Hungarian
Ügyszám:
.
IV/01403/2013
Első irat érkezett: 09/23/2013
.
Az ügy tárgya: A Kúria Kfv.II.37.817/2012/3. számú ítélete és a FővárosiTörvényszék 19.K.33.607/2011/19. számú ítélete ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. § )
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 10/15/2013
.
Előadó alkotmánybíró: Kiss László Dr.
.
Indítvány befogadás:
.
Indítvány befogadva.
.
Befogadás dátuma:
.
04/14/2014
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó a Kúria Kfv.II.37.817/2012/3. számú ítélete és a Fővárosi Törvényszék 19.K.33.607/2011/19. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kéri az Abtv. 27. §-a szerinti eljárás keretében.
Az indítványozó ügyében közigazgatási bírság kiszabására került sor, amely eljárás során az indítványozó szerint a hatóságok és a bíróságok is olyan bizonyítékokat vettek figyelembe, amelyek felhasználását az alkalmazandó jogszabály nem engedte meg.
Mindezek miatt a bírósági döntések álláspontja szerint sértik - az Alaptörvény 28. cikkének és XXIV. cikkének sérelme mellett - az Alaptörvény XXVIII. cikkébe foglalt tisztességes eljáráshoz való jogát is, mert nem pártatlan az a bírósági döntés, amely a jogszabály kizárólagos előírása ellenére bevon a bizonyítékok körébe jogszabály által kizárt bizonyítékot, és a jogszabály erre irányuló kizárása ellenére szabadon az ügyfél terhére állapítja meg mérlegeléssel a tényállást úgy, hogy az ügyfél semmilyen módon nem tudja bizonyítani a szabályszegés meg nem történtét..
.
Támadott jogi aktus:
    a Kúria Kfv.II.37.817/2012/3. számú ítélete és a FővárosiTörvényszék 19.K.33.607/2011/19. számú ítélete
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
XXIV. cikk (1) bekezdés
XXVIII. cikk (1) bekezdés
28. cikk

.
Anonimizált indítvány (pdf):
    .
    Egyéb mellékletek (pdf):
      .
      A határozat száma: 3174/2014. (VI. 18.) AB határozat
      .
      ABH oldalszáma: 2014/2093
      .
      Az ABH 2014 tárgymutatója: alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés (Abtv. 29. §); bizonyítási eszközök; bizonyítékok felülmérlegelése; közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata; szabad bizonyítás elve; tisztességes eljáráshoz való jog
      .
      A határozat kelte: Budapest, 06/16/2014
      .
      Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
      .
      Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
      XXIV. cikk (1) bekezdés
      XXVIII. cikk (1) bekezdés
      24. cikk (2) bekezdés d) pont
      28. cikk

      .
      Testületi ülések napirendjén:
      .
      Testületi ülések napirendjén:
      2014.04.14 16:00:00 1. öttagú tanács
      2014.05.19 9:00:00 1. öttagú tanács
      2014.06.16 9:00:00 1. öttagú tanács

      .
      A határozat szövege:
      .
      A határozat szövege:
        Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
        h a t á r o z a t o t:

        Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kúria Kfv.II.37.817/2012/3. számú és a Fővárosi Törvényszék 19.K.33.607/2011/19. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
        I n d o k o l á s
        I.

        [1] Az indítványozó gazdálkodó szervezet jogi képviselője útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján indítványozta a Kúria Kfv.II.37.817/2012/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott ítélet ellentétes az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével, XXVIIII. cikk (1) bekezdésével, valamint a 28. cikkével.
        [2] Az indítványozó gazdálkodó szervezet által üzemben tartott személygépkocsi 2010. október 1-jén 11 óra 37 perckor az M1 autópálya 86+900 méterszelvényénél (bal pályatest) a megengedett 130 km/h sebesség helyett 182 km/h sebességgel közlekedett. A szabálysértésről fényképfelvétel készült, ami azonban a 18/2008. (IV. 30.) GKM rendelet (a továbbiakban: GKMr.) 3. § (1) bek. a) pontjában foglalt feltételeknek nem felelt meg maradéktalanul annyiban, hogy az adott útszakaszon megengedett sebességet a képi felvétel maga nem tartalmazta. A Vas Megyei Rendőrfőkapitány mindazonáltal a rendelkezésre álló felvétel és más bizonyítékok alapján 45 000 Ft. közigazgatási bírságot szabott ki, amelyet Budapest Rendőrfőkapitánya 21000/00584563/6/2010. számú határozatával helyben hagyott. A helybenhagyás indoka volt, hogy bár a megengedett sebességet a fényképfelvétel maga nem tartalmazta, ezt az információt az ún. települési naplóból meg lehet tudni, amely naplót az ellenőrzést végző személy az ellenőrzés helyén és idején vezet és állít ki, és amely egyébként közokirati bizonyító erővel bír.
        [3] Az ügyfél a jogerős közigazgatási határozatot a Fővárosi Törvényszék előtt keresettel támadta meg; a Törvényszék 19.K.33.607/2011/19. számú ítéletével a keresetet elutasította, mivel a határozat jogszabálysértő jellegét nem látta megállapíthatónak. A törvényszéki ítélet indokolása szerint az alperesi hatóság által készített felvétel a közigazgatási iratok között fellelhető települési naplóval és hitelesítési bizonyítvánnyal együtt mérlegelve alkalmasak a szabálysértés megtörténtének igazolására. Tényként állapította meg a Törvényszék, hogy a mérőkészüléket 2008. május 1-je előtt szerezték be. Ebből következik, hogy a készüléknek nem kellett megfelelnie a mellékletben szabályozott követelményeknek maradéktalanul, így volt tere a települési naplóban szereplő információ felhasználásának, amely a fényképfelvételről hiányzó információt pótolta.
        [4] Az indítványozó a jogerős ítéletet felülvizsgálati kérelemmel támadta meg a Kúria előtt, amely Kfv.II.37.817/2012/3. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúria ítéletének indokolásában elutasította azt a felperesi érvet, amely szerint a közigazgatási bírságot megalapozó szabályszegés esetében a bizonyítási rendszer kötött volna; érvelése szerint például az ellenbizonyítás lehetősége az, ami a kötött bizonyítási rendszert kizárja. A települési naplót kiegészítő bizonyítási eszközként megfelelőnek találta a Kúria, ráadásul arra is rámutatott, hogy a szabályszegés helye és az adott helyen legmagasabb megengedett sebesség már csak azért is kevéssé releváns, mivel a felperes az egész ország területén megengedett legnagyobb sebesség megsértése miatt került bírságolásra – nyilvánvalóan nem lehetett szabályos a közlekedése, ha a közúti közlekedésben megengedett legnagyobb sebességhatárt is jelentősen túllépte.
        [5] Az indítványozó a felülvizsgálat folytán hozott ítéletet (a jogerős ítélettel együtt) támadta meg és kérte megsemmisítését arra hivatkozással, hogy sérti az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését, XXVIII. cikk. (1) bekezdését és 28. cikkét. Álláspontja szerint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, hogy törvény kifejezett előírása alapján kizárólag felhasználható bizonyítási eszközön túl más bizonyítási eszköz használata lehetséges-e az adott közigazgatási és bírósági eljárásban; hogy további ilyen bizonyíték felhasználása sérti-e a tisztességes eljáráshoz való jogot. Véleménye szerint a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 21. § (3) bekezdésének a közigazgatási ügy elbírálásakor hatályban lévő azon fordulata, amely szerint “[a] (2) bekezdésben meghatározott] közigazgatási bírság kiszabásának kizárólag a külön jogszabály szerinti technikai eszközzel készített és továbbított felvétellel dokumentált szabályszegés esetén van helye”, egyértelműen írja elő, hogy a hatóság “határozatát csak és kizárólag a külön jogszabály szerinti technikai eszközzel készített és továbbított felvételre, mint bizonyítási eszközre alapozhatja a közigazgatási bírság kiszabásakor”. Más bizonyíték az indítványozó véleménye szerint a tisztességes eljárás sérelme nélkül nem alkalmazható a felelősség megalapozására. Ha ilyen bizonyíték (fényképfelvétel) nincsen, akkor a bírság kiszabására mód nincsen, hanem szabálysértési eljárást kell kezdeményezni. “Tisztességtelen a hatóság és a bíróság azon eljárása, mely alapján erre irányuló jogszabályi előírás ellenére az egyszerűsített eljárásban szabadon az ügyfél terhére értékei azokat a bizonyítékokat, amelyeket figyelembe se vehetne, különösen akkor, amikor az indítványozónak illetve a közigazgatási bírsággal sújtott személynek semmilyen esélye nincsen bizonyíték előterjesztésére.”
        II.

        [6] Az Alaptörvénynek az indítványokban hivatkozott rendelkezései:

        “XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.”

        “XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”

        “28. cikk A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”
        III.

        [7] 1. Az Alkotmánybíróság tanácsa az Abtv.-ben és Ügyrendjében foglaltak alapján az alkotmányjogi panaszok befogadásáról már – a befogadhatóság előzetes vizsgálata során – korábban döntött. A befogadott panasz tartalmát tekintve megállapítható, hogy azért sérelmezi a Kúria Kfv.II.37.817/2012/3. számú ítéletét (és a Fővárosi Törvényszék 19.K.33.607/2011/19. számú ítéletét), mert az Alaptörvény tisztességes hatósági eljárást előíró XXIV. cikk (1) bekezdésébe, valamint a tisztességes bírósági eljárás követelményét előíró XXVIII. cikk (1) bekezdésébe ütközőnek tartja azt, továbbá hivatkozik arra, hogy nem áll összhangban az ítélet az Alaptörvény 28. cikkével. Az indítványozó érvelése szerint nem lehet tisztességes az olyan hatósági, illetve bírósági eljárás, amely nem tartja be maradéktalanul a jogszabályokat, ezek között különösen is az eljárási, a bizonyítási szabályokat. Márpedig a Kkt. (elbíráláskor hatályos) 21. § (3) bekezdése szerint közigazgatási bírság kiszabásának kizárólag a külön jogszabály szerinti technikai eszközzel készített és továbbított felvétellel dokumentált szabályszegés esetén van helye; a “kizárólag” fordulat nem értelmezhető úgy az ügyfél terhére, hogy mérlegelés körében más bizonyítékot is bevon a bíróság a tényállás megállapításának körébe – érvel az indítványozó. A befogadásról szóló döntését az Alkotmánybíróság az alábbiakra alapozta.

        [8] 1.1. Az Abtv. 30. §-a szerint az alkotmányjogi panaszt a döntés kézbesítésétől számított 60 napon belül kell benyújtani, az indítványozó jogi képviselője a Kúria felülvizsgálati ítéletét 2013. július 19-én vette át, alkotmányjogi panaszát 2013. szeptember 16-án nyújtotta be az elsőfokon eljárt Fővárosi Törvényszéknél az Alkotmánybírósághoz címezve. Az indítványozó a benyújtásra nyitva álló határidőt ezek alapján megtartotta.
        [9] Az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 52. § (1)–(2) bekezdésében támasztott feltételeknek, mivel tartalmazza az utalást az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó Abtv. 27. §-ára; határozott kérelmet és a támadott rendelkezés alaptörvény-elleneségére vonatkozó részletes okfejtést fogalmaz meg; kifejezetten kéri a Kúria támadott Kfv.II.37.817/2012/3. számú ítélete, valamint erre tekintettel a Fővárosi Törvényszék 19.K.33.607/2011/19. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.

