English
	Hungarian

Ügyszám: .	455/B/1995
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 44/1995. (VI. 30.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1995/203 .

A döntés kelte: Budapest, 06/30/1995 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:              A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az  Alkotmánybíróság  jogszabály  alkotmányellenességének utólagos megállapítására  és  megsemmisítésére   irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő                       határozatot : Az     Alkotmánybíróság      megállapítja,     hogy     a társadalombiztosítás működőképességének  megnehezüléséből adódó terhek  részbeni -  arányos és  alkotmányos indokok melletti -  áthárítása  a  biztosítottakra,  illetőleg  a munkáltatókra      önmagában       nem      szükségképpen alkotmányellenes.  Az   ilyen   átrendezéseknél   azonban alkotmányos követelmény, hogy a kockázatáthárítás terheit az érintettek  időben úgy  megismerjék, hogy  a  jövőbeni kockázatokkal     számolhassanak      és     fedezésükről gondoskodhassanak. Az     Alkotmánybíróság      megállapítja,     hogy     a társadalombiztosításról alkotott  1975. évi  II.  törvény ( a továbbiakban  :  T.  )  módosításáról  rendelkező,  a gazdasági       stabilizációt        szolgáló       egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény ( a továbbiakban :  Gst. )  159. §  (2)  bekezdése,  amely  a törvény 81.  §-át 1995.  július 1-jén  lépteti hatályba - ebben a részében - alkotmányellenes, ezért e rendelkezést és ennek  folytán a 93. § (1) bekezdésének a T. 19. § (3) bekezdésére  vonatkozó  rendelkezését  és  a  93.  §  (2) bekezdését   a    törvény   hatálybalépésének    napjával megsemmisíti. Az   Alkotmánybíróság    megállapítja,   hogy   a   Munka Törvénykönyvéről alkotott  1992. évi  XXII.  törvény  ( a továbbiakban :  Mt. )  módosításáról szóló  1995. évi LV. törvény ( a  továbbiakban :  Mtm. )  52. § (2) bekezdése, továbbá 52.  § (1)  bekezdése, amely  a törvény  39. §-át 1995. július  1-jén, illetőleg  szeptember 1-jén  lépteti hatályba -  e részükben  -  alkotmányellenesek,  ezért  e rendelkezéseket és  ennek folytán  az  52.  §  (5) ,  (6) továbbá  (7)   bekezdéseit  a  törvény  hatálybalépésének napjával megsemmisíti. A  megsemmisített   rendelkezések  1995.   július  1-jén, illetőleg szeptember 1-jén nem lépnek hatályba. Az  Alkotmánybíróság   határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                         Indokolás                            I. 1. A  Gst. 81.  §-a a  T. 19.  §-át  új  (3)  bekezdéssel egészíti ki  és úgy  rendelkezik,  hogy  akinek  a  külön törvény rendelkezése  szerint betegszabadság  nem jár, az táppénzre  legkorábban   az  egy  naptári  évben  igazolt keresőképtelensége 25. napját követően jogosult. A T. 19. § (1)  bekezdésében foglalt  főszabály szerint  táppénz a keresőképtelenség tartalmára  jár. A rendelkezés alól már a 19.  § (2) bekezdése egy kivételt állapít meg. Eszerint az  (1)   bekezdésben   foglaltaktól   eltérően,   ha   a biztosítottnak   külön   törvény   rendelkezése   szerint betegszabadság    jár,     táppénzre    legkorábban     a betegszabadságra való  jogosultság lejártát követő naptól jogosult. A betegszabadságról  az Mt. hatályos 137. § (1) bekezdése rendelkezik és kimondja, hogy a munkavállalót a betegsége miatti keresőképtelensége  idejére naptári  évenként  tíz munkanap betegszabadság illeti meg, amely időtartamra - a (3)   bekezdésben  foglaltak  alapján  - átlagkeresetének 75 %-át köteles a munkáltató megfizetni. Az Mt.  vonatkozó szabályait az Mtm. 39. §-a módosította. Eszerint   a    munkavállalót    a    betegsége    miatti keresőképtelenség  idejére   naptári  évenként   huszonöt munkanap betegszabadság  illeti  meg,  amelynek  első  öt napjára díjazás  nem jár,  a betegszabadság  időtartamára egyébként a  munkáltató a  munkavállaló részére távolléti díjának  75  %-át  köteles  fizetni.  Azokra  a  napokra, amelyekre a  munkavállalót  díjazás  nem  illeti  meg,  a munkavállaló  kérésére   a  munkáltató   a  munkavállalót megillető rendes  szabadság terhére,  köteles szabadságot kiadni. A Gst.  159. §  (2) bekezdése  szerint a  törvény 81. §-a 1995. július  1-jén lép  hatályba, a  törvény 93.  §  (2) bekezdése azonban  átmeneti szabályként  úgy rendelkezik, hogy az,  akinek a  külön törvény  rendelkezése  szerinti betegszabadság nem jár, táppénzre 1995. évben legkorábban az egy  naptári évben igazolt keresőképtelensége huszadik napját követően  jogosult. További  átmeneti rendelkezést tartalmaz a  T. 19.  § (3)  bekezdésével összefüggésben a Gst. 93. § (1) bekezdése is. Az Mtm.  52. §  (2) bekezdése  szerint a  törvény 39. §-a ugyancsak 1995.  július 1-jén  lép hatályba.  E kivételes szabállyal szemben  az Mtm.  52. § (1) bekezdése az egész törvény  hatálybalépésének   napját  szeptember   1-jében határozza meg.  Az 52.  § (5) ,  (6) és  (7) bekezdései a betegszabadsággal kapcsolatban  átmeneti  rendelkezéseket tartalmaznak. Ezek kimondják, hogy 1995. december 31-ig a munkavállalót húsz  munkanap betegszabadság illeti meg, a munkavállaló díjazásra  pedig a betegszabadság első három napjában nem  jogosult. A törvény 39. §-ának 1995. július 1-jei hatálybalépésével  kapcsolatosak a további átmeneti rendelkezések is. 2.   A    Gst.   81.    §-a   és    az   Mtm.   39.   §-a alkotmányellenességének megállapítása  és e rendelkezések megsemmisítése  iránt   az   Alkotmánybírósághoz   számos indítvány   érkezett.    Az   indítványokban    kifejtett álláspontok szerint  a kifogásolt  törvényi rendelkezések több okból  is alkotmányellenesek. A Gst. 81. §-a szerint ugyanis az a biztosított, akinek az Mtm. idézett szabálya alapján betegszabadság  nem jár,  keresőképtelensége első huszonöt   napjára    teljesen   ellátatlan    marad.   A betegszabadságra  jogosult  biztosított  pedig  betegsége első öt  napjára semmiféle ellátásban nem részesül, míg a betegség további  húsz napjában  ellátásáról munkáltatója köteles   gondoskodni,    vagyis    társadalombiztosítási szolgáltatást csak huszonöt nap eltelte után igényelhet. Az  indítványozók  az  Alkotmány  9-13.  §-aiban  foglalt rendelkezésekkel  ellentétesnek   tartják   a   betegségi ellátásnak minden ellenszolgáltatás nélküli áthárítását a munkáltatókra, és álláspontjuk szerint az Alkotmány 70/E. §-ába ütközik  az  a  szabályozás,  hogy  a  munkavállaló betegsége első  öt napján,  illetve betegszabadság hiánya esetén első huszonöt napján teljesen ellátatlan marad. Az indítványok utalnak  arra is, hogy a támadott módosítások ellentétesek az  Alkotmány 54.  §-ának (1)  bekezdésével, mert sértik  az élethez  és az  emberi  méltósághoz  való alkotmányos alapjogot. Van indítvány,  amely szerint  a kifogásolt módosítások a sajátos jogi  helyzetű  egyéni  vállalkozók  tekintetében különösen sérelmesek és több alkotmányi rendelkezéssel is ellentétben  állnak.   Az   egyéni   vállalkozó   ugyanis betegszabadságra nem  jogosult, így keresőképtelenségének első  huszonöt   napjában  sem   táppénzben   sem   egyéb ellátásban nem  részesülhet,  ugyanakkor  járulékfizetési kötelezettsége ez alatt az időtartam alatt is fennáll. Ez a  szabályozás   a  más   munkavállalók  és   munkáltatók viszonylatában     megengedhetetlen     diszkriminációnak minősül, ezért  az Alkotmány  70/A. § (1) bekezdésével is ellentétben áll.                            II. Az   Alkotmánybíróság    a    támadott    rendelkezéseket tartalmilag nem vetette össze az Alkotmány indítványokban felhívott, vonatkozó szabályaival, az indítványokat tehát érdemben  nem  vizsgálta,  mert  álláspontja  szerint  az azonnali - 1995. július 1-jével történő - hatálybaléptető rendelkezések  önmagukban   alkotmányellenesek,   így   e rendelkezéseket semmisítette  meg és megállapította, hogy az indítványokkal  kifogásolt törvényi  módosítások 1995. július 1-jén, illetőleg az Mtm. 39. §-a szeptember 1-jén, nem lépnek hatályba. 1. Az  Alkotmánybíróság elöljáróban  elvi éllel állapítja meg,    hogy     a     társadalombiztosítási     rendszer működőképességének a fenntartása alkotmányosan indokolhat olyan  megoldásokat,   amelyek  keretében   a  biztosítás fokozott  terheit   a  törvényhozó   a   biztosított,   a járulékfizetésre    kötelezett     munkáltató    és     a társadalombiztosítás  szervei   között  bizonyos   körben megosztja.   A   társadalombiztosítás   ilyen   fokozatos átalakítása önmagában nem szükségképpen alkotmányellenes. Az  Alkotmánybíróság   már  1991-ben   egy  határozatában megállapította [ 45/1991.  ( IX. 10.  ) AB határozat, ABH 1991,  209.   ] ,  hogy  önmagában  az  a  tény,  hogy  a társadalombiztosítási kiadások  fedezéséhez a munkáltatók részben   társadalombiztosítási    járulék   fizetésével, részben  a  táppénz  első  három  napjának  kifizetésével kötelesek   hozzájárulni,    nem   alkotmányellenes.    A határozatban  az  Alkotmánybíróság  utal  arra,  hogy  az európai  országok   társadalombiztosítási   rendszereiben általában    elfogadott     megoldás    az,     hogy    a keresőképtelenség első,  különböző tartalmú  idejére  eső táppénzt a  munkáltatók fedezik.  A határozat  szerint  a társadalombiztosítási rendszer működtetésének "technikai" és "biztosítástechnikai" kérdéseiben, mint amilyen pl. az önrészesedés vagy  az ahhoz  hasonló megelőzést  szolgáló megoldások, alkotmányos szintű előírások nincsenek. A  társadalombiztosítási   szolgáltatások  megnehezülése, kezdve a  különböző gyógyszer-alapanyag  árak, protetikai eszközök alapanyag-árainak,  az orvosi  műszerek és egyéb segédeszközök árainak igen jelentős emelkedésétől egészen a társadalombiztosítási  járulékok  behajthatatlanságáig, indokolttá  teheti  a  hagyományos  biztosítási  rendszer bizonyos fokú  -  a  kedvezményezettekre  és  a  terheket viselőkre    is    kedvezőtlen    -    átalakítását,    a társadalombiztosítás szolgáltatásinak  adott  területeken és adott  körben való csökkentését. A járulékfizetés és a társadalombiztosítás szolgáltatásainak pontos megfelelése -  a  társadalombiztosítás  vegyes  rendszere  folytán  - egyébként   sem    alkotmányos   követelmény.   Mivel   a társadalombiztosításban a  biztosítás, azaz  a  "vásárolt jog" elve  és a  szolidaritás elve egyaránt érvényesül, a társadalombiztosítás  alkotmányossága  nem  ítélhető  meg önmagában a  fizetett  járulék  és  az  ellenszolgáltatás közötti mennyiségi  viszony alapján.  Az arányok jelentős mértékű eltolódása  azonban már felvethet alkotmányossági aggályokat. 2.  A   támadott   törvényi   rendelkezések   kétségkívül felvetnek ilyen  arányossági alkotmányossági  kérdéseket, mert e  módosító szabályokkal  egyfelől a biztosítottak - rövidebb-hosszabb   ideig    -   egy    már   megszerzett betegbiztosítási szolgáltatástól  esnek  el,  másfelől  a társadalombiztosítási járulékot  fizető munkáltatók  - az eddiginél  számottevően  hosszabb  időre  -  a  biztosító kockázatát veszik  át. Mivel  az önrészesedésnek  ezzel a konstrukciójával,   továbbá   a   munkáltatókra   történő kockázatáthárítással sem  a biztosított,  sem a járulékot fizető   munkáltató   járulékfizetési   kötelezettségének mértéke nem  csökkent,  a  társadalombiztosítást  terhelő szolgáltatás megvonása,  illetőleg áthárítása  minősülhet aránytalan jogkorlátozásnak, és ennek folytán ellentétben állhat az Alkotmány rendelkezéseivel is. Ennek a tartalmi kérdésnek az  elbírálását azonban  az Alkotmánybíróság az indítványok alapján azért nem tartotta szükségesnek, mert a törvényi  módosítások  azonnali  -  lényegileg  átmenet nélküli - hatálybaléptetése önmagában alkotmányellenes. 3. A  Gst. 1995. június 15-én, az Mtm. pedig június 23-án került    kihirdetésre,    mindkét    törvény    támadott rendelkezései július 1-jei, ennek hiányában pedig az Mtm. 52. §  (1) bekezdése  szeptember 1-jei  hatálybaléptetést rendelnek  el.   Az  azonnali   hatálybalépés  folytán  a munkáltatók betegbiztosítási  kockázata közel a duplájára -  a  jelenlegi  tíz  nappal  szemben  tizenhét  napra  - emelkedik, a  betegszabadságra jogosult biztosítottakat a törvény három  napi, az  erre nem jogosultakat pedig húsz napi    önrészesedéssel     terheli    meg.     Ezek    a fedezetáthárítások azután  1996. január 1-jétől öt napra, illetőleg huszonöt napra emelkednek. A  munkáltatók   e  fokozott   és   megemelt   kockázatot gyakorlatilag egyik  napról a másikra anélkül kénytelenek viselni,    hogy     erre    megfelelő    tartalékolással felkészülhettek  volna.   A   sérelmezett   rendelkezések azonnali hatálybalépésével a munkáltatóknak a bizonytalan jövőbeni   kockázatokra    vonatkozó   kalkulációja    és tartalékolása lehetetlenné  vált. A költségvetési szervek a  váratlan  kockázatnövekedéssel  kapcsolatos  helyzetet előre nem  tervezhették, a  gazdasági szféra  munkáltatói előre nem  kalkulálhatták, és  megfelelő fedezeti alapról előre nem  gondoskodhattak. Így  van ez  akkor is,  ha  a szükséges bértömeg a munkáltatók rendelkezésére áll. Ennek  a  társadalombiztosítás  táppénz-fizetésből  eredő megtakarításait   a    munkáltatók   ugyanis   más   célú felhasználásra    ( helyettesítések     díjazására,     a munkavállaló kisesése  miatti  veszteségek  pótlására,  a munkavállalók     többlet-javadalmazására      stb.     ) fordíthatták. A  megtakarításoknak így - a betegszabadság mértékén túl  - nem  volt,  illetőleg  nincs  biztosítási fedezeti funkciója.  Figyelemmel a  lakosság  köztudottan rendkívül rossz  egészségi állapotára, továbbá arra, hogy a   megbetegedések    döntő   hányada    kettő-négy   hét betegállomány  alatt   lezajlik,  a   húsz  napra   emelt betegbiztosítási        kockázatáthárítás        azonnali hatálybaléptetése az  Alkotmány 9.  § (2)  bekezdésének a sérelmét jelenti. A biztosításnak  - így  a  társadalombiztosításnak  is  - egyik  lényegi   eleme   a   jövőbeni   és   bizonytalan, rászorultságot  eredményező   események  fedezésére  való tartalékolás. ( Itt  most -  ebben  az  összefüggésben  - elhanyagolható a  társadalombiztosításban még benne rejlő szolidaritási gondoskodási  elem.  )  A  tartalékolás  az előre ugyan  nem látható,  de  mindenképpen  kalkulálható kockázatok  fedezetének,   anyagi  forrásainak   előzetes összegyűjtése útján  történik. Így  a tartalékolás - akár öntakarékossággal,     akár      más      módon      való fedezetbiztosítással - csak úgy és csak akkor valósítható meg, ha  az érintetteknek  előre számolniuk  kell  azzal, hogy az adott jövőbeni kockázatokat nekik kell viselniük. Ezért az  átrendezés  -  függetlenül  attól,  hogy  annak arányossága  alkotmányosan  elfogadható-e  -  csak  akkor felel meg  az alkotmányi  követelményeknek, ha a jövőbeni kockázatokra a fedezettartalékolást - elvileg - megfelelő idő biztosításával lehetővé teszi. A társadalombiztosítás  átalakításának az  indítványokkal kifogásolt módja  - annak mértékétől függetlenül - mind a biztosítottakra,    mind    a    többlet    szolgáltatási kötelezettséggel  megterhelt  munkáltatókra  -  megfelelő várakozási  idő  nélkül  -  olyan  ( többlet ) kockázatot hárít, amelynek  fedezéséről, az esetleges megtakarítások megfelelő átcsoportosításáról,  a más irányú felhasználás megtervezéséről stb. előzetesen nem gondoskodhattak. Ez a körülmény pedig  annak fokozott  veszélyét rejti,  hogy a rászorultakról  való   utólagos   gondoskodás   sem   fog megtörténni. A   kifogásolt    törvényi   rendelkezések    folytán   a betegszabadságra nem  jogosult biztosítottak egyik napról a másikra a tipikus és tömegesen előforduló megbetegedési időtartamon belül  abszolút ellátás  nélkül maradnak,  ez pedig    alkotmányosan    védett    társadalombiztosítási pozíciójuknak olyan  mértékű meggyengítése,  amely már az Alkotmány  70/E.   §-ában  írt   alkotmányi   rendelkezés megsértéséhez  vezethet.   Függetlenül  attól,   hogy   a biztosítottra áthárított  önrészesedés mértéke  - akár  a betegszabadságra való jogosultság mellett, akár anélkül - kirívóan aránytalan-e,  a kifogásolt  szabályok  azonnali hatályú bevezetésével  a biztosítottak tekintetében olyan jelentős  garanciamegvonás   történik,  amely   szociális biztonságukat  alkotmányosan  megengedhetetlen  mértékben gyengíti. Egyfelől azért,  mert a  T. 5.  §-a értelmében az állam a társadalombiztosítási szolgáltatások  teljesítését  akkor is garantálja, ha a kiadások a bevételeket meghaladják. A támadott rendelkezésekkel ez a mögöttes állami garancia a betegbiztosítások egy igen jelentős hányadában megszűnik, ugyanakkor azáltal, hogy a változtatás a munkáltatókat is felkészületlenül és  váratlanul  éri,  arra  nézve  sincs semmiféle  biztosíték,   hogy  a   munkáltatók   fizetési kötelezettségeiket a munkavállalókkal szemben teljesítik. Másfelől a változtatás a biztosítottak tekintetében olyan jogelvonásnak  minősül,   amely  váratlanságánál,   előre történő   kalkulálhatatlanságánál   fogva   alkotmányosan garantált szociális biztonságukat veszélyezteti. 4.  Az   indítványokkal  sérelmezett   azonnali   hatályú jogelvonás  alkotmányosságának   megítélésénél   az   sem hagyható  figyelmen   kívül,  hogy   a  Gst.   több   más rendelkezése -  ugyancsak  július  1-jei  hatállyal  -  a biztosítottak társadalombiztosítási  pozícióját több  más területen   is    számottevően   gyengíti.   E   módosító rendelkezések tartalmi  alkotmányosságát -  figyelemmel a rájuk vonatkozó  indítványokra -  az Alkotmánybíróság még vizsgálja.   Ezeknek    az   elvonásoknak    a   tartalmi alkotmányossága a tulajdonvédelem és a tulajdonkorlátozás alkotmányossági összefüggéseibe  ágyazottan ítélhető meg. Ettől függetlenül azonban a társadalombiztosítási védelem adott szintjének  jelentős csökkentése  1995.  július  1. napjával bekövetkezik,  és ez  a tény  a  biztosítottakra előre kiszámíthatatlanul  olyan váratlan  terheket ró  és őket olyan biztosítékoktól fosztja meg, amely az azonnali hatálybaléptetést önmagában  alkotmányellenessé teszi.  A gazdasági helyzet  - és ezen belül a társadalombiztosítás helyzetének -  fokozott  elnehezülése  a  terhek  arányos áthárítását és  megosztását  alkotmányosan  indokolhatja, azonban   az    ilyen   mértékű   és   azonnali   hatályú kockázatáthárítás     -      annak     előre      történő kalkulálhatatlansága, kiszámíthatatlansága  miatt - már a polgárok szociális biztonságát, megélhetésükhöz szükséges ellátását veszélyezteti. A  biztosítottak   ellátási   jogosultsága   a   támadott törvényekben megalkotott  átmeneti szabályok mellett is a törvények hatálybalépésével  lényegesen  csökken.  Ez  az azonnali csökkenés  anélkül  következik  be,  hogy  annak bármilyen - akár a járulék mértékének mérséklésével, akár a   társadalombiztosítás    mögöttes   felelősségének   a kimondásával  együttjáró   -  ellentételezése  megtörtént volna. A  biztosítói szerepnek  a munkáltatóra, illetőleg bizonyos -  nem is jelentéktelen - körben a biztosítottra való áthárítása  - ha  annak arányossága  még elfogadható lesz is - alkotmányosan csak fokozatosan, előreláthatóan, kiszámíthatóan  történhet   meg.  Ezt   kívánja  meg   az Alkotmány 2.  § (1)  bekezdésében deklarált  jogállamiság lényegi elemét adó jogbiztonság szempontja is. Mivel az  indítványokkal támadott  törvényi rendelkezések azonnali hatálybaléptetése  - függetlenül  azok  tartalmi alkotmányosságától vagy alkotmányellenességétől - ezeknek az alkotmányossági  követelményeknek nem  felel  meg,  az Alkotmánybíróság a kifogásolt szabályokat hatálybaléptető rendelkezéseket  alkotmányellenesnek  ítélte  és  azokat, továbbá az  azokhoz kapcsolódó  átmeneti  szabályokat  az Alkotmánybíróságról szóló  1989. évi  XXXII. törvény  ( a továbbiakban : Abtv. ) 40. §-a alapján megsemmisítette. A megsemmisítés  az Abtv.  43. §  (4) bekezdése alapján a törvények  hatálybalépésének  napjával  történik,  így  a megsemmisített rendelkezések  nem lépnek  hatályba. Az új hatálybalépési  időpontok   megállapítása   a   jogalkotó feladata. A határozat  közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-án alapszik.                     Dr. Sólyom László                az Alkotmánybíróság elnöke           Dr. Ádám Antal       Dr. Kilényi Géza            alkotmánybíró         alkotmánybíró                     Dr. Lábady Tamás                   előadó alkotmánybíró                     Dr. Schmidt Péter                       alkotmánybíró           Dr. Szabó András      Dr. Tersztyánszky Ödön             alkotmánybíró            alkotmánybíró                   Dr. Zlinszky János                       alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	The amendments to the Economic Stabilisation Act, according to which anyone who is not eligible for sick leave under the Labour Code shall be entitled to sickness benefit at the earliest following the twenty-fifth day of his/her certified disability in a calendar year
Number of the Decision: .	44/1995. (VI. 30.)
Date of the decision: .	06/30/1995
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1995-2-005?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.