Hungarian

Ügyszám: .	141/B/2003
Előadó alkotmánybíró: Balogh Elemér Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 141/B/2003. AB határozat .

ABH oldalszáma: 2006/1444 .

A döntés kelte: Budapest, 07/04/2006 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az  Alkotmánybíróság  alkotmányjogi  panasz  alapján,  valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására  és megsemmisítésére  irányuló  indítvány  tárgyában   meghozta   a következő                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény   23/A.   §   (2)   bekezdése   alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére  irányuló   alkotmányjogi panaszt,  valamint utólagos normakontrollra irányuló indítványt elutasítja. 2.  Az  Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény  módosításáról szóló 1998. évi LX. törvény  20.  §  (1) bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.                            Indokolás                               I. Az   Alkotmánybírósághoz   több  indítvány   is   érkezett   az illetékekről  szóló 1990. évi XCIII. törvény  (a  továbbiakban: Itv.)    23/A.   §   (2)   bekezdésével   összefüggésben.    Az Alkotmánybíróság a beérkezett indítványokat egyesítette és  egy eljárásban bírálta el. Egy  indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be a  Fővárosi Bíróság    18.   K.33.373/2002.   számú   jogerős    ítéletével összefüggésben,  amelyben indítványozta az  Itv.  23/A.  §  (2) bekezdése     alkotmányellenességének     megállapítását     és megsemmisítését,  valamint  a konkrét  ügyben  való  alkalmazás tilalmának megállapítását. Az   Alkotmánybíróság  a  rendelkezésre  álló  iratok   alapján megállapította,  hogy  az  alkotmányjogi  panasz  a   törvényes határidőn belül, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi  XXXII. törvény  48. § (2) bekezdésében foglalt hatvan napos  határidőn belül   érkezett   az  Alkotmánybírósághoz,  ezért   az   abban foglaltakat érdemben bírálta el. Az   indítványozó   érvelése  szerint  az   Itv.   23/A.   §-át megállapító,  az  illetékekről szóló 1990. évi  XCIII.  törvény módosításáról  szóló  1998. évi LX.  törvény  (a  továbbiakban: Itvm.) 2. §-a az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző egyéb helyzet  szerinti  hátrányos megkülönböztetést  valósít  meg  a főtevékenységként  ingatlanforgalmazásra  jogosult  vállalkozók között   aszerint,   hogy  cégjegyzékbe  való   bejegyzésük   a cégeljárásról  szóló 1997. évi CXLV. törvény  (a  továbbiakban: Ctv.)  hatálybalépése, 1998. június 16. napja előtt,  vagy  azt követően történt. A Ctv. a cégjegyzék szerkezetét akként változtatta meg, hogy új rovatként  tünteti  fel  a  főtevékenység  meghatározását,  ami lehetővé    tette    az    ingatlanforgalmazásra    jogosultság cégbizonyítvánnyal való igazolásának elrendelését, feltételezve azt,  hogy  a  cégjegyzék  átalakítására  sor  került.  A  Ctv. hatálybalépését  megelőzően  már  bejegyzésre  került  cégek  a cégjegyzékben  vezetett adataik első változásakor  kötelesek  a tevékenységi   körük  TEÁOR  szerinti  felsorolásán   belül   a főtevékenység megjelölésére. Miután  a  cégbíróság  cégjegyzékbe bejegyzett  adatok  alapján adhat  ki  cégbizonyítványt, a Ctv. hatálybalépését  megelőzően bejegyzett cégek a Ctv. hatálybalépését követően is csak  olyan cégbizonyítványt    kaphatnak,   amelyben    a    főtevékenység megjelölése nem szerepel. Az illetékkedvezményre való jogosultság elérése érdekében tehát a  már  korábban  ingatlanforgalmazással  foglalkozó  gazdasági társaságoknak  akkor  is  változásbejegyzési  eljárást  kellene kezdeményeznie,   ha   a   tevékenységi   körükben,   tényleges adataikban  semmilyen  változás nem állt  be.  Az  indokolatlan változásbejegyzési   eljárás   jelentős   többletköltséget   és adminisztrációs  terhet jelent a gazdasági társaságokra  és  az érintett cégbíróságokra egyaránt. Az  indítványban  kifejtett érvek szerint a törvényalkotónak  a hátrányos   megkülönböztetés  elkerülése   érdekében   átmeneti rendelkezést  kellett volna beiktatnia, amely  lehetővé  teszi, hogy  amíg  a  cégjegyzéken  a  Ctv.  szerinti  tartalommal   a cégbírósági átvezetés megtörténik, addig az illetékkedvezményre való    jogosultság   szempontjából   az   ingatlanforgalmazási tevékenység az Itvm. hatálybalépése előtti módon is  igazolható legyen. Az  indítványozó szerint a támadott szabály sérti az  Alkotmány 13.  §  (1)  bekezdését  is,  mivel  az  ingatlanforgalmazással főtevékenységük szerint foglalkozó vállalkozások nem tudtak  az új  szabályozásra felkészülni, ezáltal sérül a tulajdonhoz való jog  is,  amely véleménye szerint kiterjed a tulajdonszerzéshez való jogra is. Alkotmányjogi   panasz,   valamint   utólagos   normakontrollra irányuló  eljárás keretében is kérte az indítványozó  az  Itvm. 20.  § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását  és megsemmisítését, valamint a konkrét peres eljárásban e  szabály alkalmazásának kizárását. Álláspontja  szerint a jogalkotó a jogszabály hatálybalépésének időpontját  úgy határozta meg, hogy az arra való felkészüléshez az  Alkotmány  2.  § (1) bekezdéséből levezethető  „kellő  idő” követelményét  nem biztosította. Álláspontja szerint  az  Itvm. kihirdetése  és  hatálybalépése  közötti  időtartam  alatt   az ingatlanforgalmazásra   jogosult  vállalkozásoknak   nem   volt lehetőségük  arra,  hogy  az  új  jogszabályi  rendelkezésekhez igazodjanak. Más   indítványozó  azt  kifogásolta,  hogy  az  Itv.  támadott rendelkezésének   következtében  a  fő   tevékenysége   szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó mindaddig nem  veheti igénybe  az  illetékkedvezményt,  amíg  cégbizonyítvánnyal  nem igazolja, hogy főtevékenysége ingatlanforgalmazásra irányul. Az  indítványozó  állítása szerint azok a  társaságok,  amelyek ingatlanforgalmazással összefüggő tevékenységüket  a  gazdasági társaságokról  szóló  1988. évi VI.  törvény  (a  továbbiakban: Gthk.)   rendelkezései  szerint  igazolják,   nem   részesülnek illetékkedvezményben.  Ezáltal  hátrányba  kerülnek  az   olyan társaságok,   amelyek  tevékenységüket  nem  cégbizonyítvánnyal igazolták. Az  indítványozó szerint az Itv. 23/A. § (2) bekezdése sérti az Alkotmány  2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság  és jogbiztonság  elveit,  mivel  a  kifogásolt  szabály   szerzett jogokat  sért.  Sérül  az Alkotmány 2. §  (1)  bekezdése  annak következtében  is, hogy joghézag alakult ki az Itv.  és  a  már korábban kihirdetett Gthk. illetve Ctv. rendelkezései között. Álláspontja szerint sérül a jogalkotásról szóló 1987.  évi  XI. törvény  24.  §-a  is,  amely  szerint  az  igazságügyminiszter felelős  azért,  hogy  a  jogszabály  összhangban  álljon   más jogszabályokkal,    megfeleljen   a   jogpolitikai    elveknek, illeszkedjen  be az egységes jogrendszerbe, és feleljen  meg  a jogalkotás  szakmai  követelményeinek. A jogalkotónak  észlelni kellett volna, hogy joghézag keletkezik. A  kifogásolt szabály sérti továbbá egy indítványozó szerint az Alkotmány   9.   §   (2)   bekezdését  is,   mivel   azokat   a vállalkozásokat,    amelyek    részesülni    szeretnének     az illetékkedvezményben, arra kényszeríti, hogy az új Gt., illetve Ctv. hatálya alá helyezkedjenek. Az  indítványozó  álláspontja  szerint  az  Itv.  23/A.  §  (2) bekezdése  hátrányos  megkülönböztetést  valósít   meg   a   fő tevékenység    szerint    ingatlanforgalmazással     foglalkozó vállalkozások  között, ezért a szabályozás sérti  az  Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdéseit is. Az  indítványozó  szerint  az  indítványhoz  csatolt  iratokban bemutatott  peres  eljárás  és a Legfőbb  Ügyészségi  határozat sérti  az  alkotmánybírósági  eljárásban  képviselt  cégnek  az Alkotmány  50. § (1) bekezdésében, illetve az Alkotmány  51.  § (1) bekezdésében foglalt alkotmányos jogait is.                                                               II.                                 Az indítvánnyal érintett jogszabályhelyek a következők: Alkotmány: „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam. (…) 9.  §  (2)  A  Magyar  Köztársaság  elismeri  és  támogatja   a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. (…) 13.  §  (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz  való jogot. (…) 50.  §  (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az   alkotmányos  rendet,  a  természetes  személyek,  a   jogi személyek  és a jogi személyiséggel nem rendelkező  szervezetek jogait   és  törvényes  érdekeit,  büntetik  a  bűncselekmények elkövetőit. (…) 51.  § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel   nem   rendelkező   szervezetek   jogainak    a védelméről,   valamint  az  alkotmányos   rendet,   az   ország biztonságát  és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető  minden cselekmény következetes üldözéséről. (…) 70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (…) (3)  A  Magyar  Köztársaság a jogegyenlőség  megvalósulását  az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó  intézkedésekkel  is segíti.” Itv.: „23/A.     §     (2)     A     főtevékenységként     folytatott ingatlanforgalmazást  a vállalkozó cégbizonyítvánnyal,  illetve vállalkozói      igazolvánnyal,     az     ingatlanalap-kezelői tevékenységre   jogosultságot   az   alapkezelő   a    Pénzügyi Szervezetek   Állami  Felügyelete  által  kiadott   engedéllyel igazolja.” Itvm.: „20.  §  (1)  Ez  a  törvény 1999. január 1-jén  lép  hatályba, rendelkezéseit   a   hatálybalépés  napjától  illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az illetékhivatal tudomására  jutott vagyonszerzési  ügyekben,  valamint kezdeményezett  első  fokú, illetve jogorvoslati eljárásokban kell alkalmazni.” Ctv.: „3.   §   (3)   A  cégbíróságon  cégmásolat,  cégkivonat   vagy cégbizonyítvány  kiadása  kérhető. A  cégmásolat  a  cégjegyzék valamennyi fennálló és törölt adatát, a cégkivonat a cégjegyzék fennálló adatait tanúsítja hitelesen. A cégbizonyítvány pedig – a  kérelemtől függően – a cégjegyzék egyes fennálló vagy törölt adatait   tanúsítja  hitelesen,  illetve  azt,  hogy   valamely meghatározott  bejegyzés  a cégjegyzékben  nem  szerepel(t).  A cégnyilvántartásban  a  törölt adatnak  megállapíthatónak  kell maradnia.”                              III.                                 Az indítványok nem megalapozottak. Az  Alkotmánybíróságnak  már több döntése  is  foglalkozott  az ingatlanforgalmazási    célú    vagyonszerzések     visszterhes vagyonátruházási  illetékéhez  kapcsolódó  kedvezmények   egyes feltételeivel. 1.  A jelen ügyben az indítványozó szerint az Itv. 23/A. §  (2) bekezdésének  azon  szabálya, amely a főtevékenység  igazolását cégbizonyítvány  bemutatásához köti,  az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdéséből levezethető szerzett jogot sért. „Az Alkotmánybíróság már korábban elvi jelentőséggel emelte ki, hogy   az   Alkotmány  2.  §-ának  (1)  bekezdésében  deklarált "jogállamisághoz" hozzá tartozik a szerzett jogok  tiszteletben tartása  [pl. 62/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH  1993,  364, 267. ]. A szerzett jogok védelmének alkotmányos jogállamban szabályként kell érvényesülnie, az azonban nem abszolút érvényű és kivételt nem  tűrő követelmény. A szerzett jogok védelmének elvi alapja, azaz   a   jogbiztonság  követelménye  a   szociális   ellátási rendszerek  stabilitása szempontjából is fontos jelentőségű.  A szerzett  jogokkal  azonban a pusztán elvont jogi  lehetőségek, amelyek  még  fennálló  konkrét jogviszonyokkal  összefüggésben nincsenek,  csak  távoli,  közvetett  kapcsolatban  vannak.  Az alkotmányos  védelmet  élvező "szerzett jogok"  a  már  konkrét jogviszonyokban   alanyi   jogként   megjelenő   jogosultságok, illetőleg   azok  a  jogszabályi  "igérvények"  és  várományok, amelyeket  a  jogalkotó  a konkrét jogviszonyok  keletkezésének lehetőségével   kapcsol   össze.   A   jogszabályok   hátrányos megváltoztatása  így csak akkor ellentétes a  "szerzett  jogok" alkotmányos oltalmával, ha a módosítás a jog által  már  védett jogviszonyok   lefolyásában  idéz  elő  a  jogalanyokra   nézve kedvezőtlen változtatást.” (731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801, 805.) Az  Alkotmánybíróság számos korábbi határozatában  foglalkozott az    adókedvezmények   csökkentésének   és    megszüntetésének alkotmányossági kérdéseivel is. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy amíg a közterhekhez való hozzájárulás az Alkotmány 70/I. §- ából  eredő alapvető kötelezettség, addig a kötelezettség alóli mentesülésre, vagy bizonyos mértékű kedvezményre senkinek nincs Alkotmányon alapuló joga. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.] Az    Alkotmánybíróság   gyakorlata    szerint    ahogyan    az adókedvezmények   biztosítása,   úgy   korlátozása,   illetőleg megvonása  is  a  jogalkotó szándékától függő gazdaságpolitikai kérdés,   alkotmányossági   problémát   önmagában   nem   képez (182/B/1992. AB határozat). Amennyiben  a  jogalkotó  nem  részesíti  előnyben  tovább   az eredetileg      támogatandónak     tartott     tevékenységeket, aggálytalanul  korlátozhatja vagy a jövőre nézve megszüntetheti a  korábban  juttatott kedvezményeket. Abból eredően,  hogy  az adókedvezményre  senkinek sincs az Alkotmányon  alapuló  alanyi joga,   az   államnak   jogában  áll  a  korábban   biztosított adókedvezmények  mértékét,  alkalmazási  körét,   igénybevételi lehetőségének  időtartamát a jövőre  nézve  korlátozni,  sőt  e kedvezményeket meg is szüntetni. Ez még akkor is  így  van,  ha figyelembe    vesszük,    hogy   az    adókedvezmény    sajátos gazdaságpolitikai   ösztönző   eszköz   is   lehet,    amelynek alkalmazásával  az  állam bizonyos tevékenységi  fajtákat  vagy beruházásokat  kíván  támogatni, s ilyen esetben  a  kedvezmény utólagos  mérséklése  vagy megszüntetése kedvezőtlen  helyzetbe hozza  azokat,  akik  a hatályos jogszabályok  maradandóságában bízva  –  esetleg jelentős anyagi kockázatot vállalva – kezdték meg  a  kedvezménnyel ösztönzött tevékenységüket. Más a helyzet akkor, ha az állam nem pusztán az adóügyi jogszabályban állapít meg  valamilyen  adókedvezményt,  hanem  kifejezetten  abból  a célból  bocsát  ki  egy  jogszabályt,  hogy  a  gazdasági  élet szereplői  számára  hosszú  távra szóló  garanciákat  nyújtson. [9/1994. (II. 25.) AB határozat, ABH 1994, 74, 75-76.] „Az  Alkotmánybíróság  szerint a  már  megszerzett,  határozott időre  szóló  adókedvezményeknek a határidő lejáratát  megelőző csökkentése, illetve megvonása – a jogalkotói ígérethez jogosan fűződő  várakozásból,  a  tartós  adójogviszonyban  ily   módon értelemszerűen  benne rejlő bizalmi elemből  következően  –  az Alkotmány  2.  § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság,  és  az ebből   adódó   jogbiztonság  követelménye  alapján   általában alkotmányellenes,  a  határozott  időre  szóló  –  egyszer  már megszerzett  –  adókedvezmények általában  nem  vonhatók  meg.” [16/1996. (V. 3.) AB határozat, ABH 1996, 61, 69-70.] Az  Alkotmánybíróság ugyanakkor rámutatott arra is, hogy  ez  a gyakorlat   a  kifejtettek  szerint  csupán  az  olyan   típusú adókedvezmények  körében  érvényesül,  amelyeket  az  állam   a kedvezményt  nyújtó  jogszabályból megismerhetően  kifejezetten abból  a  célból  állapít meg, hogy a gazdasági élet  szereplői számára  hosszú  távra,  eleve előre meghatározott  időtartamra szóló  garanciát nyújtson. (28/B/2001. AB határozat, ABH  2002, 1209, 1213.; 1046/B/1999. AB határozat, ABH 2004, 1392-1395.) Az  Itv.  23/A.  §-ában  foglalt  illetékkedvezmény  szabályhoz kapcsolódó  igazolás  változásának szükségességét  a  gyakorlat vetette  fel.  Az Itvm. indokolása szerint a tapasztalatok  azt mutatták,   hogy   egyes  vállalkozók  csak  azért   módosítják főtevékenységüket  az  ingatlanforgalmazásra,  hogy  egy   nagy értékű   –   többnyire  nem  újraértékesítésre,   hanem   saját hasznosításra szánt – ingatlan illetékterhét csökkentsék. A  cégjegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes  kérdéseiről szóló 8/1998. (V. 23.) IM rendelet 5. § (1) bekezdése szerint a cég  tevékenységére  vonatkozó  nyomtatványon,  a  tevékenységi körökön   belül  a  cég  főtevékenységét  elkülönítetten   kell megjeleníteni. Az   Alkotmánybíróság   szerint  a  jelen   ügyben   kifogásolt rendelkezés  nem vonatkoztatható a szerzett jogokra,  mivel  az igazolási  rend megváltozása nem jár megszerzett  alanyi  jogok elvonásával.   Az   Itv.   támadott   rendelkezése   csupán   a főtevékenységként    végzett   üzletszerű   ingatlanforgalmazás igazolásának  módját határozza meg. A jogalkotó nem  szűkítette sem a kedvezmény mértékét, sem a kedvezményre jogosultak körét, így ezen az alapon alkotmányellenesség nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján azt is vizsgálta, hogy a   módosítás   során  a  jogalkotó  kellő  felkészülési   időt biztosított-e az érintettek számára. Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata szerint a jogszabály  hatályba lépésének  időpontját úgy kell meghatározni, hogy a  jogalanyok számára legyen tényleges lehetőség, hogy magatartásukat  a  jog előírásaihoz  tudják  igazítani. Kellő  időt  kell  biztosítani arra,  hogy az érintettek a jogszabály szövegét megismerhessék, és    eldöntsék,    miként    alkalmazkodnak    a    jogszabály rendelkezéseihez. A jogszabály kihirdetése és  hatályba  lépése közötti kellő idő mértékét a jogszabálytervezet kidolgozójának, illetve  a  jogalkotónak  esetileg kell  vizsgálnia,  az  adott jogszabály jellegét, valamint a jogszabály végrehajtására  való felkészülést   befolyásoló  egyéb   tényezőket   alapul   véve. Alkotmányossági szempontból az bírálható el, hogy  a  jogalkotó biztosított-e   az   érintettek  számára   legalább   minimális felkészülési időt, tehát az érintetteknek lehetőségük volt-e  a jogszabály     előzetes     megismerésére.     A     jogszabály alkotmányellenessége  csak a felkészülésre  szolgáló  időtartam kirívó,  a  jogbiztonságot  súlyosan veszélyeztető  vagy  sértő hiánya   esetén  állapítható  meg.  [34/1991.  (VI.   15.)   AB határozat,  ABH  1991,  170,  173-174.;  7/1992.  (I.  30.)  AB határozat,  ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 41/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 292,  298.; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 795,  798-780.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 2001, 123, 130.] Az  Itv.  jelen  eljárásban támadott  rendelkezését,  amely  az illetékkedvezmény   igazolásának  új,   átalakított   szabályát tartalmazza,  az  illetékekről szóló 1990. évi  XCIII.  törvény módosításáról szóló 1998. évi LX. törvény 2. §-a vezette be  és azt  az Országgyűlés 1998. november 10-i ülésnapján fogadta el, és  a  Magyar  Közlöny 1998. évi 103. számában, november  14-én került  kihirdetésre. Az Itvm. 20. § (1)  bekezdése  szerint  a törvény  1999.  január 1-jén lépett hatályba, rendelkezéseit  a hatálybalépés napjától illetékkiszabásra bejelentett  vagy  más módon   az   illetékhivatal  tudomására  jutott  vagyonszerzési ügyekben, valamint a hatálybalépés napjától kezdeményezett első fokú, illetve jogorvoslati eljárásokban kellett alkalmazni. Az    Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   az    érintett jogalanyoknak  lehetőségük volt arra,  hogy  ez  idő  alatt  az elfogadott  jogszabály szövegét megismerjék, ezért  úgy  ítélte meg,   hogy   a   felkészülési  idő   jogbiztonságot   súlyosan veszélyeztető hiánya nem állapítható meg. Az  Alkotmánybíróság  a jelen ügyben is irányadónak  tekinti  a 463/D/2004. AB határozatában az Itv. 23/A. §-a és az  Alkotmány 2. § (1) bekezdése közötti összefüggések kapcsán megfogalmazott tételt, miszerint „Nem eredményezi a jogállam sérelmét az  sem, ha   a   közigazgatási  eljárásban  az  igénybevett  kedvezmény feltételeinek  teljesítését és annak igazolását a  jogalkotó  a kedvezményezettől  megköveteli,  illetőleg  az  sem,  ha   azok elmulasztását szankcionálja. Az Alkotmány sem a közigazgatási eljárásra, sem a közigazgatási eljárás   bizonyítási   rendjére  vonatkozóan   nem   tartalmaz rendelkezéseket,  és a jogbiztonságból sem vezethető  le  olyan következtetés,  hogy az ügyfél számára igazolási  kötelezettség ne lenne előírható.” (ABH 2005, 1251, 1255.) A  fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  az Itv. 23/A. § (2) bekezdése és az Itvm. 20. § (1) bekezdése  nem sértik  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság követelményét,  ezért  a  rendelkező  résznek  megfelelően   az utólagos  normakontrollra  irányuló  indítványt,  valamint   az alkotmányjogi panaszt elutasította. 2.  Az indítványozó szerint az Itv. 23/A. § (2) bekezdése sérti az  Alkotmány 9. § (2) bekezdésében foglalt versenyszabadság és vállalkozás szabadságának elvét is. Az  1416/D/1996. AB határozatban (ABH 2002, 788.) a beadványozó azt   kifogásolta,   hogy  az  Itv.  támadott  rendelkezéseinek következtében  a  fő tevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult   vállalkozó   mindaddig   nem   veheti   igénybe   az illetékkedvezményt,   amíg  cégbizonyítvánnyal   nem   igazolja jogosultságát. Ebből következően a cégbírósági bejegyzés  alatt álló,  és  a  gazdasági társaságokról szóló  1997.  évi  CXLIV. törvény  (a  továbbiakban: Gt.) 14. §-a alapján előtársaságként működő vállalkozásokat a kedvezmény nem illeti meg. Ezáltal pedig hátrányba kerül a már bejegyzett vállalkozásokkal szemben,  vagyis  sérül  az Alkotmány 9.  §-a  által  garantált versenyszabadság és a vállalkozás szabadságának elve,  valamint diszkriminatív a szabályozás. A  most  vizsgált  esetben  már működő,  bejegyzett  társaságok vonatkozásában  változik  meg  a kedvezmény  feltételrendszere, ezért  a  vizsgált alkotmányjogi problémák hasonlósága ellenére nem áll fenn ún. „ítélt dolog” esete. A  gazdasági  verseny  szabadságának alkotmányos  tartalmát  az Alkotmánybíróság számos korábbi határozatában  már  értelmezte. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a gazdasági verseny  szabadsága  nem alapjog, hanem „a  piacgazdaság  olyan feltétele,  amelynek  meglétét  és  működését  biztosítani   az Alkotmány  9.  §  (2)  bekezdése  értelmében  az  államnak   is feladata.  A  versenyszabadság állami elismerése és  támogatása megköveteli  a  vállalkozáshoz való jog  és  a  piacgazdasághoz szükséges  többi  alapjog objektív, intézményvédelmi  oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak az érvényesítése és  védelme  által valósul meg a szabad verseny, amelynek  –  a piacgazdasághoz hasonlóan – külön alkotmányossági mércéje nincs [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 120.]. Az  Alkotmánybíróság a piacgazdaság, a versenyszabadság és  más hasonló    államcélok   alkotmányellenes   megsértését    „csak szélsőséges  esetben  állapítja meg, ha az állami  beavatkozás, fogalmilag   és   nyilvánvalóan  ellentétes   az   államcéllal” [35/1994. (VI. 24.) AB határozat ABH 1994, 197, 200.]. Mindebből    megállapítható,   hogy   a    gazdasági    verseny szabadságának elvét nem sérti az, ha az állam gazdaságpolitikai szempontok  alapján a gazdasági élet szereplői,  illetve  egyes tevékenységek   között   különbséget  tesz.   Egyes   gazdasági tevékenységek  támogatása, ösztönzése, vagy  éppen  korlátozása nem alkotmányossági kérdés. Mindezeket  figyelembe véve az Itv. 23/A.  §  (2)  bekezdésében foglalt  azon  szabályozás, amely az  illetékkedvezményre  való jogosultság  vonatkozásában  az üzletszerű  ingatlanforgalmazás főtevékenységként  történő  végzését  cégbizonyítvánnyal   való igazoláshoz  köti, nem sérti a gazdasági verseny  szabadságának alkotmányos elvét. A  fentiek  alapján  az Alkotmánybíróság a  rendelkező  résznek megfelelően megállapította, hogy az Itv. 23/A. § (2)  bekezdése nem  sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdését és az indítványt  e vonatkozásában is elutasította. 3.  Az  indítványozó szerint az Itv. 23/A. § (2)  bekezdése  az ingatlanforgalmazással,   mint   főtevékenységgel    foglalkozó gazdasági társaságok között is különbséget tesz, ezáltal  sérül az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdése is. A  diszkrimináció kérdésével az Alkotmánybíróság már több ízben foglalkozott.   A   9/1990.  (IV.  25.)  AB   határozatban   az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „a diszkrimináció tilalma nem  jelenti  azt,  hogy  minden, még  a  végső  soron  nagyobb társadalmi  egyenlőséget  célzó megkülönböztetés  is  tilos.  A megkülönböztetés  tilalma  arra  vonatkozik,  hogy   a   jognak mindenkit  egyenlőként  (egyenlő  méltóságú  személyként)  kell kezelnie,  azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet  csorba, azonos  tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni  szempontok azonos mértékű figyelembe vételével kell a jogosultságok  és  a kedvezmények  elosztásának  szempontjait  meghatározni.”   (ABH 1990, 46, 48.) Az   Alkotmánybíróság  61/1992.  (XI.  20.)  AB   határozatában kifejtette,  hogy  a  jogegyenlőség nem jelenti  a  természetes személyeknek  a  jogon kívüli szempontok szerinti  egyenlőségét is. Az állam joga – s egyben bizonyos körben kötelezettsége  is –,  hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek  között ténylegesen  meglévő különbségeket. Az Alkotmány  70/A.  §  (1) bekezdése  ugyanis nem bármifajta különbségtételt  tilt  –  egy ilyen  általános  tilalom  összeegyeztethetetlen  lenne  a  jog rendeltetésével – hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket (ABH 1992, 280, 282.). Az Alkotmánybíróság fontosnak tartja megemlíteni azt is, hogy – amint   azt   a   191/B/1992.  AB  határozatban  rögzítette   – alkotmányellenes   megkülönböztetés,   ha   a   jogszabály    a szabályozás  szempontjából azonos csoportba tartozó  (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget  anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. (ABH 1992, 592, 593.) Az  indítványozók szerint hátrányos – egyéb helyzet szerinti  – megkülönböztetés miatt alkotmányellenes az a rendelkezés, amely szerint az Itvm. hatályba lépése – azaz 1999. január 1. napja – utáni   ingatlanértékesítéshez  kapcsolódó  kedvezmény   (2%-os kedvezményes     kulcs)     csak    az     ingatlanforgalmazást „főtevékenységként”  végző  vállalkozókat   illeti   meg.   Ezt cégbizonyítvánnyal  kell igazolni. Azok az ingatlanforgalmazók, akik  vállalkozásukat a korábbi szabályok szerint jegyezték  be (KSH  igazolás, valamint kamarai igazolás alapján), elesnek  az illeték kedvezményes alkalmazásától. Az  Itv. módosítására azért került sor, mert 1998. június  16-i hatállyal  a Ctv. átalakította a cégjegyzék szerkezetét  és  az ingatlanforgalmazással   összefüggésben    új    rovatként    a „főtevékenység”  rovatot vezette be. Előírta, hogy  a  korábban bejegyzett cégek az első változás-bejelentéskor alakíthatják át tevékenységi     körük    adatait,    akkor    megjelölve     a főtevékenységüket.  Amely vállalkozás  ezt  a  bejelentést  nem tette  meg,  annak  adataiban a cégjegyzék  nem  tartalmazza  a főtevékenység   megjelölést,   következésképp   a    kiállított cégbizonyítvány nem is tartalmazza azt. Az    indítványozó   az   Itv.   23/A.   §    (2)    bekezdését diszkriminatívnak ítélte és kérte annak megsemmisítését,  mivel az  álláspontja szerint sérti az Alkotmány 70/A. § (1)  és  (3) bekezdéseit. Az    Alkotmánybíróság    a   955/B/1998.    AB    határozatban megállapította,   hogy   „nem  alkotmánysértő   a   Ctv.   azon rendelkezése,   amely  a  cégjegyzékben  szereplő   természetes személy  neve és lakóhelye mellett az érintett anyja  leánykori nevének nyilvántartását is előírja arra is figyelemmel, hogy  a név  és lakóhely nem tekinthető feltétlenül elegendő adatnak  a természetes   személy   egyértelmű  azonosításához,   különösen gyakori  család-  és  utónevek, illetve  családi  vállalkozások esetében.” (…) Az Alkotmánybíróság a hivatkozott ügyben megállapította azt is, hogy  „a Ctv. és a R. vizsgált rendelkezései azonos szabályokat tartalmaztak mind a magyar állampolgársággal rendelkező, mind a külföldiek  cégnyilvántartásban szereplő  adatai  tekintetében, ezért    nem   eredményeznek   alkotmányosan   megengedhetetlen megkülönböztetést. A jogalkotó azzal, hogy az érintett személyi kört    állampolgárságára   tekintet   nélkül   a   szabályozás szempontjából  azonos  csoportba  tartozónak  minősítette,  nem sértette  meg  az  Alkotmány 70/A. §-ában rögzített  alkotmányi tételt.” (ABH 2000, 787, 789, 790.) Az   Alkotmánybíróság   a   jelen   ügyben   a   diszkrimináció vizsgálatának  előkérdéseként megállapította, hogy  a  Ctv.  az ingatlanforgalmazók két csoportját hozta létre: egyrészt,  akik ingatlanforgalmazó  tevékenységüket főtevékenységként  jelölték meg,  másrészt  akik tevékenységüket már a Ctv.  hatálybalépése előtt megkezdték és a főtevékenység igazolását az első változás- bejelentés időpontjáig elhalaszthatták. Az  Itv.  23/A.  §  (2) bekezdése azonban az  illetékkedvezmény vonatkozásában       minden       főtevékenysége        szerint ingatlanforgalmazással   foglalkozó   vállalkozásra    egységes szabályozást    tartalmaz:    a    főtevékenységet     –     az illetékkedvezmény     megszerzésével      összefüggésben      – cégbizonyítvánnyal kell igazolni. Az  igazolás  rendjének megváltozása nem eredményezi  tehát  az Alkotmány  70/A.  §  (1) és (3) bekezdéseinek  sérelmét,  mivel annak  megváltozása  minden  ingatlanforgalmazással  foglalkozó vállalkozásra egyformán vonatkozik. Mindezek  alapján  az  Alkotmánybíróság  a  rendelkező  résznek megfelelően megállapította, hogy az Itv. 23/A. § (2)  bekezdése nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdéseit, ezért az indítványt ebben az összefüggésben is elutasította. 4. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 13.  § (1)  bekezdése, az Alkotmány 50. § (1) bekezdése,  valamint  az Alkotmány  51.  §  (1) bekezdése illetve  az  Itv.  23.  §  (2) bekezdése  között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés  nem áll fenn. Az   Alkotmánybíróság   az  érdemi  alkotmányjogi   összefüggés hiányára     tekintettel     eddigi     gyakorlatát     követve alkotmányellenességet nem állapított meg. [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 267.; 2043/B/1991. AB határozat,  ABH 1992, 543, 544.; 163/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 544, 546.; 108/B/1992.  AB határozat, ABH 1994, 523, 524.; 141/B/1993.  AB határozat, ABH 1994, 584, 586.] Az  érdemi alkotmányjogi összefüggés hiánya az Itv. 23/A. § (2) bekezdését   támadó  indítvány  elutasítását   eredményezte   e vonatkozásban is.                        Dr. Bihari Mihály                   az Alkotmánybíróság elnöke                                     Dr. Balogh Elemér                   Dr. Bragyova András     előadó alkotmánybíró                      alkotmánybíró                                                                  Dr. Bihari Mihály                         az Alkotmánybíróság elnöke                         az aláírásban akadályozott    Dr. Erdei Árpád                      Dr. Harmathy Attila    alkotmánybíró                      alkotmánybíró helyett                                    Dr. Holló András                          Dr. Kiss László    alkotmánybíró                               alkotmánybíró                                    Dr. Kovács Péter                     Dr. Kukorelli István   alkotmánybíró                                alkotmánybíró                                                       Dr. Paczolay Péter                          alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	141/B/2003
Date of the decision: .	07/04/2006
.
.