Ügyszám: 960/B/1995
.
.
Előadó alkotmánybíró: Harmathy Attila Dr.
Az indítvány lényege:

A határozat száma: 45/2003. (IX. 26.) AB határozat

ABH oldalszáma: 2003/474
.
A határozat kelte: Budapest, 09/23/2003
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
                                   
        Az  Alkotmánybíróság  jogszabályok  alkotmányellenességének
    utólagos  vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában  meghozta
    az alábbi

                             határozatot:
                                   
        1.   Az   Alkotmánybíróság  hivatalból   megállapítja:   az
    Országgyűlés  alkotmányellenes helyzetet idézett  elő  azzal  a
    mulasztással,   hogy   nem  rendelkezett   a   Csehszlovákiából
    áttelepített   magyar  nemzetiségű  személyek  Csehszlovákiában
    lévő,  de  50  hektárt  meg nem haladó nagyságú,  mezőgazdasági
    rendeltetésű  földön  fennálló tulajdonjogának  elvonása  miatt
    történő   kárpótlásról.   Az   Alkotmánybíróság   felhívja   az
    Országgyűlést,  hogy  jogalkotó feladatát  2004.  június  30-ig
    teljesítse.

          2.  Az  Alkotmánybíróság  a  tulajdonviszonyok  rendezése
    érdekében,   az  állam  által  az  állampolgárok   tulajdonában
    igazságtalanul  okozott  károk  részleges  kárpótlásáról  szóló
    1991.  évi  XXV.  törvény  2.  számú  melléklete,  valamint   a
    tulajdonviszonyok  rendezése  érdekében,  az  állam  által   az
    állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949.  június
    8-ig   terjedő   időben  alkotott  jogszabályok  alkalmazásával
    igazságtalanul  okozott  károk  részleges  kárpótlásáról  szóló
    1992.     évi     XXIV.    törvény    2.    számú    melléklete
    alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
    irányuló indítványt elutasítja.

        3.  Az  Alkotmánybíróság  az egyes magyar  állampolgároknak
    Csehszlovákiában, illetve Jugoszláviában társadalmi  tulajdonba
    vett   vagyontárgyaiért  járó  kártalanításról  szóló  17/1964.
    (VIII.  8.) Korm. rendelet, valamint e rendelet végrehajtásáról
    szóló  9/1964.  (VIII.  8.) PM rendelet alkotmányellenességének
    megállapítására    és   megsemmisítésére   irányuló    eljárást
    megszünteti.

        4.  Az  Alkotmánybíróság visszautasítja  az  arra  irányuló
    indítványt,   hogy  kötelezze  a  Kormányt  a  Csehszlovákiából
    Magyarországra áttelepített magyar állampolgárok  és  örököseik
    teljes kártalanítására.

         Az  Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.
                                     
      1.   Az   Alkotmánybírósághoz   két   indítvány   érkezett    a
      Csehszlovákiából     Magyarországra     menekültek,     illetve
      áttelepítettek kárpótlása tárgyában. Az indítványozók  támadták
      az  egyes  magyar  állampolgároknak  Csehszlovákiában,  illetve
      Jugoszláviában társadalmi tulajdonba vett vagyontárgyaiért járó
      kártalanításról szóló 17/1964. (VIII. 8.) Korm.  rendeletet  (a
      továbbiakban:   Kr.)   és  az  egyes  magyar   állampolgároknak
      Csehszlovákiában,   illetve  Jugoszláviában   tulajdonba   vett
      vagyontárgyaiért járó kártalanításról szóló 17/1964. (VIII. 8.)
      Korm.  rendelet  végrehajtásáról szóló 9/1964.  (VIII.  8.)  PM
      rendeletet  (a  továbbiakban: Mr.).  Az  egyik  indítványozó  a
      rendeletek  egésze,  a másik indítványozó  a  rendeletek  egyes
      cikkei tekintetében kérte az alkotmányellenesség megállapítását
      és a megsemmisítést. Az egyik indítványozó ezen túlmenően kérte
      a  tulajdonviszonyok rendezése érdekében,  az  állam  által  az
      állampolgárok   tulajdonában   igazságtalanul   okozott   károk
      részleges  kárpótlásáról  szóló  1991.  évi  XXV.  törvény   (a
      továbbiakban:   1.Kpt.)   2.  számú   melléklete,   továbbá   a
      tulajdonviszonyok  rendezése  érdekében,  az  állam  által   az
      állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949.  június
      8-ig   terjedő   időben  alkotott  jogszabályok  alkalmazásával
      igazságtalanul  okozott  károk  részleges  kárpótlásáról  szóló
      1992.  évi  XXIV.  törvény (a továbbiakban:  2.Kpt.)  2.  számú
      melléklete     alkotmányellenességének    megállapítását     és
      megsemmisítését is. A másik indítványozó kezdeményezte továbbá,
      hogy    az    Alkotmánybíróság   kötelezze   a    Kormányt    a
      Csehszlovákiából     Magyarországra     áttelepített     magyar
      állampolgárok   és   örököseik   teljes   kártalanítására.   Az
      indítványozók kérelmük alapjaként az Alkotmány 13.  §-ának  (1)
      és (2) bekezdésére és 70/A. §-ának (1) bekezdésére hivatkoztak.

      Az  Alkotmánybíróság  a tartalmi összefüggésre  tekintettel  az
      indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

      2. Az Alkotmánynak az indítványokban hivatkozott rendelkezései:
      "13.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz  való
      jogot.
        (2)  Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és  közérdekből,
      törvényben  szabályozott esetekben és módon, teljes,  feltétlen
      és azonnali kártalanítás mellett lehet."
      "70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
      állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

                                    II.

      Az  egyik  indítványozó  az 1.Kpt. 2. számú  mellékletét  és  a
      2.Kpt.  2.  számú  mellékletét támadta. Álláspontja  szerint  a
      támadott  szabályok sértik a személyek megkülönböztetésének  az
      Alkotmány  70/A.  §-a (1) bekezdésében meghatározott  tilalmát.
      Valójában  az  indítvány  a Csehszlovákiából  áttelepítettekre,
      annak  mellékletei pedig az áttelepültek vagyonára vonatkoznak.
      Megfogalmazása  szerint: "noha a Magyarországra  áttelepítettek
      vagy   idemenekültek  kaptak  bizonyos  kárpótlást   a   magyar
      államtól,  az  az  esetek többségében nem éri  el  és  meg  sem
      közelíti   a   kárpótlásnak   azt   a   mértékét,   amelyet   a
      termőföldüktől megfosztott más magyar állampolgárok  a  törvény
      alapján követelhetnek."

      Az  indítványozó - az 1.-2.Kpt. szabályainak támadása  során  -
      utalt  a szintén támadott Kr.-nek és az Mr.-nek a Csehországgal
      és Jugoszláviával kötött egyezményekkel kapcsolatos szabályaira
      is.  Az  indítvány  a  Csehszlovákiával kötött  lakosságcserére
      vonatkozó egyezményre, a békeszerződésre, titkos jegyzőkönyvre,
      továbbá  az 1964-ben kötött megállapodásra hivatkozva  fejtette
      ki, hogy a magyar állam ezeknek a vagyonoknak a tekintetében az
      ellenérték  követeléséről lemondott, a károsult személyeket  az
      igényérvényesítéstől megfosztotta.

      A magyar állampolgárok Csehszlovákiából, illetve Jugoszláviából
      való  áttelepülése  nem  azonos  módon  történt.  Az  indítvány
      tartalmának  megfelelően az Alkotmánybíróság  az  1.Kpt.  és  a
      2.Kpt.   támadott   szabályait   Csehszlovákia   viszonylatában
      vizsgálta.

                                    A/
                                     
      Az   indítványozó  különböző  -  részben  titkos  -   államközi
      megállapodásokra hivatkozva azt sérelmezte, hogy az 1.Kpt. és a
      2.Kpt.  nem  nyújtott  orvoslást  a  Csehszlovákia  elhagyására
      kényszerült   személyek  termőföldön  fennálló  tulajdonjogának
      elvonásáért.  Az indítványból nem állapítható meg egyértelműen,
      hogyan  történt  meg a tulajdonjog elvonása.  Annak  tisztázása
      érdekében,    ki   kellett   volna-e   térnie    a    kárpótlás
      szabályozásának az indítványban megjelölt személyeknek  okozott
      károkra,  az  Alkotmánybíróság először  megvizsgálta,  hogy  az
      állam okozott-e kárt az indítványban említett személyeknek.

      Az   indítványozó   a   sérelem   okozásával   kapcsolatban   a
      békeszerződésre, a Csehszlovákia és Magyarország között  kötött
      titkos egyezményre hivatkozott.

      1.  Magyarország  és  Csehszlovákia között 1946-ban  megegyezés
      jött létre lakosságcseréről.

      A  Magyarország és Csehszlovákia között lakosságcsere tárgyában
      Budapesten  1946.  évi  február  hó  27.  napján  kelt  magyar-
      csehszlovák     egyezmény    (a    továbbiakban:     egyezmény)
      becikkelyezéséről szóló 1946. évi XV. törvény 2. §-a szerint  a
      törvény az egyezmény eredeti szövegét teszi közzé.

      Az   egyezmény   I.  -  IV.  cikke  a  Magyarországon   állandó
      lakóhellyel  rendelkező szlovák és cseh  nemzetiségű  személyek
      Csehszlovákiába  való áttelepülésének lehetővé tételéről  szól.
      Az  V.  cikk  kimondja,  hogy  a Csehszlovákiába  áttelepítendő
      szlovákokkal  és  csehekkel egyenlő számban magyar  nemzetiségű
      személyeket  telepítenek  át  Csehszlovákiából  Magyarországra,
      akiknek  a  névjegyzékét a csehszlovák kormány közli  a  magyar
      kormánnyal.  Ezek a magyar nemzetiségű személyek a  Csehszlovák
      Köztársaság Elnökének csehszlovák állampolgárságról szóló 1945.
      augusztus  2-i rendelete értelmében elvesztették a  csehszlovák
      állampolgárságukat.   Ezen  felül  áttelepítik   Magyarországra
      azokat  a  magyar nemzetiségű személyeket is,  akik  a  Szlovák
      Nemzeti  Tanács  1945.  május  15-i rendeletében  meghatározott
      bűncselekményeket követték el.

      Az egyezmény V. cikke negyedik bekezdése szerint:
       "A  magyar  kormány kötelezi magát, hogy az  így  áttelepített
      személyeket területére befogadja. Ezek a személyek már  magának
      az  áttelepítésnek a ténye által magyar állampolgárokká válnak,
      amennyiben  nem  lennének azok. Ugyancsak az áttelepítés  ténye
      folytán  az  említett  személyek  mentesülnek  Csehszlovákiával
      szemben    minden   állampolgári   kötelezettség    alól,    és
      Csehszlovákia  is  mentesül velük szemben minden  kötelezettség
      alól."

      A VI. Cikk harmadik bekezdése kimondta:
       "Az  áttelepülők  nem  vihetnek  magukkal  olyan  iratanyagot,
      iratcsomókat,   bizonyító  erejű  iratokat   és   egyéb   olyan
      okmányokat  sem, amelyek a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági
      vállalatok     zavartalan    és    akadálytalan     működésének
      biztosításához  szükségesek,  valamint  olyan  bizonyító  erejű
      okmányokat   és  iratokat  sem,  amelyek  az  elhagyott   állam
      területén maradt ingatlanokra vonatkoznak."

      A VII. cikk szövege a következő:
      "Az  áttelepített  személyek ingatlanára vonatkozó  tulajdonjog
      átszáll   arra   az   államra,  amelyet  elhagytak.   Annak   a
      kártérítésnek  az  összegét, amellyel a jogot  megszerző  állam
      ezen  a  címen tartozik, a Vegyesbizottság fogja megállapítani.
      Nem  jár  kártérítés az ingatlanok 50 hektárt  meghaladó  része
      után.
      Az  ekként  megállapított kártérítési összegek kiegyenlítése  a
      Magas   Szerződő  Felek  között  a  pénzügyi  természetű  egyéb
      követelések  és  tartozások  tárgyában  létesítendő   egyetemes
      rendezés   keretében   fog   megtörténni,   kivéve   azokat   a
      tartozásokat,  amelyek  a  Magyar  Köztársaságot  a  jóvátételi
      kötelezettségekből kifolyólag (a Moszkvában 1945. évi január hó
      20-án  aláírt  Fegyverszüneti Egyezmény 12. pontja  értelmében)
      terhelik."
         
      A  vizsgált  kérdés tekintetében megállapítható tehát,  hogy  a
      magyar állam beleegyezett a következőkbe:
          - az áttelepített magyar nemzetiségű személyek elvesztik  a
            Csehszlovákiában lévő ingatlanaik tulajdonjogát,
          -    az  50  hektárt meg nem haladó területű  ingatlanokért
            Csehszlovákia kártérítést fizet,
          - a    kártérítés   kifizetéséről   az   államok    közötti
            követelések    rendezése   keretében   később    születik
            megállapodás.

      2. Az egyezmény végrehajtására 1947-ben jogszabály jelent meg.
      A    Magyar   Köztársaság   Kormányának   a   Magyarország   és
      Csehszlovákia  között lakosságcsere tárgyában  létrejött  s  az
      1946:XV.   törvénycikkel  az  ország  törvényei  közé  iktatott
      egyezmény végrehajtásával kapcsolatos egyes kérdések ideiglenes
      rendezése tárgyában kibocsátott 5.300/1947. M. E. rendelete 11.
      -  12.  §-ában kimondta, hogy a Csehszlovákiából áttelepítettek
      számára  lakóépületeket és mezőgazdasági ingatlant  használatba
      adnak.

      A  11.  §  (2) bekezdése szerint a használatba adás  ideiglenes
      jellegű, az áttelepítettek kártalanítását később szabályozzák.

      A   12.   §   (2)   bekezdése  szerint  a  használatba   adható
      mezőgazdasági  ingatlan  legfeljebb  tizenöt  kataszteri   hold
      kiterjedésű lehet.

      A végrehajtási rendelet szerint tehát:
          - a    magyar    állam   nem   fizetett    kártérítést    a
            Csehszlovákiából    áttelepített    magyar    nemzetiségű
            személyeknek,
          - az     áttelepített     személyek     a     létfeltételek
            biztosításaként    kaptak    ugyan    lakóépületet     és
            mezőgazdasági   ingatlant,  de  nem   tulajdonba,   hanem
            ideiglenes jelleggel, használatba.

      3.  A  Magyarországgal 1947-ben létrejött békeszerződés aláírói
      között volt Csehszlovákia is.

      A  Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés
      becikkelyezése  tárgyában megalkotott 1947. évi XVIII.  törvény
      ismételten (1. cikk 4. bekezdés e/ pontjában, 5. cikkében) utal
      a  Magyarország  és  Csehszlovákia  között  a  lakosságcseréről
      megkötött   1946.   évi  egyezményre.  A  békeszerződés   tehát
      megerősítette az egyezményt, de nem rendelkezett  az  egyezmény
      alapján    az   áttelepített   magyar   nemzetiségű   személyek
      ingatlanaiért Csehszlovákia által fizetendő kártérítésről.

      4.  1964. februárjában állapodott meg a magyar és a csehszlovák
      állam  az ingatlanokkal kapcsolatos, addig rendezetlenül maradt
      kártérítési  kérdésekről.  A megegyezés  szövegét  1991-ig  nem
      hozták nyilvánosságra.

      A  Pénzügyminisztérium és a Külügyminisztérium  8004/1991.  (PK
      16.) együttes tájékoztatója tette közzé a Magyar Népköztársaság
      Kormánya  és  a  Csehszlovák Szocialista  Köztársaság  Kormánya
      között  az ingatlanokkal kapcsolatos egyes vagyonjogi  kérdések
      rendezése tárgyában 1964. február 3-án aláírt jegyzőkönyvet  (a
      továbbiakban: jegyzőkönyv).

      A  jegyzőkönyv nem említi kifejezetten sem az egyezményt, sem a
      békeszerződést,  hanem  I.  fejezetében  az  előzményekre  való
      utalás   nélkül  rendelkezik  a  Magyarországon   lakó   magyar
      állampolgárok  csehszlovák területen  lévő,  rendezés  alá  eső
      személyi    ingatlanvagyonáról.   Az   ingatlanokon    fennálló
      tulajdonjog    szabályozásának    1946    és    1964     között
      Csehszlovákiában   és   Magyarországon  végbement   átalakítása
      következtében  az  1964.  évi  jegyzőkönyv  nem  ugyanazokat  a
      tulajdoni  kategóriákat használja, mint az 1946. évi egyezmény.
      Míg   az   egyezmény  az  általános  ingatlantulajdon  fogalmat
      használja,  addig a jegyzőkönyv már csak a személyi  ingatlanra
      vonatkozóan  tartalmaz szabályt, hiszen 1964-re magánszemélynek
      csak   a   személyi  tulajdon  megengedett  mértékéig  lehetett
      ingatlana.

      A   jegyzőkönyv  1.  cikke  a  csehszlovák  szabályok   alapján
      határozza meg a személyi ingatlanvagyon fogalmát. Ennek alapján
      személyi  ingatlanvagyonnak minősül a  meghatározott  nagyságot
      meg nem haladó méretű egyedülálló családi ház, továbbá az olyan
      családi  ház,  amely  részét képezi 2 hektárt  meg  nem  haladó
      nagyságú   mezőgazdasági  ingatlannak,  valamint  az   említett
      lakóépületekkel  beépített  telek és  az  épülettel  összefüggő
      megengedett nagyságot meg nem haladó udvar, kert.

      A  jegyzőkönyv 3. cikke 1. bekezdésének első mondata szerint  a
      magyar állampolgároknak az előzőek szerint meghatározott - és a
      Kormányok korábbi megállapodásával még nem rendezett - személyi
      ingatlanvagyonáért   a  csehszlovák  Kormány   húszmillió   Kcs
      összeget   fizet  a  magyar  Kormánynak.  A  bekezdés   második
      mondatának szövege:
      "Ennek  az  összegnek a megfizetésével a Magyar  Népköztársaság
      területén  lakó magyar állampolgároknak a Csehszlovák  Állammal
      és   a   csehszlovák  jogi  és  fizikai  személyekkel   szemben
      valamennyi  ilyen ingatlannal kapcsolatos követelése  rendezést
      nyer."

      A 3. cikk 2. bekezdése a következőket mondja ki:
      "A magyar területen lakó magyar állampolgárok kártalanítását  a
      Magyar Kormány hajtja végre."

      A   jegyzőkönyv   tehát  a  vizsgált  kérdés  szempontjából   a
      következőket tartalmazta:
          - Csehszlovákia     meghatározott     összegű      fizetési
            kötelezettségét   a  magyar  állam   részére   a   magyar
            állampolgárok csehszlovák területen lévő, 2  hektárt  meg
            nem haladó nagyságú ingatlanaiért,
          - a  magyar állam részéről tett azt a nyilatkozatot,  amely
            szerint   a  csehszlovák  állam  eleget  tett  a   magyar
            állampolgárok   csehszlovák   területen   lévő   személyi
            ingatlanvagyonával kapcsolatos kötelezettségének,
          - a   magyar   állam   kötelezettségvállalását   a   magyar
            állampolgárok kártalanítására.

      5.  A  jegyzőkönyvre  való utalás nélkül, de  a  jegyzőkönyvben
      vállalt kártalanítási kötelezettség végrehajtásaként jelent meg
      1964. augusztusában a Kr. és az Mr.

      A  Kr. preambuluma és 1. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy  a
      rendelet olyan kártalanításra határoz meg szabályokat,  amelyet
      a  magyar állam magyar állampolgároknak abban az esetben nyújt,
      ha    ezeknek   az   állampolgároknak   ingatlan   vagy    ingó
      vagyontárgyait   Csehszlovákiában,  illetve  Jugoszláviában   a
      reájuk   vonatkozó   külön  jogszabályok,   illetve   államközi
      megállapodások alapján társadalmi tulajdonba vették.

      A Kr.-ből egyértelműen megállapítható, hogy a kártalanítás csak
      szűk körben érvényesült, nem terjedt ki még a 2 hektárt meg nem
      haladó nagyságú, mezőgazdasági rendeltetésű földekre sem. A  2.
      §  (1)  bekezdése  ugyanis  a  következőkben  határozta  meg  a
      kártalanítás alapját:
      "Kártalanítás csak
      a) a személyi tulajdon körébe tartozó
          - házingatlan  (amely nem tartozott volna az 1952.  évi  4.
            tvr. hatálya alá),
          - lakberendezési tárgyak és személyes használatra  szolgáló
            egyéb ingó vagyontárgyak,
          - továbbá  a  családi ház építésére alkalmas,  belterületen
            fekvő házhely,
      b)  foglalkozás  gyakorlására szolgáló ingó vagyontárgyak  után
      jár."

      6.  Az 1964. februári jegyzőkönyv végrehajtásához tartozott még
      a  Magyar  Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista
      Köztársaság Kormánya között az ingatlanokkal kapcsolatos  egyes
      vagyonjogi  kérdések rendezése tárgyában létrejött megállapodás
      végrehajtásáról  szóló  18/1965. (X. 17.)  Korm.  rendelet  is.
      Ennek a rendeletnek az 1. §-a a következőket mondta ki:

      "A  Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista
      Köztársaság Kormánya között létrejött megállapodás alapján -  e
      rendelet hatálybalépésének napjával - teljes egészében a magyar
      államra száll át a csehszlovák állampolgárok tulajdonában  levő
      magyarországi  ingatlanok  közül  azoknak  az  ingatlanoknak  a
      tulajdonjoga, amelyek 1964. február 3-án részben vagy  egészben
      magyar  állami  vállalatok,  egyéb állami  gazdálkodó  szervek,
      állami   költségvetési  szervek,  szövetkezetek  és  társadalmi
      szervezetek kezelésében vagy használatában állottak."

      7. A fentiek alapján megállapítható, hogy
          - az  1946. évi lakosságcserére vonatkozó egyezmény alapján
            a   Csehszlovákiából   áttelepített  magyar   nemzetiségű
            személyek    elveszítették   a   Csehszlovákiában    lévő
            ingatlanaik  tulajdonjogát,  az  ingatlanokra   vonatkozó
            bizonyítékokat is Csehszlovákiában kellett hagyniuk,
          - az   1946.   évi  egyezményben  Csehszlovákia  kártérítés
            fizetését  vállalta a magyar állammal  szemben  a  magyar
            nemzetiségű  személyek  ingatlantulajdonának   megszűnése
            miatt,   az   50   hektárt  meg   nem   haladó   területű
            ingatlanokat figyelembe véve,
          - a  magyar  állam  1964-ben  megállapodott  a  csehszlovák
            állammal   a  magyar  állampolgárok  személyi  ingatlanai
            tulajdonjogának   elvesztése  miatt  a  magyar   államnak
            fizetendő  kártérítés összegében, a legfeljebb  2  hektár
            nagyságú házas ingatlanokat figyelembe véve, és a  magyar
            állam vállalta a magyar állampolgárok kártalanítását,
          - a  magyar  állam az 1964. évi jegyzőkönyvben lemondott  a
            magyar   állampolgárokat  a  meghatározott  kártalanítási
            összegen   felül   a  személyi  ingatlanokért   megillető
            követelésekről,
          - a  magyar  állam nem érvényesített a csehszlovák állammal
            szemben     kártalanítási     követelést     a     magyar
            állampolgároknak  olyan  50  hektárt   meg   nem   haladó
            nagyságú      ingatlanain      fennálló      tulajdonjoga
            elvesztéséért,   amely   ingatlanok   nem   tartoztak   a
            csehszlovák   szabályok  szerint  a   személyi   ingatlan
            kategóriába,
          - a  magyar  állam 1964-ben rendelkezett a Csehszlovákiából
            áttelepített  magyar nemzetiségű személyek  meghatározott
            összegű  kártalanításáról, de ez a szűk körre korlátozott
            kártalanítás  nem terjedt ki a mezőgazdasági rendeltetésű
            ingatlanok  tulajdonjogának elvesztése miatt  keletkezett
            kárra.

      Mindennek következtében a Csehszlovákiából áttelepített  magyar
      nemzetiségű  személyek  50  hektárt  meg  nem  haladó  nagyságú
      mezőgazdasági    rendeltetésű    ingatlanaik    tulajdonjogának
      elvesztéséért  a  magyar  állam magatartása  miatt  nem  kaptak
      kártalanítást  annak ellenére, hogy az 1946.  évi  egyezmény  a
      csehszlovák   állam   által   a   magyar   államnak   fizetendő
      kártalanítási kötelezettséget kimondta.
                                     
                                    B/
                                     
      Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta, sérti-e az 1.Kpt.  2.  számú
      melléklete  és  a  2.Kpt.  2.  számú  melléklete  a   hátrányos
      megkülönböztetésnek  az Alkotmány 70/A.  §-a  (1)  bekezdésében
      meghatározott  tilalmát azzal, hogy mellőzte  a  Csehszlovákiát
      elhagyni  kényszerült magyar nemzetiségű  személyeket,  és  nem
      rendelt    kárpótlást    részükre   a   termőföldön    fennálló
      tulajdonjoguk elvesztéséért. Tekintve, hogy a mellékletek  csak
      jogszabályok felsorolását tartalmazzák, a kárpótlási  törvények
      szabályozásának alkotmányosságával is foglalkozni kellett.

      1. Az 1.Kpt. - preambulumának megfogalmazása szerint - az állam
      által  az  állampolgárok  tulajdonában  igazságtalanul  okozott
      károk  orvoslására  szolgál. Ennek  a  célnak  az  elérését  az
      Országgyűlés  összekapcsolta  a tulajdonviszonyok  rendezésének
      megvalósításával.   Az  így  megjelölt  feladatok   megoldására
      kidolgozott   szabályok   figyelembe   vették   a    társadalom
      igazságérzete mellett annak teherbíró képességét  is.  Mindezek
      alapján  mondta  ki a törvény 1. §-ának (1) és  (2)  bekezdése,
      hogy  kárpótlás  illeti  meg azokat a természetes  személyeket,
      akiknek magántulajdona az 1. és 2. számú mellékletben felsorolt
      jogszabályok alkalmazása által sérelmet szenvedett. Az 1. § (3)
      bekezdésében  meghatározott  időszakban  alkotott  jogszabályok
      által okozott károk miatt nyújtandó kárpótlásról külön törvény,
      a  2.Kpt.  rendelkezett,  de  ez a  törvény  is  az  1.Kpt.-ben
      meghatározott elveket vette alapul.

      2.  Az  Alkotmánybíróság számos esetben vizsgálta  a  kárpótlás
      szabályozásának  alkotmányosságát.  Az  1.Kpt.  alkotmányossági
      elemzése keretében az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  a
      törvény  eltérő jogi megítélésű tulajdoni változásokra egységes
      alapon   nyújt   orvoslást.  Az  államosításoknál  elmulasztott
      kártalanítás  utólagos rendezése mellett politikai  jóvátételre
      is  kiterjed  a szabályozás. A törvényi rendezés alapgondolata,
      hogy  a  különböző  alapon fennálló kötelezettségek  helyébe  a
      törvényalkotó  új jogcímen, új terjedelemben, új feltételekkel,
      méltányossági alapon határoz meg kárpótlást [28/1991. (VI.  3.)
      AB határozat (a továbbiakban: 4.Abh.), ABH 1991, 88, 91-92.].

      Az  Alkotmány 13. §-ának (2) bekezdése alapján az államnak joga
      van arra, hogy közérdekből elvonjon magántulajdont, de erre  az
      elvonásra csak kivételesen, törvényben szabályozott esetben  és
      módon,  teljes,  feltétlen  és  azonnali  kártalanítás  mellett
      kerülhet sor. Az 1.Kpt.-ben szabályozott esetekben azonban  nem
      ilyen  kisajátításról  volt  szó.  A  tulajdonjog  elvonása   a
      magántulajdon  csaknem  teljes felszámolási  folyamatának  volt
      része.  Ennek  megfelelően  hiányzott  az  azonnali  és  teljes
      kártalanítás  [27/1991. (V. 20.) AB határozat (a  továbbiakban:
      3.Abh.),  ABH  1991, 73, 76-77.]. A kárpótlás  -  a  társadalmi
      tulajdon rendszerének lebontási folyamatába illeszkedve - nem a
      kisajátítás   elmaradt  kártalanításának,  illetve   az   egyéb
      sérelmek  esetén  nem az állam kártérítési kötelezettségének  a
      helyébe  lép. Ezért kárpótlásra senkinek sincs alanyi  joga.  A
      törvényhozó  erkölcsi  megfontolások  alapján,  méltányosságból
      döntött    a    kárpótlásról    a   társadalmi    teherelosztás
      figyelembevételével   [21/1990  (X.   4.)   AB   határozat   (a
      továbbiakban: 1.Abh.), ABH 1990, 73, 76-77., 16/1991. (IV. 20.)
      AB határozat (a továbbiakban: 2.Abh.), ABH 1991, 58, 62-63.].

      Az Alkotmánybíróság nem tekintette alkotmányellenesnek, hogy  a
      sajátos  történelmi körülményekre tekintettel nem a tulajdonjog
      védelmének   az   Alkotmányban   szabályozott   elvei   alapján
      rendelkezett  a  törvényalkotó, hanem más módon gondoskodott  a
      tulajdonjog    sérelmének    orvoslásáról.    Ugyanakkor     az
      Alkotmánybíróság     kezdettől     fogva     hangsúlyozta     a
      megkülönböztetés  tilalmának  érvényesülését   (1.Abh.   77-78,
      2.Abh, 62, 4.Abh. 95.).

      Az Alkotmánybíróság ismételten rámutatott arra, hogy bárki, aki
      az elmúlt rendszerben Magyarországon élt, hivatkozhat az őt ért
      sérelemre;  a  kárpótlásnak határt szab azonban  a  kárpótlásra
      fordítható  fedezet  korlátozottsága.  A  kárpótlásra  senkinek
      sincs   az   Alkotmányon  alapuló  joga.  A   tulajdonviszonyok
      rendezése érdekében választott szabályozási koncepción belül az
      Alkotmánybíróság határozataiban az a követelmény  fogalmazódott
      meg,  hogy  a  kárpótlásra jogosultak körének meghatározása  ne
      legyen   önkényes.  Az  Alkotmány  70/A.  §-a  alapján  történő
      megítélésnél   az   Alkotmánybíróság  az   adott   szabályozási
      koncepción  belül vizsgálja a jogosultak körét (707/B/1997.  AB
      határozat, ABH 2000, 702, 705.).

      Az  1043/B/1992. AB határozat az alkotmánybírósági gyakorlatban
      kialakult  szempontokat  mérlegelve azt  is  kimondta,  hogy  a
      békeszerződés  alapján  Magyarország  határain  kívül,   magyar
      állampolgároknak más országok által okozott károkért  a  magyar
      állam  nem  köteles helytállni, a kárpótlás kérdése tehát  csak
      azokban  az  esetekben  merülhet fel,  amikor  a  magyar  állam
      nemzetközi szerződéssel mondott le magyar állampolgárok vagyoni
      jogairól (ABH 1994, 558, 559.).

      A  Csehszlovákiából áttelepült személyek - legalább részleges -
      kártalanítására   már   a   rendszerváltás   előtt    született
      jogszabály.   Az   1.Kpt.   csak  a   tulajdonjog   elvonásának
      meghatározott   eseteire  állapított  meg   kárpótlást,   egyéb
      követelések   rendezése  elmaradt  [15/1993.  (III.   12.)   AB
      határozat,  ABH  1993,  112,  118.].  A  2.Abh.  egyébként   is
      rámutatott  arra, hogy az 1.Kpt.-vel a kárpótlás folyamata  nem
      zárult  le  (ABH 1991, 58, 63.). Ezt az álláspontot  erősítette
      meg   a  4.Abh.,  amely  rendelkező  részének  d)  pontja  első
      bekezdésében  kimondta:  "Nem  alkotmányellenes  az,   hogy   a
      tulajdonban  esett sérelmek kárpótlásáról nem  egyetlen  átfogó
      törvény rendelkezik." (ABH 1991, 88. 89.)

      A    fentiek   alapján   az   Alkotmánybíróság   nem    találta
      alkotmányellenesnek, hogy az 1.Kpt. és a 2.Kpt. nem vonta be  a
      kárpótlási   körbe  a  Csehszlovákiából  áttelepült   személyek
      tulajdoni sérelmeit. Ezért az 1.Kpt. 2. számú melléklete  és  a
      2.Kpt.     2.    számú    melléklete    alkotmányellenességének
      megállapítására  és  megsemmisítésére  irányuló  indítványt  az
      Alkotmánybíróság elutasította.

                                   III.
                                     
      Az      indítványozó     kifejezett     kérelme      jogszabály
      alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
      irányult. Tartalmilag azonban nem az 1.Kpt. támadott  2.  számú
      mellékletében  és  a  2.Kpt. támadott  2.  számú  mellékletében
      felsorolt jogszabályok alkotmányellenességét kifogásolta, hanem
      azt,   hogy  a  kárpótlás  nem  terjed  ki  a  Csehszlovákiából
      áttelepített  magyar nemzetiségű személyekre, azaz  mulasztásra
      hivatkozott.    Az    indítvány   közvetett    megfogalmazására
      tekintettel,  az  Alkotmánybíróságról szóló  1989.  évi  XXXII.
      törvény  (a  továbbiakban:  Abtv.)  49.  §-ának  (1)  bekezdése
      alapján, az Alkotmánybíróság hivatalból megvizsgálta, nem áll-e
      fenn mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség.

      1.  Az  Abtv.  49.  §-ának (1) bekezdése  szerint  mulasztásban
      megnyilvánuló  alkotmányellenességet  akkor  állapít   meg   az
      Alkotmánybíróság, ha a jogalkotó szerv jogalkotási  feladatának
      nem  tett  eleget  és ezzel alkotmányellenes helyzetet  idézett
      elő.  A  22/1990. (X. 16.) AB határozat szerint  mulasztás  áll
      fenn,  ha  az  állam  jogszabályi  úton  beavatkozott  bizonyos
      életviszonyokba  és  ezáltal  az állampolgárok  egy  csoportját
      megfosztotta  alkotmányos joguk érvényesítésének  lehetőségétől
      (ABH  1990, 83, 86.). Mulasztás állapítható meg akkor is, ha  a
      szabályozás  hiányossága  alapvető  jog  vagy  az  Alkotmányban
      deklarált  alkotmányos elv érvényesülését gátolja (1621/E/1992.
      AB határozat, ABH 1993, 765, 766.). Az Alkotmánybíróság állandó
      gyakorlata  szerint  mulasztás áll fenn akkor  is,  ha  alapjog
      érvényesüléséhez  szükséges  jogszabályi  garanciák  hiányoznak
      [60/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994, 342, 369.].

      2.  Az  1.Kpt. által szabályozott esetek megítélésének a  jelen
      eset   szempontjából  jelentős  kérdését   vizsgálta   már   az
      1043/B/1992.   AB   határozat,   amely   magyar   állampolgárok
      tulajdonában   más   országok  által  okozott   károkért   való
      helytállással   foglalkozott.  A   határozat   kimondta,   hogy
      kárpótlás  ilyen  esetekben csak akkor  kerülhet  szóba,  ha  a
      magyar   állam  nemzetközi  szerződéssel  lemondott  a   magyar
      állampolgárok tulajdonjogáról, vagyoni jogairól. A határozat  a
      Romániából  és Jugoszláviából áttelepült magyar állampolgárokat
      ért  vagyoni  sérelmek ügyét vizsgálta. Románia  viszonylatában
      magyar  állampolgárok  jogairól való lemondást  nem  állapított
      meg.   Jugoszlávia  viszonylatában  pedig  a  Kr.  és  az   Mr.
      rendelkezései szerint a Jugoszláviában lévő házingatlanokért az
      állam   nyújtott   kártalanítást.   Ezért   a   határozat    az
      indítványokat elutasította (ABH 1994, 558, 559-560.).

      A  magyar  állam nemzetközi szerződéseken alapuló kártalanítási
      kötelezettségével a 37/1996. (IX. 4.) AB határozat foglalkozott
      ismét. A határozat indokolása megállapította, hogy Magyarország
      számos   országgal  kötött  vagyonjogi  egyezményt  a   Párizsi
      Békeszerződéssel   kapcsolatban  és  e  megállapodások   eltérő
      jellege miatt minden esetben egyedi vizsgálatra van szükség. Az
      adott  eljárásban az Alkotmánybíróság kimondta  a  mulasztásban
      megnyilvánuló  alkotmányellenességet azért, mert  "Magyarország
      nem  tett  eleget az 1947. évi XVIII. törvénnyel becikkelyezett
      Párizsi  Békeszerződés 29. cikkének 3. pontjában  foglaltaknak"
      és  felhívta  az Országgyűlést, hogy 1997. június  30.  napjáig
      tegye  meg  a szükséges intézkedést a Békeszerződés hivatkozott
      rendelkezésének végrehajtására (ABH 1996, 122, 123-124.).

      3.  Az 1946. évi egyezményben a csehszlovák állam kártalanítási
      kötelezettséget vállalt a Csehszlovákiából áttelepített  magyar
      nemzetiségű  személyek  50  hektárt  meg  nem  haladó  területű
      ingatlanán fennálló tulajdonjogának elvesztése miatt. A  Magyar
      Népköztársaság  Kormánya a Csehszlovák Szocialista  Köztársaság
      Kormányával  a  személyi  ingatlanokkal kapcsolatos  vagyonjogi
      kérdésekről    1964.   február   3-án   aláírt   jegyzőkönyvben
      megállapodott. A jegyzőkönyvben a Csehszlovák Kormány a  magyar
      állampolgárok  személyi  ingatlanvagyonáért  a   magyar   állam
      részére  kártalanítás fizetését vállalta.  A  magyar  állam  az
      áttelepített   magyar  nemzetiségű  személyek  Csehszlovákiában
      lévő,  50  hektárnál  nem  nagyobb  mezőgazdasági  rendeltetésű
      ingatlanai  tulajdonjogának  megszűnése  miatt,  az  1946.  évi
      egyezmény    alapján    fennálló    követelés    érvényesítését
      elmulasztotta,  bár  e követelés érvényesítése  csak  államközi
      tárgyalások   útján  volt  lehetséges.   A   magyar   állam   a
      Csehszlovákiából  áttelepített  magyar  nemzetiségű   személyek
      mezőgazdasági   rendeltetésű  földön  fennálló  tulajdonjogának
      elvesztéséért kártalanítást nem nyújtott.

      4. A 37/1996. (IX. 4.) AB határozat a jogalkotási kötelezettség
      elmulasztását állapította meg abban az esetben, amikor a magyar
      állam  nem  tett eleget a Párizsi Békeszerződésben  vállalt,  a
      magyar       állampolgároknak      nyújtandó      kártalanítási
      kötelezettségének.  Az  Igazságügyi Minisztérium  tájékoztatása
      szerint  már  1993-ban elkészült egy törvénytervezet  a  kérdés
      rendezésére, de a tervezet nem került az Országgyűlés  elé.  Az
      Alkotmánybíróság ebben a határozatban a mulasztás megállapítása
      mellett   kimondta,   hogy   a   magyar   állam   kártalanítási
      kötelezettségének  kárpótlás nyújtásával is eleget  tehet  (ABH
      1996, 122, 124-125.).

      A jelen ügyben a csehszlovák állam az 50 hektárt meg nem haladó
      területű  ingatlanokért kártalanítási kötelezettséget  vállalt,
      azzal,  hogy  a kártalanítás mértékéről megállapodik  a  magyar
      állammal. A magyar állam a nemzetközi megállapodásban  szereplő
      ezt  a  követelést  nem érvényesítette. Az áttelepített  magyar
      nemzetiségű személyek Csehszlovákiában lévő, 50 hektárt meg nem
      haladó   mezőgazdasági   rendeltetésű   ingatlanokon   fennálló
      tulajdonjoguk elvesztéséért - a nemzetközi szerződésben vállalt
      kártalanítási   kötelezettség  ellenére  -   a   magyar   állam
      magatartása miatt nem kaptak kártalanítást.

      A  vagyoni  sérelmekért történő kárpótlásról szóló  jogszabályi
      rendezésről  a  2.Abh. kimondta, hogy az állam  méltányosságból
      juttat  kárpótlást,  erre senkinek nincs  alanyi  joga  és  nem
      kifogásolható,  ha  a  juttatás szakaszoltan  történik,  de  az
      Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltak a kárpótlásra
      is  irányadók (ABH 1991, 58, 62, 64.). Az 1.Abh. a kárpótlásnál
      a megkülönböztetésről - többek között - a következőket fejtette
      ki: "Az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemére nézve
      kell fennállnia. Ha azonban adott szabályozási koncepción belül
      eltérő   szabályozás  vonatkozik  valamely  csoportra,   ez   a
      megkülönböztetés  tilalmába ütközik, kivéve, ha  az  eltérésnek
      kellő  súlyú  alkotmányos indoka van" (ABH 1990,  73,  78.).  A
      4.Abh.-ban   kifejtett  elvi  álláspont  szerint  viszont:   "a
      tulajdon  védelme  és a jogállamiság elve alapján  az  államnak
      kötelessége minden egykori államosításból folyó kötelezettségét
      -  akár  megújítás révén is - rendezni, úgy,  hogy  eközben  az
      érintettek egyetlen csoportja se kerüljön hátrányba" (ABH 1991,
      88,  95.).  A kárpótlás kiterjedt a termőföldek tulajdonjogának
      elvonására  is, a Csehszlovákiából áttelepítettek mezőgazdasági
      rendeltetésű   ingatlanain  fennálló  tulajdonjog   elvonásáért
      azonban a jogszabályok nem rendelkeztek kárpótlásról (ezen  nem
      változtat  az,  hogy  a személyi ingatlantulajdon  tekintetében
      valamilyen  kárpótlás kifizetésére sor került).  A  4.Abh.-ban,
      valamint  a  37/1996.  (IX.  4.)  AB  határozatban  kifejtettek
      alapján ennek nemcsak hiányzott az alkotmányos indoka, hanem az
      államnak kötelessége lett volna a kárpótlásról gondoskodni.

      A   fentiek   alapján  az  Alkotmánybíróság  megállapította   a
      jogalkotási kötelezettség elmulasztását, valamint azt,  hogy  a
      mulasztás  alkotmányellenes helyzetet  idézett  elő.  Ezért  az
      Alkotmánybíróság  az  Abtv. 49. §-ának  (1)  bekezdése  alapján
      felhívta a jogalkotót feladatának teljesítésére.

                                    IV.
                                     
      1.  Mindkét  indítványozó az Alkotmány 13. §-ának  (1)  és  (2)
      bekezdésére,  illetve  70/A. §-ának (1) bekezdésére  hivatkozva
      azt  kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Kr. és  az
      Mr.   szabályainak  alkotmányellenességét  és  semmisítse   meg
      azokat.  Az  indítványozók  a magyar  és  a  csehszlovák  állam
      megállapodásaira  utaltak és azt fejtették ki,  hogy  a  magyar
      állam  átadta  az  áttelepített  magyar  nemzetiségű  személyek
      ingatlanának   tulajdonjogát  a  csehszlovák  államnak   és   a
      tulajdonjoguktól  megfosztott személyeknek  a  Kr.  és  az  Mr.
      aránytalanul kis kártalanítást biztosított.

      A  Kr. a kártalanítási igény benyújtását határidőhöz kötötte. A
      Kr.  3.  §  (1)  bekezdése értelmében az 1964.  december  31-ét
      követően benyújtott igények nem elégíthetők ki. A Kr. 3. §  (2)
      bekezdése szerint pedig a kártalanítási igényekről a döntést az
      illetékes  bizottság legkésőbb 1968. december 31-ig hozza  meg,
      amely abban a vonatkozásban is végleges, hogy bíróság előtt nem
      támadható   meg.  Miután  a  fenti  határidők   már   leteltek,
      megállapítható,   hogy  a  Kr.  tartalmilag   kiüresedett,   az
      indítvány  elbírálásának időpontjában  már  teljesedésbe  ment,
      annak  alapján  igényt érvényesíteni, jogot  szerezni  már  nem
      lehet.

      Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint formális hatályon kívül
      helyezés  nélkül is hatályát vesztettnek kell tekinteni  azt  a
      jogszabályt,  amelynek  rendelkezései  teljesedésbe  mentek  (a
      korábbi  gyakorlatot is összefoglalva 670/B/1997. AB határozat,
      ABH  1999,  600, 603.). Ennek megfelelően a Kr. nem  tekinthető
      hatályban lévő jogszabálynak.

      Az  egyes  miniszteri rendeletek és államtitkári  rendelkezések
      hatályon kívül helyezéséről szóló 36/2001. (X. 17.) PM rendelet
      kimondta, hogy az Mr. 2001. október 25-én hatályát vesztette.

      Hatályban    nem    lévő   jogszabály   alkotmányellenességének
      vizsgálatára - az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint -
      csak kivételesen, az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés
      és  az  Abtv.  48.  §-ában  szabályozott  alkotmányjogi  panasz
      alapján  kerülhet  sor. Mivel az indítványok nem  tartoznak  az
      Abtv.-ben    meghatározott   egyik    kategóriába    sem,    az
      Alkotmánybíróság    ideiglenes    ügyrendjéről     és     annak
      közzétételéről  szóló  3/2001.  (XII.  3.)  Tü.  határozat   [a
      továbbiakban:  Ügyrend  (ABH 2002,  1791.)]  31.  §  a)  pontja
      alapján az Alkotmánybíróság a Kr. és az Mr. tárgyában megindult
      eljárást megszüntette.

      2. Az egyik indítványozó azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy
      "kötelezze  a Magyar Kormányt az Alkotmány 13. § (2)  bekezdése
      szerint  a Csehszlovákiából Magyarországra áttelepített  magyar
      állampolgárok   és   örököseik  teljes   kártalanítására".   Az
      Alkotmánybíróság  hatáskörét az Abtv. 1. §-a határozza  meg.  E
      rendelkezés    szerint   nem   tartozik   az   Alkotmánybíróság
      hatáskörébe  az indítványozó kérelmének teljesítése.  Ezért  az
      Ügyrend  29. § b) pontja alapján az Alkotmánybíróság a  Kormány
      kötelezésére vonatkozó indítványt visszautasítja.

      Az    Alkotmánybíróság   a   határozatból   folyó   jogalkotási
      kötelezettségre tekintettel elrendelte határozatának  a  Magyar
      Közlönyben történő közzétételét.
                               Dr. Holló András
                          az Alkotmánybíróság elnöke

             Dr. Bagi István                     Dr. Bihari Mihály
            alkotmánybíró                            alkotmánybíró
                                       
            Dr. Czúcz Ottó                         Dr. Erdei Árpád
            alkotmánybíró                            alkotmánybíró
                                       
            Dr. Harmathy Attila                    Dr. Kiss László
            előadó alkotmánybíró                     alkotmánybíró
                                       
            Dr. Kukorelli István                 Dr. Strausz János
            alkotmánybíró                            alkotmánybíró
                                       
                       Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
                                 alkotmánybíró

        .