A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 36. § (8) bekezdésében a “– (9) bekezdésben foglalt kivételtől eltekintve –” szövegrész, valamint a 36. § (9) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasítja.
I n d o k o l á s I.
[1] A Dunakeszi Városi Bíróság bírája az előtte 15.P.20512/2012. számon folyamatban lévő, kölcsöntartozás megfizetése iránt indított pert felfüggesztette, és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 25. §-a alapján kezdeményezte a perben alkalmazandó, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Öpt.) 36. § (8) bekezdésében a “– (9) bekezdésben foglalt kivételtől eltekintve –” szövegrész, valamint a 36. § (9) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, illetve a támadott rendelkezéseknek a konkrét egyedi ügyben történő alkalmazásának kizárását. Az indítványozó bíró előadta, hogy a felperesi egészségpénztár mint munkáltató az alperessel mint munkavállalójával kamatmentes munkáltatói kölcsönre vonatkozó kölcsönszerződést kötött. A felperes a perben – egyebek mellett – azért kérte a kölcsönszerződés semmisségének megállapítását, mert az álláspontja szerint jogszabályba ütközik. Az Öpt. kifogásolt rendelkezései alapján a felperes ugyanis ilyen jogügyletnek nem lehetett volna a részese, miután a támadott rendelkezések értelmében a pénztár – egy szűk kivételtől eltekintve – hitelt nem nyújthat, váltót nem fogadhat el, pénzügyi garanciát és kezességet nem vállalhat. Ilyen kivétel az, hogy a nyugdíjpénztár a pénztárak befektetéseiről rendelkező jogszabály és a pénztár alapszabályának keretei között tagjai részére kölcsönt nyújthat.
[2] Az indítványozó bíró szerint a kifogásolt szabályok egyrészt nem felelnek meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményének, mert az összevetésükből nem állapítható meg, vajon a tilalom a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 522. § (1) bekezdésében szabályozott hitelviszony létesítésére, vagy a Ptk. 523. § (1) bekezdésében szabályozott kölcsönnyújtásra vonatkozik. Ezen fogalmi zavar folytán a tilalom tartalma bizonytalanná válik, mely ellentétes a normavilágosság elvével. Másrészt utalt arra, hogy az Öpt. támadott rendelkezéseinek önmagukban való vizsgálata azt a látszatot kelti, hogy a bizonytalan tartalmú tilalom általános jellegű, miközben az Öpt. egyéb rendelkezései (különösen pedig a 36. §-a) nyilvánvalóvá teszik, hogy a tilalom célja a tagok javára kezelt vagyon (fedezeti és likviditási alap) védelme, nem pedig a működési alapot érintő munkáltatói autonómia csorbítása.
[3] Az indítványozó bíró szerint a támadott rendelkezések az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésébe is ütköznek, emellett alkotmányos indok nélkül gátolják a munkáltató és a munkavállaló közötti együttműködés lehetőségét [Alaptörvény XVII. cikk (1) bekezdés], illetve korlátozzák a felek önrendelkezési jogának részét képező szerződési autonómiát. Az Öpt. munkáltatói kölcsön nyújtását az indítványozó szerint tiltó szabályai alkotmányos alap nélkül zárják ki egy konkrét munkáltatói ösztönzési eszköz alkalmazásából a munkáltatók és munkavállalóik egy jól meghatározható körét.
II.
[4] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:
“B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
“XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”
“XVII. cikk (1) A munkavállalók és a munkaadók – a munkahelyek biztosítására, a nemzetgazdaság fenntarthatóságára és más közösségi célokra is figyelemmel – együttműködnek egymással.”
[5] 2. Az Öpt. támadott rendelkezései:
“36. § (8) A pénztár – a (9) bekezdésben foglalt kivételtől eltekintve – hitelt nem nyújthat, váltót nem fogadhat el, pénzügyi garanciát és kezességet nem vállalhat.
(9) A nyugdíjpénztár a pénztárak befektetéseiről rendelkező jogszabály és a pénztár alapszabályának keretei között tagjai részére kölcsönt nyújthat.”
III.
[6] Az indítvány nem megalapozott.
[7] Az indítványozó bíró elsődlegesen az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe ütközőnek találta az Öpt. 36. § (8) és (9) bekezdését, mert azok nem tesznek eleget a normavilágosság követelményének.
[8] Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerint Magyarország jogállam. A jogállamiság követelményének számos összetevője van, egyben eredője is egyéb külön alkotmányos értékeknek. A jogállamiság az állam működésének egyik meghatározó elve, melynek át kell hatnia a jogrendszer egészét. A jogállamiság egyik feltétlen ismérve a jogbiztonság, mely megköveteli az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát, az egyes normák egyértelműségét. Ebből fakadóan a jogszabály szövegének értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat kell hordoznia. {38/2012. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [84]; 3047/2013. (II. 28.) AB határozat, Indokolás [13] és [16]}
[9] Az Alkotmánybíróság feladata alapvetően az Alaptörvény értelmezése és az alaptörvény-ellenes jogszabályok és bírói döntések megsemmisítése [Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés]. Miután az Alkotmánybíróság alapvetően a norma bírói gyakorlatban kialakított és megszilárdult jelentését vizsgálja, ha a norma tartalmát alaptörvény-ellenesnek találja, a normát megsemmisíti, vagy, amennyiben ez lehetséges, a jogrendszer kímélete céljából meghatározhatja a jogi norma Alaptörvénynek megfelelő értelmezési tartományát [alkotmányos követelmény, Abtv. 46. § (3) bekezdés].
[10] A norma megszövegezéséből fakadó nehézségek csak ott vetik fel a jogbiztonság sérelmét, és válik elkerülhetetlenné a norma megsemmisítése, ahol a jogszabály eleve értelmezhetetlen, és ez alkalmazását kiszámíthatatlanná, a norma címzettjei számára előreláthatatlanná teszi.
[11] Jelen esetben az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az ismertetett feltételek nem állnak fenn. Az eljáró bírónak az indítványban előadottak szerint a folyamatban lévő perben abban kell állást foglalnia, hogy az Öpt. 36. § (8) és (9) bekezdései kizárják-e a pénztár mint munkáltató számára, hogy munkavállalójának munkáltatói kölcsönt nyújtson, s emiatt a peres felek által kötött kölcsönszerződés mint jogszabályba ütköző, semmis-e. Az indítványozó bíró maga is utalt arra, hogy a támadott rendelkezéseknek az Öpt. egyéb szabályaival, különösképpen a 36. §-ával való összevetése nyilvánvalóvá teszi, hogy a tilalom célja a tagok javára kezelt és esetlegesen befektetett vagyon védelme, nem pedig a munkáltatói autonómia csorbítása. Az indítványban foglaltak alapján az eljáró bírónak tehát magának is kétségei vannak a tekintetben, hogy a felperes által javasolt jogértelmezés helyes-e. Az Alkotmánybíróságnak nem feladata, hogy a bíróság helyett a konkrét ügyben a jogértelmezést elvégezze. A bírói kezdeményezésben megjelölt jogszabályi összeütközés feloldása jelen esetben nem haladja meg a jogalkalmazók megengedett értelmezési kompetenciáját, azaz az alkotmányosan is elfogadott rendszerképző jogértelmezés határait {3032/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [35]}. Az indítványozó bíró által is említett célokra, az Öpt. szabályozási tárgykörére (nevezetesen, hogy a törvény hatálya nem terjed ki a pénztár mint munkáltató és munkavállalója közötti jogviszonyok szabályozására), az Öpt. egyéb rendelkezéseire figyelemmel a támadott szabályok a jogalkalmazók által jól körülhatárolható tartalmat hordoznak, nem eleve értelmezhetetlenek. Ezt erősíti meg az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárak beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet is. Mindezekre tekintettel a jogbiztonság sérelme nem állapítható meg.
[12] Az indítványozó bíró szerint az Öpt. 36. § (8) és (9) bekezdése a munkáltatói kölcsön feltételezett kizárása miatt sérti az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését, XVII. cikk (1) bekezdését és a szerződési szabadságot. A bírói kezdeményezés ezen része lényegében a felperesi értelmezés alkotmányossági vizsgálatára irányul. A normavilágosság követelményét szem előtt tartva az eljáró bírónak akár a felek által javasolt értelmezéstől eltérően, a rendelkezésre álló jogértelmezési módszereket felhasználva, a jogalkotói célra figyelemmel és az Alaptörvény keretein belül kell meghatároznia [Alaptörvény 28. cikk] a vonatkozó jogi rendelkezések tartalmát. A norma alkotmánybírósági megsemmisítésére – a jogállamiságon (normavilágosságon) kívüli alkotmányos rendelkezés sérelme miatt is – csak akkor kerülhet sor, ha az említett módon nem lehet megteremteni az összhangot az Alaptörvénnyel. Jelen esetben a bíró még nem végezte el ezt az értelmezési feladatot, az indítványban felhozott kételyek pedig épp arra utalnak, hogy a bíró maga sem tartja meggyőzőnek a felperesi értelmezést. Az Alkotmánybíróság az ügy összes körülményére tekintettel úgy találta, hogy jelen ügyben alkotmányos követelmény kimondásával sem szükséges beavatkoznia a bírói jogértelmezésbe.
[13] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |