        szolgáló  igényeket  —  amelyek tehát a  frakcióknak  sajátos
        jogállást  biztosítanak  — összhangba  kell  hozni  a  szabad
        mandátummal és a képviselők ebből folyó jogegyenlőségével.

        A   képviselőcsoportok   létrehozását   illetően   a   szabad
        mandátumnak elvi jelentősége van. Bár az Alkotmányból folyik,
        hogy  az  Országgyűlésben pártok képviselőcsoportjainak  kell
        működnie,  ezek  megalakítása  valójában  a  szabad  mandátum
        gyakorlása.  A  frakciótagságot az  egyes  képviselő  számára
        ezért  nem lehet jogilag kötelezővé tenni. Ennek a Házszabály
        14.  és 15. §-a meg is felel: a képviselők képviselőcsoportot
        hozhatnak létre. Ha a frakcióalakítás egyik forrása a  szabad
        mandátum,   akkor   a   képviselőcsoportok   jogállásában   a
        képviselők  jogállása  egyenlőségének  és  teljességének   is
        tükröződnie   kell,  másrészt  a  frakciók   jogai   ezt   az
        egyenlőséget lényegében nem sérthetik.

        Az  alapvető  egyeztetésről  fent,  a  listán  Országgyűlésbe
        került pártok frakcióalapítási joga kapcsán már szó volt.  Az
        egyeztetésnek további vonatkozásokban is meg kell  történnie:
        így  a  minden  képviselőt egyenlően  megillető  jogok  és  a
        frakciók  jogosítványai  között;  továbbá  a  frakcióalakítás
        feltételei tekintetében, különös tekintettel a pártlistán  be
        nem  jutott  párt egyéni képviselői frakcióalakítási  jogára,
        továbbá a választói akarattól független pártok megjelenésére.
        Végül a frakcióalakítást a képviselők szabad csoportalakítási
        jogával is össze kell hangolni.

        6.  A  szabad mandátumot és a képviselői jogegyenlőséget  nem
        annyira a frakciók létszámának meghatározásakor, mint  inkább
        a  képviselőcsoportok jogosítványainak kialakítása során kell
        figyelembe   venni.  Ekkor  érvényesítendő  ugyanis   az   az
        alkotmányos  követelmény, hogy az egyes képviselők  —  minden
        egyes   képviselő  —  közreműködését  biztosítani   kell   az
        Országgyűlés  hatáskörébe tartozó  döntésekben  és  az  ahhoz
        vezető  akaratképzésben.  A frakciók indokolt  jogosítványait
        tehát egyensúlyba kell hozni az egyes képviselőt megillető, a
        feladata  ellátásához nélkülözhetetlen jogokkal és szervezeti
        feltételekkel.  Természetes, hogy a  képviselőcsoport  tagja,
        amíg   tag,  jogait  ezen  keretek  között  gyakorolja.   Nem
        alkotmányos  viszont  az olyan szabályozás,  amely  csakis  a
        frakciók  működéséhez fűződő érdeket tekinti,  s  a  frakción
        kívüli   képviselőket  gyakorlatilag  kizárja   a   feladatuk
        ellátásához szükséges jogosítványokból.

        Azt,  hogy  egyrészt  a szabad mandátumból  és  a  képviselői
        jogegyenlőségből folyó követelmények, másrészt  az  Alkotmány
        szerint  is  a frakciók működésével biztosítandó hatékony  és
        világosan tagolt parlamenti munkaszervezés egyensúlyba hozása
        eredményeként  a  Házszabály az egyes képviselők,  illetve  a
        frakciók jogállását mikor alakítja ki alkotmányosan,  s  hogy
        ehhez  milyen  jogokkal  kell  őket  felruháznia,  csakis   a
        Házszabály   (sőt,   a  kapcsolódó  anyagi   ellátmányok   és
        szervezési  feltételek) egészét tekintve ítélhető meg.  Ennek
        az  eljárásnak  azonban nem ez a tárgya. Az  Alkotmánybíróság
        ezért csupán a frakción kívüli képviselőket érintő, azokat  a
        lényegi  jogosítványokat jelöli meg, amelyek megadása  nélkül
        az Alkotmány megkövetelte egyensúlyról bizonyosan nem lehetne
        beszélni.

        A     képviselői    jogegyenlőségből    következően    minden
        országgyűlési   képviselő   számára   biztosítani   kell   az
        Országgyűlés   plenáris   ülésén   való   véleménynyilvánítás
        lehetőségét;  az  országgyűlési bizottságok  munkájában  való
        teljesjogú részvételt, s végül a csoportalakítás lehetőségét.

        a)  Az  első követelmény magától értetődő; időbeli,  sorrendi
        vagy  gyakorisági  korlátok azonban az üléseken  folyó  munka
        természetéből    adódóan    lehetségesek,     s     mindaddig
        alkotmányosak, amíg az egyenlőség elvét nem sértik.

        b)   Az   országgyűlési  bizottságokkal   összefüggésben   az
        Alkotmánybíróság nyomatékosan rámutat arra, hogy a parlamenti
        munka egyre nagyobb érdemi része folyik a bizottságokban, itt
        formálódnak  ki  azok  a  szakmai és  politikai  álláspontok,
        amelyekről  a  plénum  dönt.  A bizottságokban  jut  hozzá  a
        képviselő   a  munkájához  szükséges  információk  legnagyobb
        részéhez.  A  bizottságok  által  látja  el  az  Országgyűlés
        ellenőrző és kivizsgáló feladatát. A bizottságokban történtek
        így    nem    választhatók   el   az   Országgyűlés   lényegi
        feladatellátásától, vagyis az Országgyűlésben való képviselet
        nem  korlátozható a plenáris üléseken való aktiv részvételre.
        A  képviselő  mandátuma  tehát a  bizottsági  részvételre  és
        munkára, azaz az ott folyó politikai akaratképzésre is  szól.
        Ebből    következően   a   bizottságok   összetételének    az
        Országgyűlés  összetételét  kell  megfelelően  tükröznie.  (A
        Házszabály  —  noha  csupán a frakciólétszámot  elért  pártok
        vonatkozásában, s ezért torzítva — de jelenleg is követi  ezt
        az  elvet). Ha pedig a mandátum a bizottsági munkára is szól,
        a  bizottságokban résztvevő képviselők jogai és  kötelességei
        csakis  egyenlőek lehetnek — függetlenül attól, hogy  frakció
        tagjaként, vagy független képviselőként lettek-e a  bizottság
        tagjai. Legalább egy országgyűlési bizottság munkájában  való
        részvétel lehetőségét tehát minden képviselő számára lehetővé
        kell tenni.

        Azzal az elvvel, hogy — amennyiben törvény kivételt nem  tesz
        —   az   Országgyűlés  tisztségeire,  illetve   bizottságaiba
        bármelyik  képviselő  megválasztható (Házszabály  13.  §  (2)
        bekezdés)   a   bizottsági   helyek   betöltésére   vonatkozó
        részletszabályoknak  (Házszabály  31.,  32.     És   33.   §,
        továbbá  a 35. § (2) bekezdése és a 36. § (4) bekezdése)  nem
        csupán   összhangban   kell  lenniük,  hanem   a   részvételt
        kifejezetten  garantálniuk kell.  A  Házszabály  azonban  úgy
        rendelkezik,  hogy a bizottságok tagjainak megválasztására  a
        képviselőcsoportok   vezetői   ajánlásának   megfelelően    a
        Házbizottság  terjeszthet elő javaslatot az  Országgyűlésnek;
        az  állandó bizottságok munkájában bizottsági tagként  minden
        képviselőcsoportból annyi képviselő vehet  részt,  amennyi  a
        képviselőcsoportok  közötti létszámaránynak  megfelel.  Ha  a
        képviselőcsoportok   vezetői  ettől  az   aránytól   eltérően
        állapodnak  meg,  minden  képviselőcsoportnak  legalább   egy
        képviselővel  jelen kell lennie a bizottságban.  Azzal,  hogy
        független  képviselő  is  bizottsági  taggá  válhat,  csak  a
        bizottsági  tagság megszűnésének szabályozása  számol:  ha  a
        független     képviselő     valamelyik    képviselőcsoporthoz
        csatlakozik,  bizottsági tagsága megszűnik. Jelenleg  a  nem-
        frakciótagok bizottsági tagságáról tehát a képviselőcsoportok
        ajánlása   dönt;   bizottsági   részvételüket   elvileg   sem
        garantálja semmi. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította az
        Országgyűlés alkotmányellenes mulasztását és kötelezte,  hogy
        a garanciális szabályokat 1998. szeptember 1.-ig alkossa meg.

