Hungarian

Ügyszám: .	960/B/1995
Előadó alkotmánybíró: Harmathy Attila Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 45/2003. (IX. 26.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2003/474 .

A döntés kelte: Budapest, 09/23/2003 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!                                     Az  Alkotmánybíróság  jogszabályok  alkotmányellenességének utólagos  vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában  meghozta az alábbi                          határozatot:                                     1.   Az   Alkotmánybíróság  hivatalból   megállapítja:   az Országgyűlés  alkotmányellenes helyzetet idézett  elő  azzal  a mulasztással,   hogy   nem  rendelkezett   a   Csehszlovákiából áttelepített   magyar  nemzetiségű  személyek  Csehszlovákiában lévő,  de  50  hektárt  meg nem haladó nagyságú,  mezőgazdasági rendeltetésű  földön  fennálló tulajdonjogának  elvonása  miatt történő   kárpótlásról.   Az   Alkotmánybíróság   felhívja   az Országgyűlést,  hogy  jogalkotó feladatát  2004.  június  30-ig teljesítse.       2.  Az  Alkotmánybíróság  a  tulajdonviszonyok  rendezése érdekében,   az  állam  által  az  állampolgárok   tulajdonában igazságtalanul  okozott  károk  részleges  kárpótlásáról  szóló 1991.  évi  XXV.  törvény  2.  számú  melléklete,  valamint   a tulajdonviszonyok  rendezése  érdekében,  az  állam  által   az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949.  június 8-ig   terjedő   időben  alkotott  jogszabályok  alkalmazásával igazságtalanul  okozott  károk  részleges  kárpótlásáról  szóló 1992.     évi     XXIV.    törvény    2.    számú    melléklete alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.     3.  Az  Alkotmánybíróság  az egyes magyar  állampolgároknak Csehszlovákiában, illetve Jugoszláviában társadalmi  tulajdonba vett   vagyontárgyaiért  járó  kártalanításról  szóló  17/1964. (VIII.  8.) Korm. rendelet, valamint e rendelet végrehajtásáról szóló  9/1964.  (VIII.  8.) PM rendelet alkotmányellenességének megállapítására    és   megsemmisítésére   irányuló    eljárást megszünteti.     4.  Az  Alkotmánybíróság visszautasítja  az  arra  irányuló indítványt,   hogy  kötelezze  a  Kormányt  a  Csehszlovákiából Magyarországra áttelepített magyar állampolgárok  és  örököseik teljes kártalanítására.      Az  Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.                                 1.   Az   Alkotmánybírósághoz   két   indítvány   érkezett    a Csehszlovákiából     Magyarországra     menekültek,     illetve áttelepítettek kárpótlása tárgyában. Az indítványozók  támadták az  egyes  magyar  állampolgároknak  Csehszlovákiában,  illetve Jugoszláviában társadalmi tulajdonba vett vagyontárgyaiért járó kártalanításról szóló 17/1964. (VIII. 8.) Korm.  rendeletet  (a továbbiakban:   Kr.)   és  az  egyes  magyar   állampolgároknak Csehszlovákiában,   illetve  Jugoszláviában   tulajdonba   vett vagyontárgyaiért járó kártalanításról szóló 17/1964. (VIII. 8.) Korm.  rendelet  végrehajtásáról szóló 9/1964.  (VIII.  8.)  PM rendeletet  (a  továbbiakban: Mr.).  Az  egyik  indítványozó  a rendeletek  egésze,  a másik indítványozó  a  rendeletek  egyes cikkei tekintetében kérte az alkotmányellenesség megállapítását és a megsemmisítést. Az egyik indítványozó ezen túlmenően kérte a  tulajdonviszonyok rendezése érdekében,  az  állam  által  az állampolgárok   tulajdonában   igazságtalanul   okozott   károk részleges  kárpótlásáról  szóló  1991.  évi  XXV.  törvény   (a továbbiakban:   1.Kpt.)   2.  számú   melléklete,   továbbá   a tulajdonviszonyok  rendezése  érdekében,  az  állam  által   az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949.  június 8-ig   terjedő   időben  alkotott  jogszabályok  alkalmazásával igazságtalanul  okozott  károk  részleges  kárpótlásáról  szóló 1992.  évi  XXIV.  törvény (a továbbiakban:  2.Kpt.)  2.  számú melléklete     alkotmányellenességének    megállapítását     és megsemmisítését is. A másik indítványozó kezdeményezte továbbá, hogy    az    Alkotmánybíróság   kötelezze   a    Kormányt    a Csehszlovákiából     Magyarországra     áttelepített     magyar állampolgárok   és   örököseik   teljes   kártalanítására.   Az indítványozók kérelmük alapjaként az Alkotmány 13.  §-ának  (1) és (2) bekezdésére és 70/A. §-ának (1) bekezdésére hivatkoztak. Az  Alkotmánybíróság  a tartalmi összefüggésre  tekintettel  az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el. 2. Az Alkotmánynak az indítványokban hivatkozott rendelkezései: "13.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz  való jogot.   (2)  Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és  közérdekből, törvényben  szabályozott esetekben és módon, teljes,  feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet." "70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."                               II. Az  egyik  indítványozó  az 1.Kpt. 2. számú  mellékletét  és  a 2.Kpt.  2.  számú  mellékletét támadta. Álláspontja  szerint  a támadott  szabályok sértik a személyek megkülönböztetésének  az Alkotmány  70/A.  §-a (1) bekezdésében meghatározott  tilalmát. Valójában  az  indítvány  a Csehszlovákiából  áttelepítettekre, annak  mellékletei pedig az áttelepültek vagyonára vonatkoznak. Megfogalmazása  szerint: "noha a Magyarországra  áttelepítettek vagy   idemenekültek  kaptak  bizonyos  kárpótlást   a   magyar államtól,  az  az  esetek többségében nem éri  el  és  meg  sem közelíti   a   kárpótlásnak   azt   a   mértékét,   amelyet   a termőföldüktől megfosztott más magyar állampolgárok  a  törvény alapján követelhetnek." Az  indítványozó - az 1.-2.Kpt. szabályainak támadása  során  - utalt  a szintén támadott Kr.-nek és az Mr.-nek a Csehországgal és Jugoszláviával kötött egyezményekkel kapcsolatos szabályaira is.  Az  indítvány  a  Csehszlovákiával kötött  lakosságcserére vonatkozó egyezményre, a békeszerződésre, titkos jegyzőkönyvre, továbbá  az 1964-ben kötött megállapodásra hivatkozva  fejtette ki, hogy a magyar állam ezeknek a vagyonoknak a tekintetében az ellenérték  követeléséről lemondott, a károsult személyeket  az igényérvényesítéstől megfosztotta. A magyar állampolgárok Csehszlovákiából, illetve Jugoszláviából való  áttelepülése  nem  azonos  módon  történt.  Az  indítvány tartalmának  megfelelően az Alkotmánybíróság  az  1.Kpt.  és  a 2.Kpt.   támadott   szabályait   Csehszlovákia   viszonylatában vizsgálta.                               A/                                 Az   indítványozó  különböző  -  részben  titkos  -   államközi megállapodásokra hivatkozva azt sérelmezte, hogy az 1.Kpt. és a 2.Kpt.  nem  nyújtott  orvoslást  a  Csehszlovákia  elhagyására kényszerült   személyek  termőföldön  fennálló  tulajdonjogának elvonásáért.  Az indítványból nem állapítható meg egyértelműen, hogyan  történt  meg a tulajdonjog elvonása.  Annak  tisztázása érdekében,    ki   kellett   volna-e   térnie    a    kárpótlás szabályozásának az indítványban megjelölt személyeknek  okozott károkra,  az  Alkotmánybíróság először  megvizsgálta,  hogy  az állam okozott-e kárt az indítványban említett személyeknek. Az   indítványozó   a   sérelem   okozásával   kapcsolatban   a békeszerződésre, a Csehszlovákia és Magyarország között  kötött titkos egyezményre hivatkozott. 1.  Magyarország  és  Csehszlovákia között 1946-ban  megegyezés jött létre lakosságcseréről. A  Magyarország és Csehszlovákia között lakosságcsere tárgyában Budapesten  1946.  évi  február  hó  27.  napján  kelt  magyar- csehszlovák     egyezmény    (a    továbbiakban:     egyezmény) becikkelyezéséről szóló 1946. évi XV. törvény 2. §-a szerint  a törvény az egyezmény eredeti szövegét teszi közzé. Az   egyezmény   I.  -  IV.  cikke  a  Magyarországon   állandó lakóhellyel  rendelkező szlovák és cseh  nemzetiségű  személyek Csehszlovákiába  való áttelepülésének lehetővé tételéről  szól. Az  V.  cikk  kimondja,  hogy  a Csehszlovákiába  áttelepítendő szlovákokkal  és  csehekkel egyenlő számban magyar  nemzetiségű személyeket  telepítenek  át  Csehszlovákiából  Magyarországra, akiknek  a  névjegyzékét a csehszlovák kormány közli  a  magyar kormánnyal.  Ezek a magyar nemzetiségű személyek a  Csehszlovák Köztársaság Elnökének csehszlovák állampolgárságról szóló 1945. augusztus  2-i rendelete értelmében elvesztették a  csehszlovák állampolgárságukat.   Ezen  felül  áttelepítik   Magyarországra azokat  a  magyar nemzetiségű személyeket is,  akik  a  Szlovák Nemzeti  Tanács  1945.  május  15-i rendeletében  meghatározott bűncselekményeket követték el. Az egyezmény V. cikke negyedik bekezdése szerint:  "A  magyar  kormány kötelezi magát, hogy az  így  áttelepített személyeket területére befogadja. Ezek a személyek már  magának az  áttelepítésnek a ténye által magyar állampolgárokká válnak, amennyiben  nem  lennének azok. Ugyancsak az áttelepítés  ténye folytán  az  említett  személyek  mentesülnek  Csehszlovákiával szemben    minden   állampolgári   kötelezettség    alól,    és Csehszlovákia  is  mentesül velük szemben minden  kötelezettség alól." A VI. Cikk harmadik bekezdése kimondta:  "Az  áttelepülők  nem  vihetnek  magukkal  olyan  iratanyagot, iratcsomókat,   bizonyító  erejű  iratokat   és   egyéb   olyan okmányokat  sem, amelyek a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági vállalatok     zavartalan    és    akadálytalan     működésének biztosításához  szükségesek,  valamint  olyan  bizonyító  erejű okmányokat   és  iratokat  sem,  amelyek  az  elhagyott   állam területén maradt ingatlanokra vonatkoznak." A VII. cikk szövege a következő: "Az  áttelepített  személyek ingatlanára vonatkozó  tulajdonjog átszáll   arra   az   államra,  amelyet  elhagytak.   Annak   a kártérítésnek  az  összegét, amellyel a jogot  megszerző  állam ezen  a  címen tartozik, a Vegyesbizottság fogja megállapítani. Nem  jár  kártérítés az ingatlanok 50 hektárt  meghaladó  része után. Az  ekként  megállapított kártérítési összegek kiegyenlítése  a Magas   Szerződő  Felek  között  a  pénzügyi  természetű  egyéb követelések  és  tartozások  tárgyában  létesítendő   egyetemes rendezés   keretében   fog   megtörténni,   kivéve   azokat   a tartozásokat,  amelyek  a  Magyar  Köztársaságot  a  jóvátételi kötelezettségekből kifolyólag (a Moszkvában 1945. évi január hó 20-án  aláírt  Fegyverszüneti Egyezmény 12. pontja  értelmében) terhelik."     A  vizsgált  kérdés tekintetében megállapítható tehát,  hogy  a magyar állam beleegyezett a következőkbe:     - az áttelepített magyar nemzetiségű személyek elvesztik  a       Csehszlovákiában lévő ingatlanaik tulajdonjogát,     -    az  50  hektárt meg nem haladó területű  ingatlanokért       Csehszlovákia kártérítést fizet,     - a    kártérítés   kifizetéséről   az   államok    közötti       követelések    rendezése   keretében   később    születik       megállapodás. 2. Az egyezmény végrehajtására 1947-ben jogszabály jelent meg. A    Magyar   Köztársaság   Kormányának   a   Magyarország   és Csehszlovákia  között lakosságcsere tárgyában  létrejött  s  az 1946:XV.   törvénycikkel  az  ország  törvényei  közé  iktatott egyezmény végrehajtásával kapcsolatos egyes kérdések ideiglenes rendezése tárgyában kibocsátott 5.300/1947. M. E. rendelete 11. -  12.  §-ában kimondta, hogy a Csehszlovákiából áttelepítettek számára  lakóépületeket és mezőgazdasági ingatlant  használatba adnak. A  11.  §  (2) bekezdése szerint a használatba adás  ideiglenes jellegű, az áttelepítettek kártalanítását később szabályozzák. A   12.   §   (2)   bekezdése  szerint  a  használatba   adható mezőgazdasági  ingatlan  legfeljebb  tizenöt  kataszteri   hold kiterjedésű lehet. A végrehajtási rendelet szerint tehát:     - a    magyar    állam   nem   fizetett    kártérítést    a       Csehszlovákiából    áttelepített    magyar    nemzetiségű       személyeknek,     - az     áttelepített     személyek     a     létfeltételek       biztosításaként    kaptak    ugyan    lakóépületet     és       mezőgazdasági   ingatlant,  de  nem   tulajdonba,   hanem       ideiglenes jelleggel, használatba. 3.  A  Magyarországgal 1947-ben létrejött békeszerződés aláírói között volt Csehszlovákia is. A  Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése  tárgyában megalkotott 1947. évi XVIII.  törvény ismételten (1. cikk 4. bekezdés e/ pontjában, 5. cikkében) utal a  Magyarország  és  Csehszlovákia  között  a  lakosságcseréről megkötött   1946.   évi  egyezményre.  A  békeszerződés   tehát megerősítette az egyezményt, de nem rendelkezett  az  egyezmény alapján    az   áttelepített   magyar   nemzetiségű   személyek ingatlanaiért Csehszlovákia által fizetendő kártérítésről. 4.  1964. februárjában állapodott meg a magyar és a csehszlovák állam  az ingatlanokkal kapcsolatos, addig rendezetlenül maradt kártérítési  kérdésekről.  A megegyezés  szövegét  1991-ig  nem hozták nyilvánosságra. A  Pénzügyminisztérium és a Külügyminisztérium  8004/1991.  (PK 16.) együttes tájékoztatója tette közzé a Magyar Népköztársaság Kormánya  és  a  Csehszlovák Szocialista  Köztársaság  Kormánya között  az ingatlanokkal kapcsolatos egyes vagyonjogi  kérdések rendezése tárgyában 1964. február 3-án aláírt jegyzőkönyvet  (a továbbiakban: jegyzőkönyv). A  jegyzőkönyv nem említi kifejezetten sem az egyezményt, sem a békeszerződést,  hanem  I.  fejezetében  az  előzményekre  való utalás   nélkül  rendelkezik  a  Magyarországon   lakó   magyar állampolgárok  csehszlovák területen  lévő,  rendezés  alá  eső személyi    ingatlanvagyonáról.   Az   ingatlanokon    fennálló tulajdonjog    szabályozásának    1946    és    1964     között Csehszlovákiában   és   Magyarországon  végbement   átalakítása következtében  az  1964.  évi  jegyzőkönyv  nem  ugyanazokat  a tulajdoni  kategóriákat használja, mint az 1946. évi egyezmény. Míg   az   egyezmény  az  általános  ingatlantulajdon  fogalmat használja,  addig a jegyzőkönyv már csak a személyi  ingatlanra vonatkozóan  tartalmaz szabályt, hiszen 1964-re magánszemélynek csak   a   személyi  tulajdon  megengedett  mértékéig  lehetett ingatlana. A   jegyzőkönyv  1.  cikke  a  csehszlovák  szabályok   alapján határozza meg a személyi ingatlanvagyon fogalmát. Ennek alapján személyi  ingatlanvagyonnak minősül a  meghatározott  nagyságot meg nem haladó méretű egyedülálló családi ház, továbbá az olyan családi  ház,  amely  részét képezi 2 hektárt  meg  nem  haladó nagyságú   mezőgazdasági  ingatlannak,  valamint  az   említett lakóépületekkel  beépített  telek és  az  épülettel  összefüggő megengedett nagyságot meg nem haladó udvar, kert. A  jegyzőkönyv 3. cikke 1. bekezdésének első mondata szerint  a magyar állampolgároknak az előzőek szerint meghatározott - és a Kormányok korábbi megállapodásával még nem rendezett - személyi ingatlanvagyonáért   a  csehszlovák  Kormány   húszmillió   Kcs összeget   fizet  a  magyar  Kormánynak.  A  bekezdés   második mondatának szövege: "Ennek  az  összegnek a megfizetésével a Magyar  Népköztársaság területén  lakó magyar állampolgároknak a Csehszlovák  Állammal és   a   csehszlovák  jogi  és  fizikai  személyekkel   szemben valamennyi  ilyen ingatlannal kapcsolatos követelése  rendezést nyer." A 3. cikk 2. bekezdése a következőket mondja ki: "A magyar területen lakó magyar állampolgárok kártalanítását  a Magyar Kormány hajtja végre." A   jegyzőkönyv   tehát  a  vizsgált  kérdés  szempontjából   a következőket tartalmazta:     - Csehszlovákia     meghatározott     összegű      fizetési       kötelezettségét   a  magyar  állam   részére   a   magyar       állampolgárok csehszlovák területen lévő, 2  hektárt  meg       nem haladó nagyságú ingatlanaiért,     - a  magyar állam részéről tett azt a nyilatkozatot,  amely       szerint   a  csehszlovák  állam  eleget  tett  a   magyar       állampolgárok   csehszlovák   területen   lévő   személyi       ingatlanvagyonával kapcsolatos kötelezettségének,     - a   magyar   állam   kötelezettségvállalását   a   magyar       állampolgárok kártalanítására. 5.  A  jegyzőkönyvre  való utalás nélkül, de  a  jegyzőkönyvben vállalt kártalanítási kötelezettség végrehajtásaként jelent meg 1964. augusztusában a Kr. és az Mr. A  Kr. preambuluma és 1. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy  a rendelet olyan kártalanításra határoz meg szabályokat,  amelyet a  magyar állam magyar állampolgároknak abban az esetben nyújt, ha    ezeknek   az   állampolgároknak   ingatlan   vagy    ingó vagyontárgyait   Csehszlovákiában,  illetve  Jugoszláviában   a reájuk   vonatkozó   külön  jogszabályok,   illetve   államközi megállapodások alapján társadalmi tulajdonba vették. A Kr.-ből egyértelműen megállapítható, hogy a kártalanítás csak szűk körben érvényesült, nem terjedt ki még a 2 hektárt meg nem haladó nagyságú, mezőgazdasági rendeltetésű földekre sem. A  2. §  (1)  bekezdése  ugyanis  a  következőkben  határozta  meg  a kártalanítás alapját: "Kártalanítás csak a) a személyi tulajdon körébe tartozó     - házingatlan  (amely nem tartozott volna az 1952.  évi  4.       tvr. hatálya alá),     - lakberendezési tárgyak és személyes használatra  szolgáló       egyéb ingó vagyontárgyak,     - továbbá  a  családi ház építésére alkalmas,  belterületen       fekvő házhely, b)  foglalkozás  gyakorlására szolgáló ingó vagyontárgyak  után jár." 6.  Az 1964. februári jegyzőkönyv végrehajtásához tartozott még a  Magyar  Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között az ingatlanokkal kapcsolatos  egyes vagyonjogi  kérdések rendezése tárgyában létrejött megállapodás végrehajtásáról  szóló  18/1965. (X. 17.)  Korm.  rendelet  is. Ennek a rendeletnek az 1. §-a a következőket mondta ki: "A  Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között létrejött megállapodás alapján -  e rendelet hatálybalépésének napjával - teljes egészében a magyar államra száll át a csehszlovák állampolgárok tulajdonában  levő magyarországi  ingatlanok  közül  azoknak  az  ingatlanoknak  a tulajdonjoga, amelyek 1964. február 3-án részben vagy  egészben magyar  állami  vállalatok,  egyéb állami  gazdálkodó  szervek, állami   költségvetési  szervek,  szövetkezetek  és  társadalmi szervezetek kezelésében vagy használatában állottak." 7. A fentiek alapján megállapítható, hogy     - az  1946. évi lakosságcserére vonatkozó egyezmény alapján       a   Csehszlovákiából   áttelepített  magyar   nemzetiségű       személyek    elveszítették   a   Csehszlovákiában    lévő       ingatlanaik  tulajdonjogát,  az  ingatlanokra   vonatkozó       bizonyítékokat is Csehszlovákiában kellett hagyniuk,     - az   1946.   évi  egyezményben  Csehszlovákia  kártérítés       fizetését  vállalta a magyar állammal  szemben  a  magyar       nemzetiségű  személyek  ingatlantulajdonának   megszűnése       miatt,   az   50   hektárt  meg   nem   haladó   területű       ingatlanokat figyelembe véve,     - a  magyar  állam  1964-ben  megállapodott  a  csehszlovák       állammal   a  magyar  állampolgárok  személyi  ingatlanai       tulajdonjogának   elvesztése  miatt  a  magyar   államnak       fizetendő  kártérítés összegében, a legfeljebb  2  hektár       nagyságú házas ingatlanokat figyelembe véve, és a  magyar       állam vállalta a magyar állampolgárok kártalanítását,     - a  magyar  állam az 1964. évi jegyzőkönyvben lemondott  a       magyar   állampolgárokat  a  meghatározott  kártalanítási       összegen   felül   a  személyi  ingatlanokért   megillető       követelésekről,     - a  magyar  állam nem érvényesített a csehszlovák állammal       szemben     kártalanítási     követelést     a     magyar       állampolgároknak  olyan  50  hektárt   meg   nem   haladó       nagyságú      ingatlanain      fennálló      tulajdonjoga       elvesztéséért,   amely   ingatlanok   nem   tartoztak   a       csehszlovák   szabályok  szerint  a   személyi   ingatlan       kategóriába,     - a  magyar  állam 1964-ben rendelkezett a Csehszlovákiából       áttelepített  magyar nemzetiségű személyek  meghatározott       összegű  kártalanításáról, de ez a szűk körre korlátozott       kártalanítás  nem terjedt ki a mezőgazdasági rendeltetésű       ingatlanok  tulajdonjogának elvesztése miatt  keletkezett       kárra. Mindennek következtében a Csehszlovákiából áttelepített  magyar nemzetiségű  személyek  50  hektárt  meg  nem  haladó  nagyságú mezőgazdasági    rendeltetésű    ingatlanaik    tulajdonjogának elvesztéséért  a  magyar  állam magatartása  miatt  nem  kaptak kártalanítást  annak ellenére, hogy az 1946.  évi  egyezmény  a csehszlovák   állam   által   a   magyar   államnak   fizetendő kártalanítási kötelezettséget kimondta.                                                               B/                                 Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta, sérti-e az 1.Kpt.  2.  számú melléklete  és  a  2.Kpt.  2.  számú  melléklete  a   hátrányos megkülönböztetésnek  az Alkotmány 70/A.  §-a  (1)  bekezdésében meghatározott  tilalmát azzal, hogy mellőzte  a  Csehszlovákiát elhagyni  kényszerült magyar nemzetiségű  személyeket,  és  nem rendelt    kárpótlást    részükre   a   termőföldön    fennálló tulajdonjoguk elvesztéséért. Tekintve, hogy a mellékletek  csak jogszabályok felsorolását tartalmazzák, a kárpótlási  törvények szabályozásának alkotmányosságával is foglalkozni kellett. 1. Az 1.Kpt. - preambulumának megfogalmazása szerint - az állam által  az  állampolgárok  tulajdonában  igazságtalanul  okozott károk  orvoslására  szolgál. Ennek  a  célnak  az  elérését  az Országgyűlés  összekapcsolta  a tulajdonviszonyok  rendezésének megvalósításával.   Az  így  megjelölt  feladatok   megoldására kidolgozott   szabályok   figyelembe   vették   a    társadalom igazságérzete mellett annak teherbíró képességét  is.  Mindezek alapján  mondta  ki a törvény 1. §-ának (1) és  (2)  bekezdése, hogy  kárpótlás  illeti  meg azokat a természetes  személyeket, akiknek magántulajdona az 1. és 2. számú mellékletben felsorolt jogszabályok alkalmazása által sérelmet szenvedett. Az 1. § (3) bekezdésében  meghatározott  időszakban  alkotott  jogszabályok által okozott károk miatt nyújtandó kárpótlásról külön törvény, a  2.Kpt.  rendelkezett,  de  ez a  törvény  is  az  1.Kpt.-ben meghatározott elveket vette alapul. 2.  Az  Alkotmánybíróság számos esetben vizsgálta  a  kárpótlás szabályozásának  alkotmányosságát.  Az  1.Kpt.  alkotmányossági elemzése keretében az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  a törvény  eltérő jogi megítélésű tulajdoni változásokra egységes alapon   nyújt   orvoslást.  Az  államosításoknál  elmulasztott kártalanítás  utólagos rendezése mellett politikai  jóvátételre is  kiterjed  a szabályozás. A törvényi rendezés alapgondolata, hogy  a  különböző  alapon fennálló kötelezettségek  helyébe  a törvényalkotó  új jogcímen, új terjedelemben, új feltételekkel, méltányossági alapon határoz meg kárpótlást [28/1991. (VI.  3.) AB határozat (a továbbiakban: 4.Abh.), ABH 1991, 88, 91-92.]. Az  Alkotmány 13. §-ának (2) bekezdése alapján az államnak joga van arra, hogy közérdekből elvonjon magántulajdont, de erre  az elvonásra csak kivételesen, törvényben szabályozott esetben  és módon,  teljes,  feltétlen  és  azonnali  kártalanítás  mellett kerülhet sor. Az 1.Kpt.-ben szabályozott esetekben azonban  nem ilyen  kisajátításról  volt  szó.  A  tulajdonjog  elvonása   a magántulajdon  csaknem  teljes felszámolási  folyamatának  volt része.  Ennek  megfelelően  hiányzott  az  azonnali  és  teljes kártalanítás  [27/1991. (V. 20.) AB határozat (a  továbbiakban: 3.Abh.),  ABH  1991, 73, 76-77.]. A kárpótlás  -  a  társadalmi tulajdon rendszerének lebontási folyamatába illeszkedve - nem a kisajátítás   elmaradt  kártalanításának,  illetve   az   egyéb sérelmek  esetén  nem az állam kártérítési kötelezettségének  a helyébe  lép. Ezért kárpótlásra senkinek sincs alanyi  joga.  A törvényhozó  erkölcsi  megfontolások  alapján,  méltányosságból döntött    a    kárpótlásról    a   társadalmi    teherelosztás figyelembevételével   [21/1990  (X.   4.)   AB   határozat   (a továbbiakban: 1.Abh.), ABH 1990, 73, 76-77., 16/1991. (IV. 20.) AB határozat (a továbbiakban: 2.Abh.), ABH 1991, 58, 62-63.]. Az Alkotmánybíróság nem tekintette alkotmányellenesnek, hogy  a sajátos  történelmi körülményekre tekintettel nem a tulajdonjog védelmének   az   Alkotmányban   szabályozott   elvei   alapján rendelkezett  a  törvényalkotó, hanem más módon gondoskodott  a tulajdonjog    sérelmének    orvoslásáról.    Ugyanakkor     az Alkotmánybíróság     kezdettől     fogva     hangsúlyozta     a megkülönböztetés  tilalmának  érvényesülését   (1.Abh.   77-78, 2.Abh, 62, 4.Abh. 95.). Az Alkotmánybíróság ismételten rámutatott arra, hogy bárki, aki az elmúlt rendszerben Magyarországon élt, hivatkozhat az őt ért sérelemre;  a  kárpótlásnak határt szab azonban  a  kárpótlásra fordítható  fedezet  korlátozottsága.  A  kárpótlásra  senkinek sincs   az   Alkotmányon  alapuló  joga.  A   tulajdonviszonyok rendezése érdekében választott szabályozási koncepción belül az Alkotmánybíróság határozataiban az a követelmény  fogalmazódott meg,  hogy  a  kárpótlásra jogosultak körének meghatározása  ne legyen   önkényes.  Az  Alkotmány  70/A.  §-a  alapján  történő megítélésnél   az   Alkotmánybíróság  az   adott   szabályozási koncepción  belül vizsgálja a jogosultak körét (707/B/1997.  AB határozat, ABH 2000, 702, 705.). Az  1043/B/1992. AB határozat az alkotmánybírósági gyakorlatban kialakult  szempontokat  mérlegelve azt  is  kimondta,  hogy  a békeszerződés  alapján  Magyarország  határain  kívül,   magyar állampolgároknak más országok által okozott károkért  a  magyar állam  nem  köteles helytállni, a kárpótlás kérdése tehát  csak azokban  az  esetekben  merülhet fel,  amikor  a  magyar  állam nemzetközi szerződéssel mondott le magyar állampolgárok vagyoni jogairól (ABH 1994, 558, 559.). A  Csehszlovákiából áttelepült személyek - legalább részleges - kártalanítására   már   a   rendszerváltás   előtt    született jogszabály.   Az   1.Kpt.   csak  a   tulajdonjog   elvonásának meghatározott   eseteire  állapított  meg   kárpótlást,   egyéb követelések   rendezése  elmaradt  [15/1993.  (III.   12.)   AB határozat,  ABH  1993,  112,  118.].  A  2.Abh.  egyébként   is rámutatott  arra, hogy az 1.Kpt.-vel a kárpótlás folyamata  nem zárult  le  (ABH 1991, 58, 63.). Ezt az álláspontot  erősítette meg   a  4.Abh.,  amely  rendelkező  részének  d)  pontja  első bekezdésében  kimondta:  "Nem  alkotmányellenes  az,   hogy   a tulajdonban  esett sérelmek kárpótlásáról nem  egyetlen  átfogó törvény rendelkezik." (ABH 1991, 88. 89.) A    fentiek   alapján   az   Alkotmánybíróság   nem    találta alkotmányellenesnek, hogy az 1.Kpt. és a 2.Kpt. nem vonta be  a kárpótlási   körbe  a  Csehszlovákiából  áttelepült   személyek tulajdoni sérelmeit. Ezért az 1.Kpt. 2. számú melléklete  és  a 2.Kpt.     2.    számú    melléklete    alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére  irányuló  indítványt  az Alkotmánybíróság elutasította.                              III.                                 Az      indítványozó     kifejezett     kérelme      jogszabály alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányult. Tartalmilag azonban nem az 1.Kpt. támadott  2.  számú mellékletében  és  a  2.Kpt. támadott  2.  számú  mellékletében felsorolt jogszabályok alkotmányellenességét kifogásolta, hanem azt,   hogy  a  kárpótlás  nem  terjed  ki  a  Csehszlovákiából áttelepített  magyar nemzetiségű személyekre, azaz  mulasztásra hivatkozott.    Az    indítvány   közvetett    megfogalmazására tekintettel,  az  Alkotmánybíróságról szóló  1989.  évi  XXXII. törvény  (a  továbbiakban:  Abtv.)  49.  §-ának  (1)  bekezdése alapján, az Alkotmánybíróság hivatalból megvizsgálta, nem áll-e fenn mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség. 1.  Az  Abtv.  49.  §-ának (1) bekezdése  szerint  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet  akkor  állapít   meg   az Alkotmánybíróság, ha a jogalkotó szerv jogalkotási  feladatának nem  tett  eleget  és ezzel alkotmányellenes helyzetet  idézett elő.  A  22/1990. (X. 16.) AB határozat szerint  mulasztás  áll fenn,  ha  az  állam  jogszabályi  úton  beavatkozott  bizonyos életviszonyokba  és  ezáltal  az állampolgárok  egy  csoportját megfosztotta  alkotmányos joguk érvényesítésének  lehetőségétől (ABH  1990, 83, 86.). Mulasztás állapítható meg akkor is, ha  a szabályozás  hiányossága  alapvető  jog  vagy  az  Alkotmányban deklarált  alkotmányos elv érvényesülését gátolja (1621/E/1992. AB határozat, ABH 1993, 765, 766.). Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata  szerint  mulasztás áll fenn akkor  is,  ha  alapjog érvényesüléséhez  szükséges  jogszabályi  garanciák  hiányoznak [60/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994, 342, 369.]. 2.  Az  1.Kpt. által szabályozott esetek megítélésének a  jelen eset   szempontjából  jelentős  kérdését   vizsgálta   már   az 1043/B/1992.   AB   határozat,   amely   magyar   állampolgárok tulajdonában   más   országok  által  okozott   károkért   való helytállással   foglalkozott.  A   határozat   kimondta,   hogy kárpótlás  ilyen  esetekben csak akkor  kerülhet  szóba,  ha  a magyar   állam  nemzetközi  szerződéssel  lemondott  a   magyar állampolgárok tulajdonjogáról, vagyoni jogairól. A határozat  a Romániából  és Jugoszláviából áttelepült magyar állampolgárokat ért  vagyoni  sérelmek ügyét vizsgálta. Románia  viszonylatában magyar  állampolgárok  jogairól való lemondást  nem  állapított meg.   Jugoszlávia  viszonylatában  pedig  a  Kr.  és  az   Mr. rendelkezései szerint a Jugoszláviában lévő házingatlanokért az állam   nyújtott   kártalanítást.   Ezért   a   határozat    az indítványokat elutasította (ABH 1994, 558, 559-560.). A  magyar  állam nemzetközi szerződéseken alapuló kártalanítási kötelezettségével a 37/1996. (IX. 4.) AB határozat foglalkozott ismét. A határozat indokolása megállapította, hogy Magyarország számos   országgal  kötött  vagyonjogi  egyezményt  a   Párizsi Békeszerződéssel   kapcsolatban  és  e  megállapodások   eltérő jellege miatt minden esetben egyedi vizsgálatra van szükség. Az adott  eljárásban az Alkotmánybíróság kimondta  a  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet azért, mert  "Magyarország nem  tett  eleget az 1947. évi XVIII. törvénnyel becikkelyezett Párizsi  Békeszerződés 29. cikkének 3. pontjában  foglaltaknak" és  felhívta  az Országgyűlést, hogy 1997. június  30.  napjáig tegye  meg  a szükséges intézkedést a Békeszerződés hivatkozott rendelkezésének végrehajtására (ABH 1996, 122, 123-124.). 3.  Az 1946. évi egyezményben a csehszlovák állam kártalanítási kötelezettséget vállalt a Csehszlovákiából áttelepített  magyar nemzetiségű  személyek  50  hektárt  meg  nem  haladó  területű ingatlanán fennálló tulajdonjogának elvesztése miatt. A  Magyar Népköztársaság  Kormánya a Csehszlovák Szocialista  Köztársaság Kormányával  a  személyi  ingatlanokkal kapcsolatos  vagyonjogi kérdésekről    1964.   február   3-án   aláírt   jegyzőkönyvben megállapodott. A jegyzőkönyvben a Csehszlovák Kormány a  magyar állampolgárok  személyi  ingatlanvagyonáért  a   magyar   állam részére  kártalanítás fizetését vállalta.  A  magyar  állam  az áttelepített   magyar  nemzetiségű  személyek  Csehszlovákiában lévő,  50  hektárnál  nem  nagyobb  mezőgazdasági  rendeltetésű ingatlanai  tulajdonjogának  megszűnése  miatt,  az  1946.  évi egyezmény    alapján    fennálló    követelés    érvényesítését elmulasztotta,  bár  e követelés érvényesítése  csak  államközi tárgyalások   útján  volt  lehetséges.   A   magyar   állam   a Csehszlovákiából  áttelepített  magyar  nemzetiségű   személyek mezőgazdasági   rendeltetésű  földön  fennálló  tulajdonjogának elvesztéséért kártalanítást nem nyújtott. 4. A 37/1996. (IX. 4.) AB határozat a jogalkotási kötelezettség elmulasztását állapította meg abban az esetben, amikor a magyar állam  nem  tett eleget a Párizsi Békeszerződésben  vállalt,  a magyar       állampolgároknak      nyújtandó      kártalanítási kötelezettségének.  Az  Igazságügyi Minisztérium  tájékoztatása szerint  már  1993-ban elkészült egy törvénytervezet  a  kérdés rendezésére, de a tervezet nem került az Országgyűlés  elé.  Az Alkotmánybíróság ebben a határozatban a mulasztás megállapítása mellett   kimondta,   hogy   a   magyar   állam   kártalanítási kötelezettségének  kárpótlás nyújtásával is eleget  tehet  (ABH 1996, 122, 124-125.). A jelen ügyben a csehszlovák állam az 50 hektárt meg nem haladó területű  ingatlanokért kártalanítási kötelezettséget  vállalt, azzal,  hogy  a kártalanítás mértékéről megállapodik  a  magyar állammal. A magyar állam a nemzetközi megállapodásban  szereplő ezt  a  követelést  nem érvényesítette. Az áttelepített  magyar nemzetiségű személyek Csehszlovákiában lévő, 50 hektárt meg nem haladó   mezőgazdasági   rendeltetésű   ingatlanokon   fennálló tulajdonjoguk elvesztéséért - a nemzetközi szerződésben vállalt kártalanítási   kötelezettség  ellenére  -   a   magyar   állam magatartása miatt nem kaptak kártalanítást. A  vagyoni  sérelmekért történő kárpótlásról szóló  jogszabályi rendezésről  a  2.Abh. kimondta, hogy az állam  méltányosságból juttat  kárpótlást,  erre senkinek nincs  alanyi  joga  és  nem kifogásolható,  ha  a  juttatás szakaszoltan  történik,  de  az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltak a kárpótlásra is  irányadók (ABH 1991, 58, 62, 64.). Az 1.Abh. a kárpótlásnál a megkülönböztetésről - többek között - a következőket fejtette ki: "Az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. Ha azonban adott szabályozási koncepción belül eltérő   szabályozás  vonatkozik  valamely  csoportra,   ez   a megkülönböztetés  tilalmába ütközik, kivéve, ha  az  eltérésnek kellő  súlyú  alkotmányos indoka van" (ABH 1990,  73,  78.).  A 4.Abh.-ban   kifejtett  elvi  álláspont  szerint  viszont:   "a tulajdon  védelme  és a jogállamiság elve alapján  az  államnak kötelessége minden egykori államosításból folyó kötelezettségét -  akár  megújítás révén is - rendezni, úgy,  hogy  eközben  az érintettek egyetlen csoportja se kerüljön hátrányba" (ABH 1991, 88,  95.).  A kárpótlás kiterjedt a termőföldek tulajdonjogának elvonására  is, a Csehszlovákiából áttelepítettek mezőgazdasági rendeltetésű   ingatlanain  fennálló  tulajdonjog   elvonásáért azonban a jogszabályok nem rendelkeztek kárpótlásról (ezen  nem változtat  az,  hogy  a személyi ingatlantulajdon  tekintetében valamilyen  kárpótlás kifizetésére sor került).  A  4.Abh.-ban, valamint  a  37/1996.  (IX.  4.)  AB  határozatban  kifejtettek alapján ennek nemcsak hiányzott az alkotmányos indoka, hanem az államnak kötelessége lett volna a kárpótlásról gondoskodni. A   fentiek   alapján  az  Alkotmánybíróság  megállapította   a jogalkotási kötelezettség elmulasztását, valamint azt,  hogy  a mulasztás  alkotmányellenes helyzetet  idézett  elő.  Ezért  az Alkotmánybíróság  az  Abtv. 49. §-ának  (1)  bekezdése  alapján felhívta a jogalkotót feladatának teljesítésére.                               IV.                                 1.  Mindkét  indítványozó az Alkotmány 13. §-ának  (1)  és  (2) bekezdésére,  illetve  70/A. §-ának (1) bekezdésére  hivatkozva azt  kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Kr. és  az Mr.   szabályainak  alkotmányellenességét  és  semmisítse   meg azokat.  Az  indítványozók  a magyar  és  a  csehszlovák  állam megállapodásaira  utaltak és azt fejtették ki,  hogy  a  magyar állam  átadta  az  áttelepített  magyar  nemzetiségű  személyek ingatlanának   tulajdonjogát  a  csehszlovák  államnak   és   a tulajdonjoguktól  megfosztott személyeknek  a  Kr.  és  az  Mr. aránytalanul kis kártalanítást biztosított. A  Kr. a kártalanítási igény benyújtását határidőhöz kötötte. A Kr.  3.  §  (1)  bekezdése értelmében az 1964.  december  31-ét követően benyújtott igények nem elégíthetők ki. A Kr. 3. §  (2) bekezdése szerint pedig a kártalanítási igényekről a döntést az illetékes  bizottság legkésőbb 1968. december 31-ig hozza  meg, amely abban a vonatkozásban is végleges, hogy bíróság előtt nem támadható   meg.  Miután  a  fenti  határidők   már   leteltek, megállapítható,   hogy  a  Kr.  tartalmilag   kiüresedett,   az indítvány  elbírálásának időpontjában  már  teljesedésbe  ment, annak  alapján  igényt érvényesíteni, jogot  szerezni  már  nem lehet. Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint formális hatályon kívül helyezés  nélkül is hatályát vesztettnek kell tekinteni  azt  a jogszabályt,  amelynek  rendelkezései  teljesedésbe  mentek  (a korábbi  gyakorlatot is összefoglalva 670/B/1997. AB határozat, ABH  1999,  600, 603.). Ennek megfelelően a Kr. nem  tekinthető hatályban lévő jogszabálynak. Az  egyes  miniszteri rendeletek és államtitkári  rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 36/2001. (X. 17.) PM rendelet kimondta, hogy az Mr. 2001. október 25-én hatályát vesztette. Hatályban    nem    lévő   jogszabály   alkotmányellenességének vizsgálatára - az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint - csak kivételesen, az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés és  az  Abtv.  48.  §-ában  szabályozott  alkotmányjogi  panasz alapján  kerülhet  sor. Mivel az indítványok nem  tartoznak  az Abtv.-ben    meghatározott   egyik    kategóriába    sem,    az Alkotmánybíróság    ideiglenes    ügyrendjéről     és     annak közzétételéről  szóló  3/2001.  (XII.  3.)  Tü.  határozat   [a továbbiakban:  Ügyrend  (ABH 2002,  1791.)]  31.  §  a)  pontja alapján az Alkotmánybíróság a Kr. és az Mr. tárgyában megindult eljárást megszüntette. 2. Az egyik indítványozó azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy "kötelezze  a Magyar Kormányt az Alkotmány 13. § (2)  bekezdése szerint  a Csehszlovákiából Magyarországra áttelepített  magyar állampolgárok   és   örököseik  teljes   kártalanítására".   Az Alkotmánybíróság  hatáskörét az Abtv. 1. §-a határozza  meg.  E rendelkezés    szerint   nem   tartozik   az   Alkotmánybíróság hatáskörébe  az indítványozó kérelmének teljesítése.  Ezért  az Ügyrend  29. § b) pontja alapján az Alkotmánybíróság a  Kormány kötelezésére vonatkozó indítványt visszautasítja. Az    Alkotmánybíróság   a   határozatból   folyó   jogalkotási kötelezettségre tekintettel elrendelte határozatának  a  Magyar Közlönyben történő közzétételét.                        Dr. Holló András                   az Alkotmánybíróság elnöke      Dr. Bagi István                     Dr. Bihari Mihály     alkotmánybíró                            alkotmánybíró                                     Dr. Czúcz Ottó                         Dr. Erdei Árpád     alkotmánybíró                            alkotmánybíró                                     Dr. Harmathy Attila                    Dr. Kiss László     előadó alkotmánybíró                     alkotmánybíró                                     Dr. Kukorelli István                 Dr. Strausz János     alkotmánybíró                            alkotmánybíró                                                Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva                          alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	45/2003. (IX. 26.)
Date of the decision: .	09/23/2003
.
.