        [10] 1.2. Az Alkotmánybíróság a befogadhatóság tartalmi vizsgálata során megállapította, hogy a panaszos jogosultnak és érintettnek számít. Az Abtv. 27. §-a szerint alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Mivel az alkotmányjogi panaszt előterjesztő gazdálkodó szervezet a hatósági majd a közigazgatási határozat törvényességének felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárásban is ügyfél volt, érintettsége kétséget kizáróan megállapítható.
        [11] Az Alkotmánybíróság tanácsa úgy ítélte meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 29. §-ában foglalt azon feltételnek is, mely szerint “[a]z Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be”. Jelen ügyben nem az képezi a bírói döntést érdemben befolyásoló – az indítványozó által állított – alaptörvény-ellenességet, hogy az indítványozó által üzemben tartott személygépkocsi tényszerűen meghaladta-e a közúti közlekedésben megengedett legnagyobb sebességet, vagy épp ellenkezőleg: a közúti közlekedési szabályoknak megfelelő sebességgel haladt volna. Az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, ami egyben érdemben befolyásolta a bírói döntést is, hogy törvény kifejezett olyan előírása esetén, amely szerint valamely hatósági döntést “kizárólag” valamely meghatározott bizonyítékra lehet támasztani, van-e helye szabad bizonyítás körében más bizonyíték felhasználásának is, vagy ilyen esetben a kizárólagosan felhasználható bizonyíték szabálytalanságára való hivatkozással nem lehetett volna bizonyítottnak venni a szabályszegést, s a későbbiekben ez alapján törvénysértőnek kellett volna tekinteni az ezzel ellentétes hatósági határozatot.

        [12] 2.1 Az Alkotmánybíróság a tisztességes eljáráshoz való jog és a szabad bizonyítás összefüggéseivel a 3104/2014. (IV. 11.) AB végzésében foglalkozott. E végzésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés hiányára hivatkozással visszautasította ugyan az adott alkotmányjogi panaszt, kifejtette azonban álláspontját az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való jog és a bizonyítási rendszer összefüg­géséről. Elsősorban arra utalt, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése “kifejezett módon nem rögzít semmilyen elvárást a bizonyítás rendszerét, szabályait, a bizonyítékok kizárását illetően, miként az EJEE 6. cikk 1. pontja sem. Szem előtt tartotta ugyanakkor a testület az EJEB joggyakorlatának azon megközelítését, mely szerint a bizonyítékok elfogadhatósága (admissibility of evidence) elsődlegesen a nemzeti jogokra tartozó kérdés, és főszabály szerint a nemzeti bíróságok feladata az eléjük kerülő bizonyítékok mérlegelése. Az EJEB-nek nem feladata, hogy állást foglaljon abban a kérdésben, vajon a bizonyítékok (így a tanúvallomások) elfogadása megfelelő volt-e, sokkal inkább annak mérlegelése tartozik hatáskörébe, hogy az eljárás mint egész, beleértve a bizonyítékok beszerzésének módját is, tisztességes volt-e. Az EJEB általános jelleggel és absztrakt szinten nem zárhatja ki egy adott eljárásban felmerült, a jogellenesen beszerzett bizonyíték elfogadhatóságát. {Schenk kontra Svájc [PS] (10862/84), 1988. július 12., 46. bekezdés; Kostovski kontra Hollandia [PS] (11454/85), 1989. november 20., 36. bekezdés, Doorson kontra Hollandia (20524/92), 1996. március 26., 67. és 78. bekezdés} Az Alkotmánybíróság a bírósági döntések Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálata [Alaptörvény 24. cikk (2) d) pont, Abtv. 27. §] során hasonló felfogást képvisel. Több döntésében hangsúlyozta már, hogy az Alkotmánybíróságnak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van jogköre, a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének, és a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára azonban már nem rendelkezik hatáskörrel. {3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]} Kifejezett módon nem foglalt még ugyan állást az Alkotmánybíróság abban a kérdésben, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogból levezethető-e egyes bizonyítékok kizárásának kötelezettsége vagy tilalma, de többször kiemelte, hogy a tisztességes eljárás követelménye olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet megítélni. E joggal szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog, vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye. Egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása mellett lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes {legutóbb: 36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [31]; 3/2014. (I. 21.) AB határozat, Indokolás [59] és [73]}. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bizonyítási rendszer, a konkrét bizonyítási szabályok kialakítása a jogalkotó feladata, melyet a jogalkalmazó bíróságok értelmeznek. A bizonyításra vonatkozó rendelkezések szoros összefüggést mutatnak a tisztességes eljáráshoz való joggal, ám ezen alapjog, továbbá más alapjogok (például a magánszféra védelme, emberi méltóság védelme, kínzás tilalma, védelemhez való jog) és alkotmányos rendelkezések (különösen a jogállamiság tétele) által kijelölt kereteken belül a jogalkotó nagyfokú szabadságot élvez ezek meghatározása során. Önmagában az, hogy e szabályoknak mi a helyes tartalma, bírósági jogértelmezés kérdése, a téves jogértelmezés pedig önmagában nem vezet szükségképpen az Alaptörvény sérelmére. Ez vonatkozik a bizonyítékok kizárására is.” {3104/2014. (IV. 11.) AB végzés, Indokolás [17]–[19]}

        [13] 2.2. Jelen ügyben azt kellett eldöntenie az Alkotmánybíróságnak, hogy a jogalkotó kifejezett mérlegelése következtében kötött bizonyítási cselekmény előírása ellenére a szabad bizonyítás elvének megfelelően elvégzett bizonyítás és mérlegelés sérti-e a tisztességes eljáráshoz való jogot.
        [14] Mindenekelőtt rámutat az Alkotmánybíróság, hogy idézett gyakorlata alapján a jogalkotót széles körű mérlegelés illeti meg a bizonyítási rendszer kialakítása során, amelynek végső soron összességében kell megfelelnie a tisztességes eljárás alaptörvényi követelményének. Nem csak a bizonyításra vonatkozó jogszabálynak, de azok tényleges alkalmazásának is összhangban kell állni a tisztességes eljáráshoz való joggal. Mivel az Alaptörvény nem tartalmaz olyan előírást, amely bizonytalan esetben a szabad bizonyítás eljárási alapelvének megfelelő cselekmények végzésére kötelezné az eljáró hatóságokat és bíróságokat, mindenkor az adott eljárásra vonatkozó szabályok mondják meg az elvégezhető bizonyítási cselekmények, a befogadható bizonyítékok körét.
        [15] Jelen ügyben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) bizonyítási rendje releváns. A Ket. 50. § (5) bekezdése szerint “A hatóság szabadon választja meg az alkalmazandó bizonyítási eszközt. Törvény előírhatja, hogy a hatóság a határozatát kizárólag valamely bizonyítási eszközre alapozza, továbbá jogszabály meghatározott ügyekben kötelezővé teheti valamely bizonyítási eszköz alkalmazását, illetve előírhatja valamely szerv véleményének a kikérését.” Ennek megfelelően a hatósági eljárásban a bizonyítási rendszer főszabály szerint szabad, amit egyébként a Ket. 50. § (4) bekezdésének példálózó jellegű felsorolása is alátámaszt; ugyanakkor a jogalkotó ezt a szabad bizonyítást korlátozhatja és egyes ügyekben, esetekben kötelezővé teheti valamely bizonyítási eszköz alkalmazását. Ilyen speciális szabály a Kkt. 21. § (3) bekezdése is, amelynek elbíráláskor hatályos szövege szerint közigazgatási bírság kiszabásának bizonyos kivétellel “kizárólag a külön jogszabály szerinti technikai eszközzel készített és továbbított felvétellel dokumentált szabályszegés esetén van helye”. A konkrét ügyben vizsgált szabályszegés elsőfokú hatósági elbírálása idején a Kkt. szabálya az alkotmányjogi jelentőségű kérdés szempontjából lényegében azonosan rendezte a kérdést. Ennek megfelelően a Ket. generális szabálya szerint bár a bizonyítási rend szabad, a speciális szabály alkalmazása esetén törvény ezt korlátozza, korlátozhatja.
        [16] A Pp. 3. § (5) bekezdése szerint: “Ha törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas. E rendelkezések nem érintik a törvényes vélelmeket, ideértve azokat a jogszabályokat is, amelyek szerint valamely körülményt az ellenkező bizonyításáig valónak kell tekinteni.” A közigazgatási határozatok törvényességének felülvizsgálatára irányuló perek esetében a Pp. XX. fejezete a felhasználható bizonyítási eszközök tekintetében korlátozást nem tartalmaz, mindazonáltal megjegyzendő, hogy maga a per tárgya a határozat törvényességének felülvizsgálata, így a bíróságnak a perben azt kell vizsgálnia, hogy a hatóság megtartotta-e a közigazgatási eljárás, ezen belül a bizonyítékok felhasználására vonatkozó szabályokat is. Nem ismeretlen ugyanakkor egyes polgári nemperes eljárások tekintetében a bizonyítás kötöttsége, így pl. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról 2006. évi V. törvény 32. § (2) bekezdése szerint cégbejegyzési (változásbejegyzési) “eljárás során csak okirati bizonyítás folytatható le”.
        [17] Jelen ügyben azt kellett mérlegelnie az Alkotmánybíróságnak, hogy amennyiben a jogalkotó a közigazgatási eljárás tekintetében kizárólag külön szabályok szerint keletkezett bizonyíték felhasználását írta elő, akkor megfelel-e a tisztességes eljáráshoz való jognak az a hatósági és bírósági eljárás, amely törvény kifejezett előírása ellenére más bizonyítékot is figyelembe vesz, hivatkozással a szabad bizonyítás elvére. Mivel sem az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése, sem XXVIIII. cikk (1) bekezdése nem írja elő, hogy a magyarországi eljárások bizonyítási rendje kizárólag vagy akár főszabály szerint a szabad bizonyítási rend, a jogalkotó mérlegelésének eredményeképpen kialakult bizonyítási rend – amennyiben az más alkotmányos követelményeknek is megfelel – alkalmazása elvárható a hatóságoktól, a bíróságoktól. Az ügyfelek, peres felek számára sem annak terhessége, sem vélt kedvezősége esetén nem térhet el a hatóság vagy bíróság attól a törvényi parancstól, amely számára meghatározza, hogy mely bizonyítékot vehet adott ügyben figyelembe. Kifejezett speciális szabály megléte esetén a mindkét eljárási rendre főszabályként, általánosan irányadó szabad bizonyítás rendje nem érvényesülhet, ellenkező esetben sem a hatóságok és bíróságok, sem az (ügy)felek nem lennének tisztában az eljárás során várható, elvárható bizonyítási cselekmények megengedett körével. Ez viszont az eljárás tisztességes voltát kérdőjelezné meg, hiszen az eljárás folyamán kifejezett törvényi parancs ellenére tenné lehetővé más, a törvényalkotó felhatalmazásától eltérő bizonyítékok felhasználását. Az ilyen eljárás a felek számára és külső szemlélő számára önkényesnek tűnhet, így sérthetné a tisztességes eljáráshoz való jogot.

        [18] 2.3. Mindazonáltal jelen ügyben sem a hatóságok, sem a bíróságok nem sértették meg az Alaptörvény felhívott rendelkezéseit azáltal, hogy törvény kifejezett előírása ellenére más bizonyítékot is felhasználtak a hatósági határozat tényállásának felderítéséhez. A GKMr. 3. § (1) bekezdése – amelyre a Kkt. 21. § (3) bekezdése mint külön jogszabályra utal – valóban előírja, hogy az elektronikus közúti ellenőrző rendszer csak akkor üzemeltethető, ha maga az ellenőrző berendezés és az adattovábbító rendszer is megfelel a mellékletben meghatározott követelményeknek. Ennek a megfelelésnek – mivel a jogalkotó kivételt itt nem tett – maradéktalannak kell lennie. A GKMr. melléklete II. pontja meghatározza az ellenőrző berendezésekre vonatkozó egyedi követelményeket, így mások mellett előírja: “A pillanatnyi járműsebességet ellenőrző berendezés által készített egyes képfelvételek tartalmazzák a képfelvétel-készítés helyét (kódolva, szövegesen vagy GPS koordinátákkal), a képfelvétel-készítés dátumát, időpontját, a megengedett és – a közúti ellenőrzésre szolgáló járműsebesség-mérő által – mért sebességértékét. A képfelvételen rögzített adatokat a képfelvételhez digitális (elektronikus) úton közvetlenül kiolvashatóan is csatolni kell.” A panaszos a hatósági és később a bírósági eljárás folyamán is sérelmezte, hogy a Kkt. 21. § (3) bekezdése alapján felhasználható bizonyíték nem volt teljes, ugyanis nem tartalmazta a megengedett legnagyobb sebességet; vagyis magából a bizonyítékként felhasználható fényképfelvételből önmagában nem tűnt ki, hogy a panaszos milyen sebességgel haladhatott volna még jogszerűen az adott útszakaszon.
        [19] Ugyanakkor a GKMr. 2010. október 1-jén (az elkövetés időpontjában), október 29-én (az elsőfokú elbírálás idején) és 2011. január 3-án (a jogerős hatósági határozat meghozatalának napján) hatályban volt 6. § (3) bekezdése szerint: “A Rendőrség által használt, e rendelet hatálybalépése előtt a Rendőrség által használatba vett ellenőrző berendezésre és adattovábbító rendszerre 2012. december 31-ig nem kell alkalmazni a 3. § (1) bekezdés a) pontjában, illetve a mellékletben megállapított követelményeket.” A panaszos által kezdeményezett közigazgatási perben tényként állapította meg a bíróság – amit az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz jellege miatt nem mérlegel felül –, hogy a szóban forgó mérőeszközt 2008. május 1-je, a GKMr. hatálybalépése előtt került beszerzésre. Ebből viszont az következik, hogy a jogalkotó a szabad bizonyítási rend Ket.-ben foglalt főszabályához képest a Kkt. 21. § (3) bekezdésének kivételes szabálya alól újra kivételt tett azáltal, hogy felmentette a hatóságot a technikai megfelelés kötelezettsége alól. Ennek a jogalkotói felmentésnek a hatása – amint azt a bíróságok helyesen megállapították –, hogy a Ket. szabad bizonyítási rendre vonatkozó főszabálya érvényesült, s a hatóságok törvényesen vették figyelembe a települési naplót mint közokiratot annak bizonyítására, hogy az adott szabályszegés hol történt és az adott útszakaszon mi a megengedett legnagyobb sebesség mértéke.
        [20] Egyebekben megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy nem volt alaptörvény-ellenes a Kkt. 21. § (3) bekezdésének és a GKMr. 3. § (1) a) pontjának bírói értelmezése, amely sebességhatár túllépése esetén – a közigazgatási bírság kiszabása során – nem kívánta meg magán a fényképen jelen konkrét esetben a közúton általánosan megengedett legnagyobb sebesség feltüntetését. Nem volt alaptörvény-ellenes tehát az alkalmazott jogszabály olyan értelmezése sem, amely csak az adott útszakaszon külön érvényes sebesség feltüntetését kívánja meg. Adott útszakaszon megállapított, a főszabálytól eltérő speciális sebességkorlátozás megszegésének bizonyítása a Kkt. és a GKMr. szerint kötött bizonyítás szerint történik: az ellenőrző berendezés által készített, meghatározott adatokat tartalmazó felvétel használható fel.
        [21] Mindezek alapján a konkrét ügyben az eljárás tisztességességéhez való jog sem a hatósági, sem a bírósági eljárásban nem sérült, mivel a GKMr. 6. § (3) bekezdésének a kivétele minden eljárási szereplő, így a hatóság és az ügyfelek számára is nyilvánvalóvá tette, hogy a Kkt. 21. § (3) bekezdésében előírt kizárólagosan felhasználható bizonyíték követelménye alól a jogalkotó egy szűken megszabott esetkörre kivételt tett, ami által a szabad bizonyítás főszabálya mindenki számára előreláthatóan érvényesült. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.
            Dr. Kovács Péter s. k.,
            tanácsvezető alkotmánybíró
            .
            Dr. Balsai István s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Juhász Imre s. k.,
            alkotmánybíró
            Dr. Bragyova András s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Kiss László s. k.,
            előadó alkotmánybíró

            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            09/23/2013
            .
            Number of the Decision:
            .
            3174/2014. (VI. 18.)
            Date of the decision:
            .
            06/16/2014
            .
            .