        A  helyek  arányos  elosztása — többek  között  a  bizottsági
        helyek és a frakción kívüli képviselők számától is függően  —
        a  mindenkori  országgyűlés dolga. A fenti alapelv  betartása
        mellett  is  különböztetni  lehet azonban  aszerint,  hogy  a
        bizottsági  helyek  betöltése paritásos-e avagy  arányos.  Az
        előbbi  esetre  nyilván  sajátos  részvételi  megoldást  kell
        találni.  Rokon  ezzel  a  problémával,  hogy  nem  lehet   a
        részvételi   jogokat   egyformán   szabályozni    az    olyan
        bizottságokban, ahol — mint például a Házszabály  szerint  az
        állandó  bizottságokban — minden képviselő egyénileg  szavaz,
        és  azokban, ahol csak a frakciók bírnak egy-egy szavazattal.
        Az  utóbbiakban  a frakción kívüli képviselők részvétele  nem
        alkotmányos   követelmény   —  az   Alkotmányban   nevesített
        esetekben pedig kifejezetten kizárt.

        c)   A  csoportalakítás  szintén  a  képviselők  Alkotmányból
        levezethető  joga  —  hiszen  a  frakcióalakítás  is   szabad
        mandátumuk  gyakorlásából ered. Ezt a jogot a  Házszabály  is
        elismeri  (14.,  18.  §). (A képviselőcsoport  megalakítására
        vonatkozó   kötelezettség  sajátosságával   most   nem   kell
        foglalkoznia az Alkotmánybíróságnak — a tárgyalt ügyhöz  elég
        a  jogosultság megállapítása.) Mint az Alkotmánybíróság  fent
        kifejtette,     az     Országgyűlés    a     képviselőcsoport
        intézményesítésére   köteles.  Ezek  és  a   képviselőcsoport
        alakítása   feltételeinek  meg  nem  felelő   csoportosulások
        viszonyáról   alább,   a  8.  pontban   mond   véleményt   az
        Alkotmánybíróság.

        7. A fentiek szerint az Országgyűlés megalakulásakor mindazok
        a  pártok  képviselőcsoport alakítására  jogosultak,  amelyek
        pártként,  azaz  listán  (is)  bejutottak  a  parlamentbe.  A
        hatékonyság elve ekkor még a választási törvény öt százalékos
        küszöbe folytán érvényesül.

        A  képviselők jogegyenlőségéből és csoportalakítási  jogából,
        másrészt a pártok egyenlőségéből is következik azonban,  hogy
        azt  a  képviselői csoportosulást, amely teljesíti a  (tágabb
        értelemben  vett) párthoz tartozás követelményét,  de  tagjai
        egyéni   választókörzetben  szereztek   mandátumot,   szintén
        megilleti   a   frakcióalakítás  joga,   feltéve,   hogy   az
        Országgyűlés  által  meghatározott létszámot  eléri.  Ugyanaz
        vonatkozik   új   pártok  megjelenésére   vagy   képviseletük
        vállalására  a  parlamentben. Az eredetileg is  e  minőségben
        parlamentbe  jutott  párthoz  képest  az  egyéni   képviselők
        alakította  frakció  nem  fejezi  ki  eleve,  feltétlenül  és
        elsődlegesen   a  választók  kifejezetten  a  pártnak   szóló
        támogatását;  a  második  esetben pedig  ez  nem  igazolható.
        Emiatt   a   különbség   miatt  a  pártok   egyenlősége   nem
        érvényesülhet  mechanikusan: a nem listán, eleve  pártként  a
        parlamentbe    jutott    pártok    frakcióinak    létrehozása
        tekintetében ezért az Országgyűlés a minimális frakciólétszám
        meghatározásánál nem köteles figyelemmel lenni  a  választási
        törvény  hatékonysági  küszöbére,  hanem  elég,  ha  csak   a
        parlamenti  működés  hatékonyságára  van  figyelemmel.  Nincs
        tehát    olyan    alkotmányossági   követelmény,    hogy    a
        képviselőcsoport  alakításához  szükséges  létszámot   minden
        ciklusra  külön,  a  legkisebb, listán a  parlamentbe  jutott
        párthoz  tartozó  képviselőknek  az  alakuló  ülésen  meglévő
        létszámában  határozza  meg a Házszabály.  Hiszen  a  mostani
        határozatban  kimondott elvnek is csak akkor  van  gyakorlati
        jelentősége — s az indítványra is ez a helyzet adott okot  —,
        ha  a  választási törvény öt százalékos küszöbét túllépő párt
        képviselőinek   száma   az   egyébként   ennél    magasabban,
        számszerűen meghatározott frakcióalakítási létszámot nem  éri
        el. A határozat rendelkező részében meghatározott követelmény
        a  választók  által pártként a parlamentbe  juttatott  pártok
        egyenlőségén alapul. Az összes, az Országgyűlésben akármilyen
        módon   is   megjelenő  pártnak  szóló,  általános  ismérvvel
        meghatározott  képviselőcsoport-alakítási küszöbbel  szemben,
        és  az összes párt egyenlőségének szemszögéből nézve ennek az
        egyenlőségnek  érvényesítése alkotmányosan  indokolt  pozitiv
        diszkrimináció.

        8.  A  csoportalakítás joga a szabad mandátumból  következően
        megilleti  a képviselőket, s ugyancsak abból következően  nem
        csupán   a  Házszabály  18.  §  (1)  bekezdésében  példálózva
        felsorolt szakmai vagy területi csoportalakításra terjed  ki,
        hanem  a  tágabb  értelemben vett  párthoz  tartozás  alapján
        történő  szerveződésre  is,  amely  a  frakcióalapításnak  is
        fogalmi ismérve. Kérdés, hogy milyen jogokat kell adni a  sem
        a  hatékonyság,  sem a kifejezetten pártnak  szóló  választói
        támogatás által nem legitimált — azaz a frakcióalapítás egyik
        küszöblétszámát   sem   elérő  —,  de  egyébként   pártalapon
        szerveződő képviselőknek.

        A  hatékony  működés elvéből következően az Országgyűlés  nem
        tekinthet el attól a különbségtől, amely a jogok és  működési
        feltételek  biztosítása  tekintetében  a  jelentős  létszámot
        kitevő független (különböző politikai nézetet valló és együtt
        nem  működő) képviselők, illetve a hasonló létszámú,  de  egy
        párthoz  tartozó, közös véleményt formáló és  azt  képviselni
        kívánó országgyűlési képviselők között fennáll. Természetesen
        nem  kell  és nem is lehet a jogi feltételeket nem  teljesítő
        csoportnak   a  frakció  jogállását  megadni.  A   képviselők
        kétségtelen  csoportalakítási jogát  azonban  itt  nem  lehet
        azzal  a  "külső", a választási törvény szerinti hatékonysági
        küszöbbel  egyeztetni,  amelyet a  frakcióalakításnál  alapul
        vehetett  az  Alkotmánybíróság. Ezért  ebben  az  esetben  az
        Országgyűlésnek   csakis  a  saját  működési   hatékonyságára
        figyelemmel  lehet megállapítania azt a minimális  létszámot,
        amelyet  a párt-alapon szervezett képviselői csoport  számára
        is — nyilvánvalóan alkotmányosan — előír. Ebben az esetben az
        Országgyűlésnek — a pártok egyenlőségére is figyelemmel — meg
        kell  határoznia azokat a jogokat is, amelyek a csoportot,  a
        pártok  képviselőcsoportjai jogainak  mintájára,  de  csak  a
        csoport    feladatellátásához   elengedhetetlenül   szükséges
        mértékben megilletik.

        Az  említett  kvázi-frakciók létjogosultságát  akkor  kellene
        mérlegelni,  ha a képviselőcsoportok létrehozása aránytalanul
        magas  küszöbhöz lenne kötve, vagy ha a Házszabály a  frakció
        minimális   létszámát  csakis  a  hatékonysági  elv   alapján
        határozná meg, s így a pártkénti parlamentbe jutás  ténye  is
        közömbös  lenne.  Ekkor  merülne fel  az  a  kérdés,  hogy  a
        képviselőknek feltétlenül a képviselőcsoport intézményére van-
        e  alkotmányos igénye, avagy a közös politikai fellépéshez és
        feladat-ellátáshoz nélkülözhetetlen tartalmi jogokra.

        Az első lehetőség — a túl magas küszöb — azonban jelenleg nem
        áll   fenn,  sőt  a  magyar  pártstruktura  mellett  nem   is
        valószínű,  hogy a Házszabály ilyet vezetne be. Amíg  azonban
        az új szabályozás meg nem születik, a kérdés fölvetése is idő
        előtti.  A  második  lehetőség, amely a  Házszabály  hatályos
        megoldásának   elve   volt,   éppen   e   határozat   szerint
        alkotmányellenesnek    bizonyult.   Mindezek    alapján    az
        Alkotmánybíróság megállapítja, hogy jelenleg a  pártpolitikai
        alapon  szervezett  képviselői  csoportoknak  a  frakciókéhoz
        hasonló  jogokkal való felruházására nincs az Országgyűlésnek
        alkotmányos kötelessége.

        9.  Az Alkotmánybíróság a Házszabály 15. § (1) bekezdése első
        mondatát,  amely szerint képviselőcsoportot legalább  tizenöt
        képviselő   alakíthat,  a  választások  hivatalos   eredménye
        bejelentésének napjára visszamenő hatállyal megsemmisítette.

        A  Házszabály  hatályos szövege szerint tehát  "az  ugyanazon
        párthoz   tartozó   országgyűlési  képviselők   országgyűlési
        tevékenységük  összehangolására képviselőcsoportot  hozhatnak
        létre"  (14. § (1) bekezdés). A 15. § (1) bekezdése megmaradt
        szövege    szerint    pedig    "a    képviselő    csak    egy
        képviselőcsoportnak lehet tagja".

        A   visszaható   hatályú   megsemmisítés   következtében   az
        Országgyűlés    alakuló   ülésén   az    összes    parlamenti
        képviselettel      rendelkező     párt     képviselőcsoportja
        megalakulhat,  anélkül,  hogy ehhez  előzőleg  a  Házszabályt
        módosítani  kellene.  Erre  az  Alkotmánybíróság  határozatát
        megelőzően  a  hatályos  Házszabály szerint  az  indítványozó
        kivételével  mindegyik parlamentben képviselt  párt  jogosult
        volt;  az  alakuló  ülés előkészítése is  ennek  megfelelően,
        továbbá  az  Alkotmánybíróságon  folyamatban  lévő  ügyre  is
        tekintettel  folyt. Az Alkotmánybíróság a 15. § (1)  bekezdés
        visszaható   hatályú  megsemmisítésével  az  új  Országgyűlés
        munkájának megindulását kívánta segíteni.

        Az  Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a Házszabály vizsgált
        15. §-a nem önmagában, a frakció létrehozásához előírt 15 fős
        létszám  miatt  bizonyult alkotmányellenesnek,  hanem  azért,
        mert  a  Házszabály nem volt tekintettel a választási törvény
        alapján  listás  mandátumok  szerzésére  jogosulttá  vált,  a
        választók  által  kifejezetten  pártként  támogatott   pártok
        sajátos jogállására és egyenlőségére. A fent — s különösen  a
        7.   pontban   —   kifejtettek  alapján  az  Országgyűlés   a
        Házszabályban    többféleképpen    is    szabályozhatja     a
        képviselőcsoport létrehozásához szükséges létszámot: úgy  is,
        hogy  a  legkisebb, listán bejutott párt mandátumainak számát
        alapul  véve egységesen határozza meg a küszöböt, és úgy  is,
        hogy   a   parlamenti   működés  követelményeiből   kiindulva
        általános  szabályként számszerűen, vagy az összes  képviselő
        létszámának százalékával meghatározott létszámot ír elő, s az
        ezt   el   nem   érő,   listán   mandátumot   szerzett   párt
        frakcióalakítási  jogát  külön  szabállyal   biztosítja.   Az
        Alkotmánybíróság   határozata  nem  tartalmaz   határidőt   a
        Házszabály  kiegészítésére. Amíg azonban a frakcióalapításhoz
        szükséges  létszámot az Országgyűlés nem  határozza  meg,  az
        Alkotmánybíróságnak  ez  a  határozata  a  listán  mandátumot
        szerzett  pártok képviselőcsoport-alakítási jogát közvetlenül
        megalapozza,  s  az  ennek  alapján az  Országgyűlés  alakuló
        ülésén  meghatározható létszám — egyéb rendelkezés  híján,  a
        pártok  egyenlősége alapján — az ugyanahhoz a párthoz tartozó
        képviselők frakcióalakítására általában is irányadó.
                                Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke
                              előadó alkotmánybíró
                                       
                   Dr. Ádám Antal             Dr. Bagi István
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                       
                   Dr. Erdei Árpád           Dr. Holló András
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                       
                   Dr. Kilényi Géza           Dr. Kiss László
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                       
                   Dr. Lábady Tamás          Dr. Németh János
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                       
                             Dr. Tersztyánszky Ödön
                                  alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          The Parliament failing to guarantee that MPs who are not members of any party fraction can be members either of a permanent or an ad hoc committe
          Number of the Decision:
          .
          27/1998. (VI. 16.)
          Date of the decision:
          .
          06/15/1998
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1998-2-006?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .