A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 53.Pf.633.012/2015/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Két magánszemély indítványozó közösen benyújtott alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az Alkotmánybírósághoz benyújtott alkotmányjogi panaszra okot adó ügy lényege a következő. A társasházat, melyben az indítványozók lakással rendelkeznek, közgyűlési határozat érvénytelenségének megállapítására irányuló perben a bíróság – jogerősen – perköltség megfizetésére kötelezte az indítványozók javára. Mivel a társasháznak vagyona nem volt, az indítványozók a társasház többi tulajdonosától mint kezesektől követelték a tartozás megfizetését tulajdoni hányaduk arányában. Az egyik (volt) tulajdonostárs ellen indított fizetési meghagyásos eljárás perré alakult, az első fokon eljáró bíróság ítéletével helyt adott az indítványozók (a perbeli felperesek) keresetének. Az alperes fellebbezése nyomán másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2015. június 17-én meghozott 53.Pf.633.012/2015/6. számú ítéletével azonban az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása rámutatott a kezesi felelősség mögöttes jellegére, arra, hogy ebből következően a „marasztalás csak arra az esetre szól, ha az az eredeti kötelezettől nem behajtható”. A bíróság szerint azonban az indítványozók a perben nem bizonyították a tartozásnak a kötelezett társasháztól való behajthatatlanságát.
[3] Az indítványozók ezt követően fordultak az Alkotmánybírósághoz, és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a másodfokú bírósági ítélet megsemmisítését kérték, mivel – a hiánypótlási felhívásra küldött válaszukban foglaltak szerint – az sérti az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésének a törvény előtti egyenlőséget biztosító rendelkezését, valamint a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését (a bírósághoz fordulás jogát és a jogorvoslathoz való jogot).
[4] Az ítélet téves, „iratellenes és így törvénysértő” – szól a panasz indokolása –, elsősorban azért, mert az indítványozók szerint ők megfelelően igazolták, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem benyújtásakor a társasháznak nem volt vagyona. Álláspontjuk szerint továbbá a másodfokú bíróság több eljárásjogi szabályt is megsértett: 1. az alperesi fellebbezést csak az I. rendű felperes jogi képviselőjének küldte meg, holott a II. és III. rendű felperesek meghatalmazottja maga az I. rendű alperes volt, így az iratokat minden esetben közvetlenül neki is kézbesíteni kellett volna; 2. a bíróság elkésettség miatt – melyet az indítványozók vitatnak – nem tett eleget a tárgyalás tartására vonatkozó kérelemnek; 3. arra hivatkozással, hogy az indítványozók korábban bejelentették a jogi képviselet megszűnését, a bíróság az ügyvéd által benyújtott fellebbezési ellenkérelemben foglaltakat az ítéletben figyelmen kívül hagyta (az indítványozók érvelése szerint, bár ők mondták fel a megbízást, az ügyvéd a bíróságnak bejelentette, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján „a felmondást követő 15 napon belül még köteles a felperesek érdekében és képviseletében eljárni”, a bíróságnak ezért érdemben kellett volna foglalkoznia a kérelemben foglaltakkal). Az említett törvénysértések miatt pedig az indítványozóknak nem volt lehetőségük arra, hogy „kereseti kérelmüket a másodfokú eljárásban is képviseljék”, ami a fent megjelölt, Alaptörvényben biztosított jogaik sérelmét okozta.
[5] 2. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. §-a alapján mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról kellett döntenie. Ennek keretében először azt vizsgálta meg, hogy a kérelem megfelel-e az Abtv.-ben írt formai feltételeknek.
[6] A 2015. szeptember 18-án postára adott panaszt az Abtv. 30. § (1) bekezdésében írtaknak megfelelően a támadott másodfokú ítélet kézbesítésétől (2015. július 21.) számított 60 napos határidőn belül terjesztették elő.
[7] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint továbbá az alkotmányjogi panasz a hiánypótlást követően – eleget téve az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt feltételeknek – határozott kérelmet tartalmaz.
[8] 3. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság tanácsa mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[9] Az Abtv. 27. §-a szerinti egyedi ügyben való érintettség megállapítható: az indítványozók a peres eljárás felperesei voltak. A támadott törvényszéki ítélet az ügy érdemében hozott, az eljárást befejező ítélet, amely ellen további jogorvoslat nem állt rendelkezésre, ezért az Abtv. 27. § b) pontjának is eleget tesz a panasz.
[10] Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel.
[11] Az indítványozók arra hivatkoztak, hogy a másodfokú bíróságnak az elsőfokú döntést megváltoztató ítélete iratellenes és törvénysértő, illetve hogy a bíróság több eljárási hibát vétett, mindez pedig hátrányos megkülönböztetést jelentett számukra az eljárásban, valamint a jogorvoslathoz való joguk, illetve a tisztességes eljáráshoz való joguk sérelmét eredményezte.
[12] 3.1. Az eljárási szabályok és ezen keresztül az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek az indítványozók által állított megsértésével összefüggésben az Alkotmánybíróság a következőkre mutat rá.
[13] A jogi képviselet megszűnésével, illetve a tárgyalás tartása iránti kérelem elkésettségével összefüggő kifogásokat a bíróság kifejezetten vizsgálat tárgyává tette. A másodfokú ítélet rámutat, hogy a felperesi jogi képviselet megszűnését maguk a felperesek jelentették be. A bíróság úgy értékelte, hogy a „jogi képviselet megszűnése annak bírósághoz való bejelentésével – a beadvány bíróságra történt érkezésével – hatályosult”, ami nem kifogásolható, hiszen a bejelentésre azzal a fordulattal került sor, hogy „a jogi képviselőtől a megbízást a mai napon megvontuk”. A tárgyalás tartása iránti kérelem pedig a bíróság megítélése szerint elkésett, mivel annak előterjesztésére a rendelkezésre álló törvényi határidőn túl került sor [és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 104. § (1) bekezdése alapján a 393. § (3) bekezdése szerinti határidő nem hosszabbítható meg]. E tárgyban a bíróság külön pervezető végzéssel döntött, és a kérdéssel később – az indítványozók kifogása nyomán – a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégiuma is foglalkozott.
[14] A bíróság tehát érdemben foglalkozott az indítványozók említett kifogásaival, de azokat nem tartotta megalapozottnak. Az Alkotmánybíróság e körben nem talált olyan körülményt, amelyet az Alaptörvény felhívott rendelkezéseivel összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességként lehetne értékelni.
[15] 3.2. Az indítványozók mindezek mellett azt is kifogásolták, hogy a bíróság csak az ügyvédnek küldte meg az alperesi fellebbezést, de közvetlenül az I. rendű felperesnek nem, holott a II. és III. rendű felpereseknek ő volt meghatalmazottja. Az Alkotmánybíróság e körben a következőket mérlegelte.
[16] Nem vitatták egyrészt az indítványozók, hogy az I. rendű felperes számára – szabályszerűen meghatalmazott jogi képviselője útján – az alperesi fellebbezés kézbesítése megtörtént, ennélfogva neki tudomással kellett bírnia arról (az ügyvéd esetleges mulasztása nem alkotmányjogi kérdés).
[17] A becsatolt iratok alapján továbbá a jogi képviselő a bírósági eljárásban mindegyik felperes nevében eljárt. Az elsőfokú ítélet fejrésze egyrészt kifejezetten tartalmazza, hogy mindhárom felperesnek ugyanaz az ügyvéd volt a jogi képviselője. Az ítélet szerint ezenkívül a felperesek keresetükben kifejezetten kérték, hogy a bíróság kötelezze az alperest az ügyvédi munkadíjat is magában foglaló perköltség megfizetésére az „I. r., II. r. és III. r. felpereseknek”, és a bíróság ennek megfelelően az ügyvédi díjat a „felpereseknek mint egyetemleges jogosultaknak” ítélte meg. Ha tévedett is a bíróság a jogi képviselet kérdésében, mindezt a felperesek (jelen ügy indítványozói) nem kifogásolták. Sőt, az indítványozók közösen előterjesztett alkotmányjogi panasza szerint a fellebbezési ellenkérelmet is a jogi képviselő nyújtotta be „mindhárom felperes nevében”, miután megállapodtak abban, hogy az ügyvéd a felmondást követően is köteles a „felperesek érdekében és képviseletében szükség szerint eljárni”. Végezetül pedig – az indítványozók saját állítása szerint – a jogi képviselet megszűnésének bejelentésére is azzal a fordulattal került sor, hogy „a jogi képviselőtől a megbízást a mai napon megvontuk”.
[18] A bíróság eljárásával összefüggésben mindezekre tekintettel nem merült fel olyan aggály, amely alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség gyanúját vetné fel.
[19] 3.3. A másodfokú bírósági ítélet tartalmával kapcsolatos indítványozói felvetésekkel összefüggésben emlékeztetni szükséges arra, hogy „[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja fogalmazza meg, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. A bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik a testület hatáskörébe. […] A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz azonban nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének. […] az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}. „Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság nem vizsgálja, hogy a bírói döntés indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás, és az abból levont következtetés megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat” {3012/2016. (I. 25.) AB végzés, Indokolás [11]}.
[20] A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság jelen ügyben sem bocsátkozhat annak érdemi vizsgálatába, hogy a bíróság döntése megalapozott volt-e, tehát, hogy az indítványozók követelése a társasháztól valóban behajthatatlan volt-e vagy sem. E kérdés ugyanis nem alkotmányossági szempontú mérlegelést jelentene, hanem a bizonyítékok újraértékelését és a tényállás felülvizsgálatát, ami által az Alkotmánybíróság a rendes bíróság szerepét venné át. Önmagában az, hogy az indítványozók az egyébként megindokolt bírósági ítélet érvelését tévesnek tartják, nem alkotmányossági kérdés.
[21] 3.4. Összefoglalva tehát az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában írt feltételnek, ezért azt az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. §-a és 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. §-a alapján eljárva – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Szalay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró |
. |